
Törökországban több ezer épület omlott össze kártyavárként, mert nem a szabályoknak megfelelően jártak el építőik
Fotó: Abir Sultan/EPA/Agerpres
Sorra tartóztatják le azokat Törökországban, akiknek felelősségük lehet amiatt, hogy több ezer épület összedőlt a Törökországot és Szíriát sújtó, pusztító erejű földrengés következtében.
2023. február 11., 18:172023. február 11., 18:17
A hétfőn hajnalban bekövetkezett 7,8-as erősségű földrengésnek szombat délutáni becslések szerint már több mint 26 ezer halálos áldozata van és több mint 80 ezren sérültek meg. Közben hatalmas szolidaritáshullámot váltott ki világszerte a katasztrófa, a térség megsegítéséhez a futballvilág legnagyobb sztárjai is csatlakoznak.
A törökországi építkezési szektorban szombaton már 12 személyt vettek őrizetbe – írta az AFP hírügynökségre hivatkozva az Agerpres.
Olyannyira gyenge szerkezetű épületekről van szó, hogy gyakorlatilag esélyük sem volt a túlélésre azoknak, akik ezekben a létesítményekben tartózkodtak a földrengés idején. Minden valószínűség szerint további felelősöket fognak őrizetbe venni, Diyarbakir régió főügyésze például szombaton további 29 személy letartóztatását rendelte el.
A térségben történt hatalmas katasztrófa érintettjei iránt világszerte sokan viszonyulnak részvéttel, köztük a futballvilág legendás alakjai, köztük Lionel Messi világbajnok argentin válogatott labdarúgó és Cristiano Ronaldo Európa-bajnok portugál labdarúgó is – írta a Washington Postra hivatkozva a digisport.ro.
köztük Ronaldo, valamint Leonardo Bonucci olasz válogatott labdarúgó, Paulo Bruno Exequiel Dybala világbajnok argentin-olasz származású argentin válogatott labdarúgó. Cristiano Ronaldo régi meze, amit még a Juventus játékosaként viselt, 212.450 dollárért kelt el pénteken, az összeg a földrengés sújtotta térség támogatására jut el Törökországba.

A magyar és a nemzetközi mentőcsapatok többsége szombaton elhagyja Törökországot, egyre kevesebb az esélye, hogy túlélőket találnak. A katasztrófa már több mint 26 ezer halálos áldozatot követelt.

Törökországban pénteken 20 213-ra emelkedett a hétfői földrengések halálos áldozatainak a száma – közölte Fahrettin Koca török egészségügyi miniszter a dél-törökországi Hatayban található koordinációs központban.
Hatályba lépett pénteken az Európai Unió új migrációs és menekültügyi paktuma, amely egységesebb menekültügyi eljárásokat, szigorúbb határellenőrzést és új szolidaritási mechanizmust vezet be.
Újraválasztották Orbán Viktort a Fidesz elnökének szombaton a párt 32., tisztújító kongresszusán, Budapesten; a négy alelnök Gál Kinga, Bóka János, Gyopáros Alpár és Kreicsi Bálint lett. Orbán Viktor őszre erős, rendezett Fideszt ígért.
Tisztújító kongresszust tart szombaton a Fidesz Budapesten. A küldöttek várhatóan újabb egy évre pártelnökké választják Orbán Viktort, aki a kongresszus előtt közzétett Küldetés című röpiratában elemezte a 2026-os országgyűlési választási vereség okait.
Hivatalossá vált a történelmi megállapodás Magyarország és Ukrajna között a kárpátaljai magyarság oktatási, kulturális, nyelvhasználati és politikai jogairól – közölte Magyar Péter miniszterelnök pénteken Facebook-oldalán.
Sokan kaptak érdemi indok és jogosultság nélkül magyar állampolgárságot az utóbbi években, ezeket az ügyeket is feltárjuk belső vizsgálat keretében – jelentette be Velkey György László külügyi államtitkár a Facebookon pénteken.
Oroszország néhány éven belül megtámadhatja a NATO-t, az orosz haderő jelenleg is csapatokat telepít a katonai szövetség tagjaival közös határai mentén – közölte két forrás is.
Ukrajna célja, hogy elszigetelje a megszállt Krím-félszigetet Oroszországtól azáltal, hogy megszakítja a félsziget felé vezető legfontosabb katonai utánpótlási útvonalakat.
Donald Trump amerikai elnök azt állította, hogy az Egyesült Államok „véget vetett a háborúnak” Iránnal, miután korábban kijelentette, hogy a két fél „rendkívül szilárd szándéknyilatkozatban” állapodott meg a harcok beszüntetéséről.
Észak-Írországban élő 21 személy kért eddig konzuli segítséget a román hatóságoktól utazási okmányok kiállításához a belfasti zavargások miatt – közölték csütörtökön külügyminisztériumi források.
Egy magas rangú iráni katonai tisztviselő azzal fenyegetőzött, hogy Irán „pokollá” változtathatja a közel-keleti régiót, ha a Hormuzi-szoros biztonsága veszélybe kerül.
szóljon hozzá!