Hirdetés

Magyarellenes lépések Szlovákiában

Miközben Szlovákiában elkezdődött a június 12-i parlamenti választások előtti kampányidőszak, amelyen két magyar párt, a Magyar Koalíció Pártja (MKP) és a belőle kivált Híd–Most is indul, Pozsonyban tegnap bejelentették, hogy ma rendkívüli ülést tart a parlament, amelynek fő témája a magyarországi kettős állampolgársági törvényjavaslat lesz.

Hírösszefoglaló

2010. május 24., 13:192010. május 24., 13:19

Robert Fico kormányfő szerint a parlament politikai nyilatkozatot fogad el válaszul a magyarországi kettős állampolgársággal kapcsolatos történésekre. A pozsonyi parlament határozatának az a célja, hogy tájékoztassák a szlovák és nemzetközi közvéleményt arról, Szlovákia miben látja a tervezett magyar lépés legfőbb problémáit. Fico szerint ma reggel rendkívüli ülést tart a kormány is, hogy megvitassa a szlovák állampolgársági törvény módosítását olyan értelemben, hogy aki önként felveszi más ország állampolgárságát, elveszíti a szlovákot.

„Ha a Szlovák Köztársaság állampolgára lépést tesz más ország állampolgárságának önkéntes megszerzésére, akkor az idegen ország állampolgárságának megszerzésével elveszíti a szlovák állampolgárságot” – fogalmazott Fico. Közölte: hasonló módon szabályozzák a szlovák állampolgársággal összefüggő közéleti tisztségek betöltését is. Fico szerint „ebben a módosításban benne lesz az a szabály, amely szerint az a személy, aki felveszi a Magyar Köztársaság állampolgárságát, automatikusan elveszíti annak lehetőségét, hogy a Szlovák Köztársaság állampolgárságához kötődő közéleti tisztséget töltsön be”.

A törvényjavaslatot a kormány kezdeményezésére gyorsított eljárásban vitatná meg, és fogadná el a pozsonyi parlament. „Nyomást gyakorlunk a magyar kormányra abban, hogy a törvénynek, amelyet el akarnak fogadni, messzemenő következményei lesznek a szlovák–magyar kapcsolatokra” – jelentette ki Fico. A kormányfő feltette a kérdést: hogyan érezheti magát Szlovákia, ha déli szomszédja a határok módosításáról beszél? „Azt mondanám, hogy ez a szlovák nemzeti felkelésen alapuló, erős antifasiszta hagyományokkal rendelkező Szlovák Köztársaság konfliktusa azzal az országgal, amelynek parlamentjéből terjed a barna pestis” – szögezte le Fico. Anna Belousovová, a Szlovák Nemzeti Párt (SNS) első alelnöke a mai „szörnyű” magyarországi helyzetet a második világháború kitörése előtti németországi helyzethez hasonlította. „Magyarország Európa puskaporos hordója, amely bármikor kirobbanhat” – mondta a politikus. Vladimír Meciar, a Néppárt-Demokratikus Szlovákiáért Mozgalom (HZDS) elnöke a kettős állampolgársággal kapcsolatban aláhúzta: valahogy így kezdődött a második világháború.

Bugár: a Fidesz beavatkozott a kampányba

Közben a Híd–Most párt elnöke, Bugár Béla úgy vélte, a Fidesz azzal, hogy néhány héttel a szlovákiai parlamenti választások előtt terjesztette az Országgyűlés elé a kettős állampolgársággal kapcsolatos törvénymódosító javaslatot, „beavatkozott a szlovákiai választási kampányba”. A budapesti parlament csütörtökön este kezdte meg a kettős állampolgárságról szóló törvénytervezet vitáját, amelyet elviekben mind a négy parlamenti párt támogat, és várhatóan még a  héten el is fogadják.

