Hirdetés

Magyar–szlovák „figyelmeztető rendszer” létesült

A magyar és a szlovák külügyminiszter bármilyen vitás kérdés felmerülése esetére korai figyelmeztető rendszert létesít – közölte Martonyi János, a magyar diplomácia vezetője tegnap, miután Budapesten találkozott szlovák kollégájával, Mikulás Dzurindával.

Krónika

2010. szeptember 28., 09:252010. szeptember 28., 09:25

A két miniszter áttekintette a két ország aktuális ügyeit, majd a sajtó előtt aláírta és kicserélte a magyar–szlovák vízum-képviseleti megállapodásról szóló jegyzékeket. A két diplomáciai vezető között ez volt az első találkozó azóta, hogy a szlovák köztársasági elnök július közepén kinevezte a koalíciós kormány minisztereit.

Martonyi János a baráti légkörű sajtótájékoztatón kiemelte: a korai figyelmeztető rendszer célja, hogy „a vitáknak még a felmerülését is el lehessen kerülni”, és szükség esetén megoldást lehessen találni. Dzurinda azt mondta: Szlovákia jó és szilárd kapcsolatokat szeretne Magyarországgal, a két országnak, hogy megőrizze tekintélyét, egy közlekedőedényhez hasonlóan kell működnie:  „ha a szomszéd reputációja növekszik, az enyém is növekszik”.

Szerinte a szlovák kormány által az államnyelvtörvényről elfogadott módosítás „néhány, a múltban hozott kellemetlen hatást meg fog szüntetni”. Dzurinda meggyőződése, hogy a módosítás hozzájárul a kétoldalú kapcsolatok javulásához. Martonyi a szlovákiai államnyelvtörvényt módosító javaslatról azt mondta: „jó irányba tett lépésnek tekintjük”.

Elmondta, kollégája megígérte, hogy a szlovák törvény módosításával kapcsolatos elképzelésekről a magyar fél a jövőben tájékoztatást kap, és a belügyi vegyes bizottság keretében tárgyalások kezdődnek a végrehajtásról. Mint ismeretes, a szlovákiai államnyelvtörvényt módosító javaslat szerint korlátozott mértékben, de maradnak a szankciók.

A kulturális tárca csak azokban az esetekben szabhat ki pénzbüntetést, ha a közigazgatás olyan információkat nem tesz közzé államnyelven, amelyek az állampolgárok életét, egészségét, biztonságát, illetve vagyonát érintik. Magánszemély a törvény megsértéséért nem bírságolható.

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. október 14., szerda

„A mi új és gyönyörű Grönlandunk” – Trump nagyszabású kitermelési terveket jelentett be

Donald Trump amerikai elnök szerdán bejelentette, hogy hamarosan nagyszabású kutatások kezdődhetnek Grönland kőolaj-, földgáz- és ásványkincskészleteinek feltárására.

„A mi új és gyönyörű Grönlandunk” – Trump nagyszabású kitermelési terveket jelentett be
Hirdetés
2026. október 14., szerda

Magyarország-szerte trükköztek a romániai ékszertolvajok 

Ékszervásárlónak, máskor festőnek adta ki magát az a román állampolgárságú férfi, aki Magyarország-szerte eladókat tévesztett meg, hogy értékeket lophasson. Társa közben sofőrként várta, majd menekítette. Több mint 14 millió forint értékben zsákmányoltak.

Magyarország-szerte trükköztek a romániai ékszertolvajok 
2026. október 14., szerda

Tüdőrákot diagnosztizáltak XIV. Leó pápánál – FRISSÍTVE

Sikeres műtéten esett át kedden XIV. Leó pápa egy római kórházban, ahol eltávolították jobb tüdejének alsó lebenyét.

Tüdőrákot diagnosztizáltak XIV. Leó pápánál – FRISSÍTVE
2026. október 13., kedd

Kormánybuktatás: útilaput kötöttek a botrányt kirobbantó athéni nagykövet talpára

Lemondásra szólították fel Kimberly Guilfoyle-t, az Egyesült Államok athéni nagykövetét, aki az elmúlt hetekben számos botrány főszereplőjévé vált – jelentette be Katie Zacharia, a Fehér Ház szóvivője.

Kormánybuktatás: útilaput kötöttek a botrányt kirobbantó athéni nagykövet talpára
Hirdetés
2026. október 13., kedd

Az ukrajnai tűzszünet ügyét szolgálja a Putyinnal kötött dízelmegállapodás? Washington szerint igen

Az orosz dízelexportot engedélyező megállapodás annak a kísérletnek a része, amelynek célja Oroszország visszacsábítása a tárgyalóasztalhoz.

Az ukrajnai tűzszünet ügyét szolgálja a Putyinnal kötött dízelmegállapodás? Washington szerint igen
2026. október 13., kedd

Folytatódott a hajók elleni vadászat a Fekete-tengeren

Folytatódott a Fekete-tengeren közlekedő kereskedelmi hajók elleni drónvadászat: két kereskedelmi hajót ért támadás két különálló incidens során, a bolgár felségvizeken a hétfőről keddre virradó éjszaka folyamán.

Folytatódott a hajók elleni vadászat a Fekete-tengeren
2026. október 13., kedd

A kárpátaljai pártok és a magyar kormány üdvözlik az ukrán oktatási törvény módosítását, a Fidesz elégedetlen

Közös nyilatkozatban üdvözölte a kisebbségi törvény ukrán parlament által hétfőn elfogadott és Volodimir Zelenszkij elnök által haladéktalanul aláírt módosítását a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség és az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség.

A kárpátaljai pártok és a magyar kormány üdvözlik az ukrán oktatási törvény módosítását, a Fidesz elégedetlen
Hirdetés
2026. október 12., hétfő

Áttörés: az ukrán parlament elfogadta a kisebbségi nyelveken folyó oktatásról szóló törvényt

Az ukrán parlament elfogadta a nemzeti kisebbségek nyelvén folyó oktatásról szóló törvénymódosítást – jelentette hétfőn az Ukrinform hírügynökségre hivatkozva az MTI.

Áttörés: az ukrán parlament elfogadta a kisebbségi nyelveken folyó oktatásról szóló törvényt
2026. október 12., hétfő

Kormánybuktatás: Trump a botrányt kirobbantó athéni nagykövet menesztését fontolgatja

Donald Trump amerikai elnök a számos botrányos ügy főszereplőjévé vált athéni nagykövet, Kimberly Guilfoyle menesztését fontolgatja – közölte a CNN egy, az ügyet ismerő személyre hivatkozva.

Kormánybuktatás: Trump a botrányt kirobbantó athéni nagykövet menesztését fontolgatja
2026. október 11., vasárnap

Trump szerint energetikai tűzszünet lépett életbe, Zelenszkij nem tud róla, de üdvözli

Energetikai tűzszünet lépett életbe Ukrajan és Oroszország között – közölte a közösségi oldalán Donald Trump amerikai elnök vasárnap délután.

Trump szerint energetikai tűzszünet lépett életbe, Zelenszkij nem tud róla, de üdvözli
Hirdetés
Hirdetés