Hirdetés

Létrejött a Felvidéken a megegyezés az egységes magyar párt, a Szövetség létrehozásáról

Egységben az erő. Mózes Szabolcs, az Összefogás, Forró Krisztián, az MKP és Solymos László, a Most-Híd elnöke a keddi bejelentésen •  Fotó: Magyar Közösség Pártja/Facebook

Egységben az erő. Mózes Szabolcs, az Összefogás, Forró Krisztián, az MKP és Solymos László, a Most-Híd elnöke a keddi bejelentésen

Fotó: Magyar Közösség Pártja/Facebook

Létrejött a Felvidéken a megegyezés az egységes magyar érdekképviselet létrehozásáról, az új párt a Szövetség – Magyarok, nemzetiségek, régiók nevet viseli majd – jelentették be az új politikai tömörülést létrehozó pártok – a Magyar Közösség Pártja (MKP), a Most-Híd párt és az Összefogás – elnökei pozsonyi sajtótájékoztatójukon kedden.

MTI

2021. március 23., 22:182021. március 23., 22:18

2021. március 23., 22:262021. március 23., 22:26

Az egységes politikai párt létrejöttéhez vezető megegyezést közel kétéves, az egyeztetések többszöri megakadásával jellemzett egységesítési folyamat előzte meg. „Újabb komoly és fontos lépést tettünk a felvidéki magyarok politikai egységesítése irányába” – jelentette ki Forró Krisztián, az MKP elnöke. Leszögezte: az új párt magyar párt lesz, olyan magyar párt, amely a régiókban élő többi nemzetiséget is képviselni fogja. Február elején még az MKP és a Most-Híd jelentette be, hogy ketten hozzák létre az egységes felvidéki magyar pártot, mivel a harmadik tárgyalópartnernek – az Összefogás törpepártnak – tett kompromisszumos javaslataik nem vezettek eredményre.

Ezzel összefüggésben Forró Krisztián az MTI kérdésére azt mondta: további kompromisszumokra volt szükség mindenki részéről, de végül megtalálták a közös hangot.

Hirdetés

„A párt létrehozásához sok kompromisszumot kellett kötni, de csak ezen a módon tudjuk biztosítani, hogy a magyaroknak hathatós érdekképviseletük legyen” – mutatott rá az MKP vezetője. Kiemelte: továbbra is úgy tartják, hogy a közös párt nem cél, csak eszköz lehet ahhoz, hogy az országban élő magyaroknak segítsen.

A párt létrehozásának technikai részleteiről Forró Krisztián elmondta: ha a járványhelyzet megengedi, akkor hagyományos módon – aláírásgyűjtés által – jegyeztetik be az új politikai erőt, ha erre nem lesz lehetőség, akkor az elődpártok az Összefogás pártba olvadnak be, majd átnevezik azt. Erről a nyár kezdetéig születik döntés. Az új párt létrehozóinak megegyezése alapján a pártelnököt az MKP adja, a párt Országos Tanácsának elnökét a Most-Híd, az Összefogás pedig egy szakmai alelnököt delegál majd.

A szlovák pártokkal való jövőbeni együttműködés lehetőségeit firtató kérdésre Forró elmondta: a jövőben a szélsőséges politikai erők kivételével minden párttal tárgyalni fognak, amely hozzájárulhat a felvidéki magyarok helyzetének javításához. „A mai nap nemcsak az itt lévőknek fontos pillanat, hanem egy fontos jelzés az egész társadalomnak, hasonlóképpen, mint a kilencvenes évek végén, amikor létrejött a Magyar Koalíció Pártja” – jelentette ki a sajtótájékoztatón Solymos László, a Most-Híd elnöke, aki szerint az új párt a magyarok érdekeit képviselő párt lesz. A kormánykoalíción belül hetek óta uralkodó feszültségre utalva hozzátette: „Jelképes a mostani pillanat, mert amikor mások rombolnak és szétesésről számolnak be, mi az egység megteremtéséről” – mondta, hozzátéve: bízik benne, hogy a sokszínűség adja majd az új párt erejét.

•  Fotó: Magyar Közösség Pártja/Facebook Galéria

Fotó: Magyar Közösség Pártja/Facebook

Mózes Szabolcs, az Összefogás elnöke az új pártról azt mondta: a párt, amelynek három platformja lesz, a társadalmi megbékélés pártja lesz. „Egységesség, hitelesség és teljesítmény – erre van igénye a felvidéki magyaroknak” – szögezte le Mózes Szabolcs. Hozzátette: a Szövetség – a szélsőséges politikai erők kivételével – nyitott lesz mindenki irányába, aki tenni akar a felvidéki magyarokért.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. június 30., kedd

Náci rendszert akart létrehozni Romániában egy Németországban lekapcsolt szélsőjobboldali fiatal

Németországban kedden letartóztattak egy román állampolgárt, akit azzal gyanúsítanak, hogy megkísérelt létrehozni egy szélsőjobboldali terrorista szervezetet, amelynek célja egy „terrorháború” kirobbantása Romániában.

