Hirdetés

Levél a Máért eddigi résztvevőihez

Semjén Zsolt levélben fordul a Magyar Állandó Értekezlet (Máért) eddigi résztvevőihez, a magyar miniszterelnök-helyettes arra kíváncsi: szükségesnek tartanak-e változtatásokat a szervezetben, és ha igen, milyen jellegűeket. A kereszténydemokrata politikus csütörtökön elmondta: a válaszokat és a beérkezett javaslatokat még a nyár folyamán értékelik és elemzik, és ezt követően tartják meg a Máértet, illetve a Kárpát-medencei Magyar Képviselők Fórumát.

MTI

2010. július 02., 10:562010. július 02., 10:56

A legszélesebb nemzeti együttműködési rendszerben az a helyes, ha az összehívás előtt megkérdezik a Máértben valaha részt vevő szervezeteket, hogy ők hogyan látják, milyen szervezeti változtatásokat szükséges végrehajtani – fogalmazott. A nemzetpolitikáért felelős miniszterelnök-helyettes kitért arra, hogy 2004 – a Máért legutóbbi ülése – óta eltelt hat év, s különböző jelzéseket kaptak határon túlról, illetve a nyugati emigráció szervezeteitől, amelyek javaslatokat, meglátásokat fogalmaztak meg. Példaként említette, milyen széles körű legyen a nyugati magyarság szervezeteinek meghívása. Az ilyen és ehhez hasonló kérdések miatt döntött úgy, hogy levélben fordul a Máérten eddig részt vett szervezetekhez – mondta. Semjén Zsolt felidézte, hogy a Máért kitűnően működött 2004 novemberéig, ekkor – mint mondta – Gyurcsány Ferenc akkori kormányfő konfliktusba került a határon túli magyar vezetőkkel a kettős állampolgárság ügyében, s ezután az értekezletet többé nem hívták össze. A kormánypárti politikus helyesnek tartotta, hogy Szili Katalin (MSZP) házelnöksége idején, ha Máért nem is volt, de legalább a KMKF működhetett. Semjén Zsolt ismét megerősítette: elhatározott szándékuk, hogy mindkét szervezetet összehívják, mert értékelésük szerint nem „vagy-vagy, hanem is-is” alapon kell működniük.

Más természetű a határon túli magyar szervezeteket összefogó Máért, s más a magyar nemzetiségű képviselők fórumát jelentő KMKF – jegyezte meg a KDNP elnöke. Semjén arról is beszélt, hogy Magyarország kész és nyitott a párbeszédre az új szlovák kormánnyal. Kiemelte: biztos benne, hogy a kettős állampolgárság elfogadása után hozott, a magyar kisebbséget hátrányosan érintő, a szlovák állampolgárság megfosztásával fenyegető szabályozást viszszavonják majd. Szerinte a szlovák Alkotmánybíróság is megsemmisítené, s európai bíróságok előtt sem állná meg a helyét a jogszabály. Hozzátette: abban előrelépés látszik, hogy a nyelvtörvény ügyében legalább nem fognak bírságolni a hírek szerint. Ugyanakkor ennél többet kellene elérni, önmagában a nyelvtörvény elfogadhatatlan – értékeli.

Semjén–SZNT-találkozó
Megerősítették elkötelezettségüket Székelyföld autonómiája iránt Semjén Zsolt nemzetpolitikáért felelős miniszterelnök-helyettes és a Székely Nemzeti Tanács delegációjának tagjai csütörtöki budapesti találkozójukon. A miniszterelnök-helyettes hivatalában fogadta a delegáció tagjait: Izsák Balázs elnököt, Tulit Attila alelnököt és Árus Zsoltot. A felek a megbeszélésen megerősítették elkötelezettségüket az autonómia mellett az Európában kialakult formák szerint, különös tekintettel a Székelyföld autonómiájára.


 

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. március 16., hétfő

Irán megfenyegette Romániát az Amerikának nyújtott hadászati támogatás miatt

Politikai és jogi lépéseket helyezett kilátásba Teherán Romániával szemben annak nyomán, hogy Bukarest logisztikai támogatást hagyott jóvá az Egyesült Államoknak az Irán ellen folytatott katonai fellépés keretében.

