2010. november 05., 13:112010. november 05., 13:11
A repülőgép katasztrófájának nincsenek túlélői– közölte helyi idő szerint péntek hajnalban a kubai polgári légiforgalmi hatóság.
A Santiago de Cuba városából Havannába tartó gépen 61 utas és hétfős személyzet utazott. Az áldozatok között 40 kubai és 28 külföldi van: kilenc argentin, hét mexikói, három holland, két német, két osztrák és egy-egy francia, olasz, spanyol, venezuelai, illetve japán állampolgár.
A mentők már elkezdték kiemelni a holttesteket a gép roncsai közül.
A hatóságok közlése szerint a szerencsétlenül járt gép a kubai állam tulajdonában lévő regionális szolgáltatónak, az AeroCaribbean légtársaságnak egy ATR 72-212 típusú utasszállítója volt. A baleset helyi idő szerint csütörtökön kora este történt az ország középső részén található Sancti Spíritus tartományban, Guasimal kisváros közelében. A repülésügyi hatóságok szerint a gép 17 óra 42 perckor vészjelzést adott le, utána azonban megszakadt vele a rádióösszeköttetés.
A roncsokat megtalálták, a hatóságok azonnal katasztrófaelhárító egységeket, mentőosztagokat, illetve orvosokat vezényeltek a helyszínre. A szerencsétlenség oka egyelőre nem ismeretes. Különbizottságot hoztak létre az okok feltárására.
A gép rossz időjárási körülmények között szállt fel Santiago de Cubában, már közeledett a Tomas névre keresztelt trópusi vihar. A vihar várhatóan pénteken halad el Kuba keleti és Haiti nyugati partja között. Kubai médiajelentések szerint a vihar elvonulásáig nem közlekednek a Santiago de Cubából induló, illetve oda tartó vonatok és légi járatok.
Az ATR 72-212 olasz-francia gyártmányú, turbópropelleres, meglehetősen régi gyártású repülőgép, amely csakis belföldi járatokon közlekedik.
Donald Trump amerikai elnök szerdán bejelentette, hogy hamarosan nagyszabású kutatások kezdődhetnek Grönland kőolaj-, földgáz- és ásványkincskészleteinek feltárására.
Ékszervásárlónak, máskor festőnek adta ki magát az a román állampolgárságú férfi, aki Magyarország-szerte eladókat tévesztett meg, hogy értékeket lophasson. Társa közben sofőrként várta, majd menekítette. Több mint 14 millió forint értékben zsákmányoltak.
Sikeres műtéten esett át kedden XIV. Leó pápa egy római kórházban, ahol eltávolították jobb tüdejének alsó lebenyét.
Lemondásra szólították fel Kimberly Guilfoyle-t, az Egyesült Államok athéni nagykövetét, aki az elmúlt hetekben számos botrány főszereplőjévé vált – jelentette be Katie Zacharia, a Fehér Ház szóvivője.
Az orosz dízelexportot engedélyező megállapodás annak a kísérletnek a része, amelynek célja Oroszország visszacsábítása a tárgyalóasztalhoz.
Folytatódott a Fekete-tengeren közlekedő kereskedelmi hajók elleni drónvadászat: két kereskedelmi hajót ért támadás két különálló incidens során, a bolgár felségvizeken a hétfőről keddre virradó éjszaka folyamán.
Közös nyilatkozatban üdvözölte a kisebbségi törvény ukrán parlament által hétfőn elfogadott és Volodimir Zelenszkij elnök által haladéktalanul aláírt módosítását a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség és az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség.
Az ukrán parlament elfogadta a nemzeti kisebbségek nyelvén folyó oktatásról szóló törvénymódosítást – jelentette hétfőn az Ukrinform hírügynökségre hivatkozva az MTI.
Donald Trump amerikai elnök a számos botrányos ügy főszereplőjévé vált athéni nagykövet, Kimberly Guilfoyle menesztését fontolgatja – közölte a CNN egy, az ügyet ismerő személyre hivatkozva.
Energetikai tűzszünet lépett életbe Ukrajan és Oroszország között – közölte a közösségi oldalán Donald Trump amerikai elnök vasárnap délután.