Emellett pénteken elkezdődött a trianoni békediktátum aláírásának évfordulóját, június 4-ét a Nemzeti Összetartozás Napjává nyilvánító jogszabály általános vitája is. „A Fidesz segíteni akart az MKP-nak a választók mozgósításában” - jelentette ki a Híd polgári párt elnöke a TA3 pozsonyi hírtelevízió vasárnap esti vitaműsorában. Úgy vélekedett: rosszul időzítették a törvényjavaslat előterjesztését, s ez „felelőtlen lépés” volt a Fidesz részéről. Rámutatott: miután a jogszabály csak 2011. január elsején léphet életbe, nem volt semmiféle ok a sietségre. Ugyanakkor azt is hozzátette: nem biztos, hogy a Fidesz mindezt világosan látta.

Kemény intézkedésekkel fenyegetnek

A magyar politikus, aki a televízióban Robert Kalinák belügyminiszterrel vitázott, „hisztérikusnak” minősítette a szlovák kormány reagálásait a magyarországi törvényjavaslatra, s elfogadhatatlannak minősítette, hogy Pozsony biztonsági kockázatnak minősítette a szlovákiai magyarokat. Rámutatott arra, hogy a szlovák parlamentben is több kettős állampolgár van, s feltette a kérdést: ők miért nem jelentenek biztonsági kockázatot a szlovák kormány számára?

Felrótta a szlovák kormánynak, hogy nem konzultál a szlovákiai magyarokkal az őket érintő ügyekben. Bugár leszögezte: a magyar állampolgársági törvényjavaslat megfelel az európai normáknak. Európában országonként eltérő módon szabályozzák a kettős állampolgárságot, s a magyarhoz hasonló szabályozás van érvényben például Romániában vagy Bulgáriában. Kalinák erre azt mondta: Románia azért nem reagált Budapestre, mert maga is így jár el Moldovában. Kalinák ismételten „mérhetetlen arroganciával” vádolta a magyar politikusokat, s a magyar politika „fasizálódásáról” beszélt. „Készek vagyunk a nagyon kemény válaszintézkedésekre” – szögezte le a miniszter. Kifogásolta, hogy a kettős állampolgárságról a magyar fél eddig nem volt hajlandó tárgyalni a szlovákokkal.

Az MKP elutasítja a „hisztériát”

A Magyar Koalíció Pártja szintén hisztérikusnak tartja a pozsonyi kormány reakcióit. Közleményt adott ki, amelyben elutasítja azt a „hisztériát”, amelyet a kettős állampolgárságra vonatkozó magyar törvényjavaslat kapcsán némely szlovák politikus, illetve politikai párt keltett, és felelősségteljes állásfoglalásokra szólította fel őket. A magyar párt közleményében felhívta a figyelmet arra, hogy az állampolgárságról szóló, a magyar Országgyűlés elé beterjesztett módosított törvény csak 2011. január 1-jétől alkalmazható, ami azt jelenti, hogy elegendő idő áll rendelkezésre az ezzel kapcsolatos kérdések megoldására.

A magyar párt „a másik állampolgárság odaítélési eljárásában részben az emberi jogok beteljesedését és az adott polgár kettős kötődésének elismerését látja”, és úgy véli, hogy „egyetlen állampolgárnak sem lehet semminemű hátránya a kettős állampolgárság okán”. Az MKP felhívta a figyelmet arra, hogy a módosított törvény a kettős állampolgárság felvételének eldöntését a polgárra bízza, s ez a döntés kizárólag csak az adott polgár szabad akaratából hozható meg. „A bárminemű ellenrendelkezések hangsúlyozását tehát az MKP az emberek elbizonytalanítására irányuló igyekezetnek tartja” – áll a közleményben.

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. október 14., szerda

„A mi új és gyönyörű Grönlandunk” – Trump nagyszabású kitermelési terveket jelentett be

Donald Trump amerikai elnök szerdán bejelentette, hogy hamarosan nagyszabású kutatások kezdődhetnek Grönland kőolaj-, földgáz- és ásványkincskészleteinek feltárására.