Irán megfenyegette Romániát az Amerikának nyújtott hadászati támogatás miatt
Hirdetés
2026. március 16., hétfő

Trump: rosszat tenne a NATO jövőjének, ha a szövetségesek nem segítenének a Hormuzi-szoros megnyitásában

Donald Trump amerikai elnök szerint nagyon rosszat tenne a NATO jövőjének, ha a szövetségesek nem segítenének az Irán által lezárt Hormuzi-szoros megnyitásában.

Trump: rosszat tenne a NATO jövőjének, ha a szövetségesek nem segítenének a Hormuzi-szoros megnyitásában
2026. március 16., hétfő

Az Európai Unió „egyetlen molekula energiát sem fog importálni Oroszországból”

Az EU határozott, és nem akar orosz energiát importálni – közölte Dan Jorgensen, az EU energiaügyi biztosa Brüsszelben hétfőn.

Az Európai Unió „egyetlen molekula energiát sem fog importálni Oroszországból”
2026. március 16., hétfő

Előretört a Nemzeti Tömörülés: a francia önkormányzati választások a 2027-es elnökválasztásról szólnak

A legnagyobb francia ellenzéki párt, a Marine Le Pen által fémjelzett Nemzeti Tömörülés több közepes méretű városban is az élen végzett a franciaországi helyhatósági választások vasárnapi első fordulójában.

Előretört a Nemzeti Tömörülés: a francia önkormányzati választások a 2027-es elnökválasztásról szólnak
Hirdetés
2026. március 16., hétfő

Izrael legalább még három hétig tervezi a harcot Irán ellen

Az izraeli hadsereg még legalább három hétig tervezi a harcot Irán ellen – közölte Efi Defrin katonai szóvivő vasárnap. Szavai szerint Iránban még ,,ezernyi célpont" van, amelyet az izraeli hadsereg támadni kíván.

Izrael legalább még három hétig tervezi a harcot Irán ellen
2026. március 15., vasárnap

Magyar Péter: megtanultuk az őseinktől, hogy semmi sem tart örökké

Hazánk a Nyugat, az európai közösség, a NATO része, és nem a szerződések vagy a paragrafusok miatt, hanem mert a sorsunkba van írva, az őseink hagyták nekünk örökül, hogy hova tartozunk – mondta a Tisza Párt elnöke Budapesten vasárnap.

Magyar Péter: megtanultuk az őseinktől, hogy semmi sem tart örökké
2026. március 15., vasárnap

Orbán Viktor: április 12-én sorsot választunk magunknak és az utánunk jövő magyaroknak

Vállalom, hogy ilyen felfordult világban is megőrizzük Magyarországot a biztonság és a nyugalom szigetének – jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök az 1848–49-es forradalom és szabadságharc emlékére rendezett állami ünnepségen vasárnap Budapesten.

Orbán Viktor: április 12-én sorsot választunk magunknak és az utánunk jövő magyaroknak
Hirdetés
2026. március 15., vasárnap

Felvonták a nemzeti lobogót Budapesten, az Országház előtt

Katonai tiszteletadás mellett felvonták a nemzeti lobogót a március 15-i nemzeti ünnepen, vasárnap reggel Budapesten a Kossuth Lajos téren.

Felvonták a nemzeti lobogót Budapesten, az Országház előtt
2026. március 14., szombat

Energiaár-sokk a térségben: a kormányok egymás után avatkoznak be az üzemanyagpiacon

A közel-keleti konfliktus nyomán megugró energiaárakra a térség több országa gyors intézkedésekkel reagált.

Energiaár-sokk a térségben: a kormányok egymás után avatkoznak be az üzemanyagpiacon
2026. március 14., szombat

Robbanás történt egy amszterdami zsidó iskolánál, célzott támadásra gyanakszanak a hatóságok

Robbanás rázta meg péntek éjjel Amszterdam Buitenveldert városrészét: egy zsidó iskola épületének külső falánál történt detonáció. A hatóságok szerint a támadás célzottan a zsidó közösség ellen irányulhatott.

Robbanás történt egy amszterdami zsidó iskolánál, célzott támadásra gyanakszanak a hatóságok
Hirdetés
Hirdetés