
2010. június 21., 13:052010. június 21., 13:05
A szavazatok 94,3 százalékának összesítése alapján Bronislav Komorowski ideiglenes államfő, a kormányzó jobbközép liberális Polgári Platform (PO) jelöltje a voksok 41,22 százalékát szerezte meg, míg a nemzeti konzervatív Jog és Igazságosság (PiS) párt vezetőjeként induló Jaroslaw Kaczynski - aki áprilisban repülőszerencsétlenség áldozatául esett ikertestvére, Lech Kaczynski helyett szállt küzdelembe - 36,74 százaléknyi szavazatot kapott. A végleges eredmények hétfő délután várhatók.
A baloldal jelöltje, a szociáldemokrata Grzegorz Napieralski ugyanakkor meglepetésre igen erős, 13,7 százalékos eredménnyel végzett mögöttük, így a második forduló kimenetele elemzők szerint nagyrészt a fiatal baloldali jelölt támogatóinak döntésétől függ majd, illetve a részvételi arány alakulásától.
Ami ez utóbbit illeti, az első fordulóban az arra jogosultak 54,85 százaléka ment el szavazni, s ez jóval magasabb az öt évvel ezelőtti, 49,7 százalékos első fordulós részvételi arányánál. Akkor Donald Tusk, a PO elnöke és Lech Kaczynski, Varsó akkori főpolgármestere voltak a legfőbb esélyesek, s végül szoros versenyben az utóbbi győzött a második fordulóban.
\"Az életben, ahogy a labdarúgásban és minden más sportágban, a hosszabbítás a legnehezebb\" - jelentette ki Komorowski még vasárnap este, közvetlenül az exit-poll eredmények ismertetése után. A hivatalos eredmények közzététele után a PO jelöltje elégedettségét és örömét fejezte ki, megköszönte a támogató szavazatokat, és a második fordulóra utalva arra szólította fel híveit, hogy \"a végsőkig harcoljanak Lengyelország szebb jövőjéért\". Jaroslav Kaczynski szintén arra hívta fel támogatói figyelmét, hogy a választásnak még nincs vége, és a nyerés szempontjából kulcsfontosságú a győzelembe vetett hit.
Az elemzők közül Edmund Wnuk-Lipinski szociológus azt hangsúlyozta, hogy \"Grzegorz Napieralski jelentős politikai tőkére tett szert, s ez eldöntheti a versenyt a második fordulóban. Máris tanúi lehettünk a két fő jelölt első csábítási kísérleteinek\" - mondta. A hétfői ajtókommentárok szerint Napieralski, a Baloldali Demokratikus Szövetség (SLD) elnöke igazi alkuhelyzetbe került.
Napieralski csak szűkszavú köszönetet mondott választóinak, s nem tért ki arra, hogy melyik jelölt támogatására szólítaná fel őket.
Komorowski és Kaczynski azonban egyaránt sietett gratulálni a harmadik helyezettnek. \"Szeretném, ha ez az eredmény jobb időket hozna a lengyel baloldal számára, amely teljességgel nélkülözhetetlen Lengyelország politikai palettáján\" - mondta a liberális jelölt. \"Köszönöm Grzegorz Napieralskinak, hogy kezdeményezte az (országban sokat bírált) egészségügyi szolgálatok állapotáról szóló kerekasztal-beszélgetést\" - jelentette ki a maga részéről Kaczynski. A nemzeti konzervatív jelölt szóvivője, Pawel Poncyljusz egy hétfői rádióműsorban odáig ment el, hogy azt állította: \"számos közös elem van\" a szociáldemokrata elnökjelölt és a konzervatívok programjában.
A felmérések szerint a második fordulóban a választók 66,5 százaléka kész Komorowskira adni a szavazatát, míg Kaczynskira 30 százalékuk szavazna.
Donald Trump amerikai elnök szerdán bejelentette, hogy hamarosan nagyszabású kutatások kezdődhetnek Grönland kőolaj-, földgáz- és ásványkincskészleteinek feltárására.
Ékszervásárlónak, máskor festőnek adta ki magát az a román állampolgárságú férfi, aki Magyarország-szerte eladókat tévesztett meg, hogy értékeket lophasson. Társa közben sofőrként várta, majd menekítette. Több mint 14 millió forint értékben zsákmányoltak.
Sikeres műtéten esett át kedden XIV. Leó pápa egy római kórházban, ahol eltávolították jobb tüdejének alsó lebenyét.
Lemondásra szólították fel Kimberly Guilfoyle-t, az Egyesült Államok athéni nagykövetét, aki az elmúlt hetekben számos botrány főszereplőjévé vált – jelentette be Katie Zacharia, a Fehér Ház szóvivője.
Az orosz dízelexportot engedélyező megállapodás annak a kísérletnek a része, amelynek célja Oroszország visszacsábítása a tárgyalóasztalhoz.
Folytatódott a Fekete-tengeren közlekedő kereskedelmi hajók elleni drónvadászat: két kereskedelmi hajót ért támadás két különálló incidens során, a bolgár felségvizeken a hétfőről keddre virradó éjszaka folyamán.
Közös nyilatkozatban üdvözölte a kisebbségi törvény ukrán parlament által hétfőn elfogadott és Volodimir Zelenszkij elnök által haladéktalanul aláírt módosítását a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség és az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség.
Az ukrán parlament elfogadta a nemzeti kisebbségek nyelvén folyó oktatásról szóló törvénymódosítást – jelentette hétfőn az Ukrinform hírügynökségre hivatkozva az MTI.
Donald Trump amerikai elnök a számos botrányos ügy főszereplőjévé vált athéni nagykövet, Kimberly Guilfoyle menesztését fontolgatja – közölte a CNN egy, az ügyet ismerő személyre hivatkozva.
Energetikai tűzszünet lépett életbe Ukrajan és Oroszország között – közölte a közösségi oldalán Donald Trump amerikai elnök vasárnap délután.