2010. január 04., 09:502010. január 04., 09:50
A magyar származású katona George Miok (Miok György). A többiek Michelle Lang újságíró, Kirk Taylor őrmester, Zachery McCormack tizedes és Garrett Chidley közlegény. Földi maradványaikat a kanadai hadsereg légiereje szállította haza. A repülőgép vasárnap délután két órakor landolt a trentoni katonai repülőtéren, ahol a mínusz tíz fokos hidegben a családtagok mellett a kanadai politikai és katonai elit képviselői is megjelentek. Trentonból közúton szállították a 170 kilométerre nyugatra fekvő Torontóba a koporsókat. Az autópályának ezt a szakaszát az Afganisztánban elesett katonák tiszteletére átnevezték a \"hősök autópályájának\".
A második generációs magyar Miok Györgyről a canada.com internetes oldal azt írta, hogy miközben tartalékos katona volt, az Albertai Egyetemen tanári diplomát szerzett. Hét évvel ezelőtti első bevetése Boszniában volt. A feladat különösen aggasztotta édesanyját, akit azzal vigasztalt meg, hogy Kanada jól bánt a magyarokkal, és ő szeretné ezt meghálálni. Négy évvel később már Afganisztánba vezényelték. Családja közlése szerint szilárdan hit abban, hogy fontos segíteni a háború sújtotta ázsiai országnak. Hangoztatta: \"csak azért vagyok itt, hogy megmentsem a világot, valakinek ezt meg kell tennie\".
A kanadai magyart apja Illés, anyja Anna, három testvére, Michael, John és László, valamint sógornője, Melissa gyászolja.
Az öt kanadai állampolgár december 30-án halt meg pokolgépes merényletben a dél-afganisztáni Kandahár tartományban. A katonák járőröztek, a kíséretükben lévő újságírónő pedig a kanadai kontingens és a helyi lakosok mindennapjairól gyűjtött anyagot. Páncélozott járművüket egy út mentén elhelyezett robbanószerkezet repítette a levegőbe.
Az újságíró, a 34 éves Michelle Lang a Calgary Herald című lap egészségüggyel foglalkozó munkatársa volt. Két hete érkezett az országba, ez volt első afganisztáni kiküldetése. Ő az első kanadai újságíró, aki meghalt Afganisztánban.
Kanada 2800 katonát állomásoztat Afganisztánban, akik közül eddig 138 vesztette életét. Ottawa már bejelentette, hogy 2011 vége előtt hazavezényli Afganisztánból harcoló alakulatait.
Lemondásra szólították fel Kimberly Guilfoyle-t, az Egyesült Államok athéni nagykövetét, aki az elmúlt hetekben számos botrány főszereplőjévé vált – jelentette be Katie Zacharia, a Fehér Ház szóvivője.
Az orosz dízelexportot engedélyező megállapodás annak a kísérletnek a része, amelynek célja Oroszország visszacsábítása a tárgyalóasztalhoz.
Folytatódott a Fekete-tengeren közlekedő kereskedelmi hajók elleni drónvadászat: két kereskedelmi hajót ért támadás két különálló incidens során, a bolgár felségvizeken a hétfőről keddre virradó éjszaka folyamán.
Közös nyilatkozatban üdvözölte a kisebbségi törvény ukrán parlament által hétfőn elfogadott és Volodimir Zelenszkij elnök által haladéktalanul aláírt módosítását a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség és az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség.
Az ukrán parlament elfogadta a nemzeti kisebbségek nyelvén folyó oktatásról szóló törvénymódosítást – jelentette hétfőn az Ukrinform hírügynökségre hivatkozva az MTI.
Donald Trump amerikai elnök a számos botrányos ügy főszereplőjévé vált athéni nagykövet, Kimberly Guilfoyle menesztését fontolgatja – közölte a CNN egy, az ügyet ismerő személyre hivatkozva.
Energetikai tűzszünet lépett életbe Ukrajan és Oroszország között – közölte a közösségi oldalán Donald Trump amerikai elnök vasárnap délután.
Meg kell őrizni az ukrajnai román tannyelvű iskolákat, és el kell kerülni azokat az intézkedéseket, amelyek hátrányosan érinthetik a román kisebbség oktatását – szögezte le a román külügyminisztérium pénteken.
Ideje, hogy Ukrajnának új elnöke legyen – jelentette ki Donald Trump amerikai elnök.
Az orosz gázolajra vonatkozó szankciók feloldása hozzájárul Oroszország Ukrajna elleni háborújának finanszírozásához – jelentette ki Kaja Kallas uniós külügyi és biztonságpolitikai főképviselője szombaton.