Náci rendszert akart létrehozni Romániában egy Németországban lekapcsolt szélsőjobboldali fiatal
Hirdetés
2026. június 29., hétfő

Budapestre készül? Fontos változások jönnek a parkolásban és a közösségi közlekedésben

Szerdától kizárólag mobiltelefon használatával lehet Budapesten fizetni a parkolásért: ezt meg lehet tenni alkalmazáson keresztül, sms-sel vagy hanghívással. Emellett zónától függően 33–50 százalékkal emelkednek a parkolási díjak.

Budapestre készül? Fontos változások jönnek a parkolásban és a közösségi közlekedésben
2026. június 29., hétfő

Putyin elismeri, hogy gondot okoznak az ukrán csapások és a háború folytatását ígéri

Vlagyimir Putyin elnök vasárnap kijelentette, hogy Oroszország továbbra is kitart a négy ukrán régió teljes elfoglalására irányuló hadi célja mellett, és elutasította Ukrajna új javaslatát a több mint négy éve dúló háborúban a harcok visszafogására.

Putyin elismeri, hogy gondot okoznak az ukrán csapások és a háború folytatását ígéri
2026. június 27., szombat

Újabb földrengés volt Venezuelában, ahol meghaladta az ezret az áldozatok száma

A legfrissebb adatok szerint meghaladta az ezret a halálos áldozatok száma, míg több mint 50 ezer embert eltűntként tartanak nyilván.

Újabb földrengés volt Venezuelában, ahol meghaladta az ezret az áldozatok száma
Hirdetés
2026. június 27., szombat

Az amerikai légierő iráni célpontokat bombázott, Teherán válaszul Bahreint lőtte

Az amerikai légierő iráni célpontokat bombázott pénteken, miután egy nappal korábban Irán felől indított drón talált el egy kereskedelmi hajót a Hormuzi-szorosban – jelentette be az amerikai Központi Parancsnokság (CENTCOM).

Az amerikai légierő iráni célpontokat bombázott, Teherán válaszul Bahreint lőtte
2026. június 26., péntek

Sandu szerint irreleváns a Moldova és Románia egyesüléséről hallgatólagosan elfogadott törvény

Az egyesülés mindig is valós lehetőség volt a moldovai társadalom egy része számára, de ez csak a polgárok tömeges szavazatával valósulhat meg – szögezte le Maia Sandu, a Moldovai Köztársaság elnöke a bukaresti parlamentben Diana Șoșoacă pártja, az S.O.S.

Sandu szerint irreleváns a Moldova és Románia egyesüléséről hallgatólagosan elfogadott törvény
2026. június 25., csütörtök

Trump szerint Zelenszkij jól boldogul az oroszokkal szemben, Lavrov a Nyugatot figyelmeztette

Donald Trump elnök szerdán kijelentette, hogy Volodimir Zelenszkij elnök „elég jól boldogul” Ukrajna védelmében Oroszország teljes körű inváziója ellen, és az ukrán vezetőt a folyamatos harcok ellenére is kitartónak nevezte.

Trump szerint Zelenszkij jól boldogul az oroszokkal szemben, Lavrov a Nyugatot figyelmeztette
Hirdetés
2026. június 25., csütörtök

Berendelte a román nagykövetet az orosz külügy a konstancai főkonzulátus bezárása miatt

Bekérették a román nagykövetet az orosz külügyminisztériumba – jelentette be csütörtökön Maria Zaharova külügyi szóvivő az Interfax hírügynökség tájékoztatása szerint.

Berendelte a román nagykövetet az orosz külügy a konstancai főkonzulátus bezárása miatt
2026. június 25., csütörtök

Medveveszély: Szlovénia is enyhítené a nagyvadak uniós védelmét

Szlovénia is csatlakozott ahhoz a romániai kezdeményezéshez, amely a barnamedvék európai uniós védettségi szintjének csökkentését sürgeti, mert a növekvő állomány egyre nagyobb veszélyt jelent az emberekre és a haszonállatokra.

Medveveszély: Szlovénia is enyhítené a nagyvadak uniós védelmét
2026. június 25., csütörtök

Teherán kikelt Románia ellen, amiért Bukarest támogatta Washingtont az Irán elleni háborúban

Bírálta Irán Romániát, miután Mark Rutte NATO-főtitkár szerdán arról beszélt: Bukarest komoly támogatást nyújtott az Egyesült Államoknak a perzsa állam elleni háború során.

Teherán kikelt Románia ellen, amiért Bukarest támogatta Washingtont az Irán elleni háborúban
Hirdetés
Hirdetés