
2009. április 29., 09:532009. április 29., 09:53
Józsa Mátyás, az ügyben eljáró Buenos Aires-i magyar nagykövet hétfőn találkozott a bolíviai képviselőház Santa Cruz városban vizsgálódó különleges bizottságának kormánypárti elnökével és ellenzéki alelnökével, César Navarróval és Bernardo Montenegróval, valamint más három tagjával, akikkel ismertette Magyarország álláspontját, illetve felajánlotta az együttműködést, amennyiben ezt igénylik.Világosan leszögezte, hogy Magyarország nem támogatja a terrorizmust. Ismét hangsúlyozta, hogy Budapest állampolgárok egyéni cselekedeteinek tekinti a történteket, azokért nem tud felelősséget vállalni.
Navarro részletesen tájékoztatta Józsa Mátyást a vizsgálat menetéről, s azt mondta, értik, hogy egyéni akcióról van szó, s ezért a magyar állam nem felelős. A vizsgálóbizottság tagjai feltételezett elkövetőként emlegették az Eduardo Rózsa Flores vezette, a bolíviai hatóságok által terrorizmussal gyanúsított csoport tagjait.
Közben a Blikk című bulvárlap saját értesülésekre hivatkozva arról írt, hogy az erdélyi származású gyanúsítottakat, a meggyilkolt Magyarosit és az elfogott Tóáső Elődöt a Székely Gárda nevű szervezet vezetője toborozta a bolíviai kalandra. A katonaviselt bombaszakértő, a Székely Gárda légióparancsnokaként elhíresült R. Tibor (33) még egy honlapot is üzemeltetett „bajtársak” keresésére.
A lap úgy tudja, a férfi korábban a magyar Igazságügyi és Rendészeti Minisztérium alkalmazásában is állt kiképzőtisztként. Számos őrző-védő biztonsági cég alkalmazottja volt, fegyvertartási engedéllyel is rendelkezik. Jelenlegi tartózkodási helye ismeretlen, elképzelhető, hogy ő az egyik bujkáló magyar, akire a dél-amerikai ország rendőrei vadásznak.
A lap információi szerint R. – akit az elhunyt Magyarosi közeli ismerősei interneten a pokolba kívánnak – szervezte be Magyarosit és Tóásót. Közben a bolíviai kormány bejelentette: két napon belül panaszt emel Kepes András magyar újságíró ellen, mert elhallgatta az Eduardo Rózsa Floresszel tavaly ősszel készített interjú részleteit.
Közös nyilatkozatban üdvözölte a kisebbségi törvény ukrán parlament által hétfőn elfogadott és Volodimir Zelenszkij elnök által haladéktalanul aláírt módosítását a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség és az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség.
Az ukrán parlament elfogadta a nemzeti kisebbségek nyelvén folyó oktatásról szóló törvénymódosítást – jelentette hétfőn az Ukrinform hírügynökségre hivatkozva az MTI.
Donald Trump amerikai elnök a számos botrányos ügy főszereplőjévé vált athéni nagykövet, Kimberly Guilfoyle menesztését fontolgatja – közölte a CNN egy, az ügyet ismerő személyre hivatkozva.
Energetikai tűzszünet lépett életbe Ukrajan és Oroszország között – közölte a közösségi oldalán Donald Trump amerikai elnök vasárnap délután.
Meg kell őrizni az ukrajnai román tannyelvű iskolákat, és el kell kerülni azokat az intézkedéseket, amelyek hátrányosan érinthetik a román kisebbség oktatását – szögezte le a román külügyminisztérium pénteken.
Ideje, hogy Ukrajnának új elnöke legyen – jelentette ki Donald Trump amerikai elnök.
Az orosz gázolajra vonatkozó szankciók feloldása hozzájárul Oroszország Ukrajna elleni háborújának finanszírozásához – jelentette ki Kaja Kallas uniós külügyi és biztonságpolitikai főképviselője szombaton.
Váratlan húzással lepte meg a világot Donald Trump amerikai elnök: bejelentette, hogy megállapodott Vlagyimir Putyin orosz elnökkel, hogy Oroszország jelentős mennyiségű dízelüzemanyagot szállít országa és a világpiac számára.
Navi Pillay dél-afrikai jogász, az ENSZ volt emberi jogi főbiztosa és a hágai Nemzetközi Büntetőbíróság egykori bírája kapja idén a Nobel-békedíjat – jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.
Maia Sandu, a Moldovai Köztársaság elnöke ismételten kijelentette, hogy támogatja az egyesülést Romániával, és úgy véli, hogy egy ilyen forgatókönyv nagyobb biztonságot nyújtana országának.