„A mi új és gyönyörű Grönlandunk” – Trump nagyszabású kitermelési terveket jelentett be
Hirdetés
2026. október 14., szerda

Magyarország-szerte trükköztek a romániai ékszertolvajok 

Ékszervásárlónak, máskor festőnek adta ki magát az a román állampolgárságú férfi, aki Magyarország-szerte eladókat tévesztett meg, hogy értékeket lophasson. Társa közben sofőrként várta, majd menekítette. Több mint 14 millió forint értékben zsákmányoltak.

Magyarország-szerte trükköztek a romániai ékszertolvajok 
2026. október 14., szerda

Tüdőrákot diagnosztizáltak XIV. Leó pápánál

Sikeres műtéten esett át kedden XIV. Leó pápa egy római kórházban, ahol eltávolították jobb tüdejének alsó lebenyét.

Tüdőrákot diagnosztizáltak XIV. Leó pápánál
2026. október 13., kedd

Kormánybuktatás: útilaput kötöttek a botrányt kirobbantó athéni nagykövet talpára

Lemondásra szólították fel Kimberly Guilfoyle-t, az Egyesült Államok athéni nagykövetét, aki az elmúlt hetekben számos botrány főszereplőjévé vált – jelentette be Katie Zacharia, a Fehér Ház szóvivője.

Kormánybuktatás: útilaput kötöttek a botrányt kirobbantó athéni nagykövet talpára
Hirdetés
2026. október 13., kedd

Az ukrajnai tűzszünet ügyét szolgálja a Putyinnal kötött dízelmegállapodás? Washington szerint igen

Az orosz dízelexportot engedélyező megállapodás annak a kísérletnek a része, amelynek célja Oroszország visszacsábítása a tárgyalóasztalhoz.

Az ukrajnai tűzszünet ügyét szolgálja a Putyinnal kötött dízelmegállapodás? Washington szerint igen
2026. október 13., kedd

Folytatódott a hajók elleni vadászat a Fekete-tengeren

Folytatódott a Fekete-tengeren közlekedő kereskedelmi hajók elleni drónvadászat: két kereskedelmi hajót ért támadás két különálló incidens során, a bolgár felségvizeken a hétfőről keddre virradó éjszaka folyamán.

Folytatódott a hajók elleni vadászat a Fekete-tengeren
2026. október 13., kedd

A kárpátaljai pártok és a magyar kormány üdvözlik az ukrán oktatási törvény módosítását, a Fidesz elégedetlen

Közös nyilatkozatban üdvözölte a kisebbségi törvény ukrán parlament által hétfőn elfogadott és Volodimir Zelenszkij elnök által haladéktalanul aláírt módosítását a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség és az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség.

A kárpátaljai pártok és a magyar kormány üdvözlik az ukrán oktatási törvény módosítását, a Fidesz elégedetlen
Hirdetés
2026. október 12., hétfő

Áttörés: az ukrán parlament elfogadta a kisebbségi nyelveken folyó oktatásról szóló törvényt

Az ukrán parlament elfogadta a nemzeti kisebbségek nyelvén folyó oktatásról szóló törvénymódosítást – jelentette hétfőn az Ukrinform hírügynökségre hivatkozva az MTI.

Áttörés: az ukrán parlament elfogadta a kisebbségi nyelveken folyó oktatásról szóló törvényt
2026. október 12., hétfő

Kormánybuktatás: Trump a botrányt kirobbantó athéni nagykövet menesztését fontolgatja

Donald Trump amerikai elnök a számos botrányos ügy főszereplőjévé vált athéni nagykövet, Kimberly Guilfoyle menesztését fontolgatja – közölte a CNN egy, az ügyet ismerő személyre hivatkozva.

Kormánybuktatás: Trump a botrányt kirobbantó athéni nagykövet menesztését fontolgatja
2026. október 11., vasárnap

Trump szerint energetikai tűzszünet lépett életbe, Zelenszkij nem tud róla, de üdvözli

Energetikai tűzszünet lépett életbe Ukrajan és Oroszország között – közölte a közösségi oldalán Donald Trump amerikai elnök vasárnap délután.

Trump szerint energetikai tűzszünet lépett életbe, Zelenszkij nem tud róla, de üdvözli
Hirdetés
Hirdetés