
Fotó: MTI
A Blikk szerint egy főmérnök tett terhelő tanúvallomást. Bakonyit a rendőrség azzal gyanúsítja, hogy nem dolgozott ki katasztrófaelhárítási tervet, és elmulasztotta a védművek kiépítését. Közben elkészült a Kolontár lakóit védő terelőgát, amely az épülő hármas körgát harmadik védővonala.
A Román Vízügyi Hatóság egyébként tegnap bejelentette: a szennyezési hullám elérte Romániát, ám ez a Duna vizének minőségét nem befolyásolja. José Manuel Barroso, az Európai Bizottság elnöke tegnap Pécsen bejelentette: az EU újabb szakembert küld az iszapkatasztrófa elhárítására. Közben tegnap hatályba lépett a „lex Mal”. A kormány elrendelte a cég állami felügyelet alá vonását; a céget kormánybiztosként Bakondi György irányítja. Bakondi bejelentette: az ajkai timföldgyár a héten újraindul.
A magyarországi vörösiszap-katasztrófa felhívta a figyelmet Máramaros megye szakszerűtlenül bezárt bányáira és az itteni zagytározókra. A megye prefektusa, Sandu Pocol kinevezett egy környezetvédelmi, vízügyi, katasztrófavédelmi szakemberekből álló vizsgálóbizottságot. A bizottság ezen a héten bejárja a megye 15 zagytározóját. A szakemberek kimennek Felsőbányára, Nagybányára, Erzsébetbányára, Kapnikbányára és Borsabányára. Felmérik a zagytározók állapotát, a benne lévő vegyi anyagok összetételét, valamint a lehetséges kockázatok elhárításának módszereiről tesznek majd jelentést. A vizsgálatok végeredménye október 15-re várható.
Donald Trump amerikai elnök szerdán bejelentette, hogy hamarosan nagyszabású kutatások kezdődhetnek Grönland kőolaj-, földgáz- és ásványkincskészleteinek feltárására.
Ékszervásárlónak, máskor festőnek adta ki magát az a román állampolgárságú férfi, aki Magyarország-szerte eladókat tévesztett meg, hogy értékeket lophasson. Társa közben sofőrként várta, majd menekítette. Több mint 14 millió forint értékben zsákmányoltak.
Sikeres műtéten esett át kedden XIV. Leó pápa egy római kórházban, ahol eltávolították jobb tüdejének alsó lebenyét.
Lemondásra szólították fel Kimberly Guilfoyle-t, az Egyesült Államok athéni nagykövetét, aki az elmúlt hetekben számos botrány főszereplőjévé vált – jelentette be Katie Zacharia, a Fehér Ház szóvivője.
Az orosz dízelexportot engedélyező megállapodás annak a kísérletnek a része, amelynek célja Oroszország visszacsábítása a tárgyalóasztalhoz.
Folytatódott a Fekete-tengeren közlekedő kereskedelmi hajók elleni drónvadászat: két kereskedelmi hajót ért támadás két különálló incidens során, a bolgár felségvizeken a hétfőről keddre virradó éjszaka folyamán.
Közös nyilatkozatban üdvözölte a kisebbségi törvény ukrán parlament által hétfőn elfogadott és Volodimir Zelenszkij elnök által haladéktalanul aláírt módosítását a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség és az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség.
Az ukrán parlament elfogadta a nemzeti kisebbségek nyelvén folyó oktatásról szóló törvénymódosítást – jelentette hétfőn az Ukrinform hírügynökségre hivatkozva az MTI.
Donald Trump amerikai elnök a számos botrányos ügy főszereplőjévé vált athéni nagykövet, Kimberly Guilfoyle menesztését fontolgatja – közölte a CNN egy, az ügyet ismerő személyre hivatkozva.
Energetikai tűzszünet lépett életbe Ukrajan és Oroszország között – közölte a közösségi oldalán Donald Trump amerikai elnök vasárnap délután.