
Fokozódó helyzet. Ezúttal a lengyel fővárosban észleltek gyanús drónt
Fotó: Pexels
A varsói Belweder elnöki palota és a közelében álló kormányzati épületek felett repülő drónt semlegesített a lengyel államvédelmi szolgálat (SOP) – közölte Donald Tusk lengyel kormányfő hétfő este az X-en.
2025. szeptember 16., 08:342025. szeptember 16., 08:34
Az incidens miatt őrizetbe vettek két fehérorosz állampolgárt – áll Tusk bejegyzésében. A rendőrség vizsgálja az eset körülményeit – tette hozzá a kormányfő.
Boguslaw Piórkowski, a SOP főnöke a Polsat News kereskedelmi hírtelevízió esti adásában kifejtette:
Wieslaw Szczepanski belügyminiszter-helyettes a Polsat News-nak elmondta: az eset mutatja, hogy a SOP és a belügyi szolgálatok „működnek és őrzik az állam legfontosabb épületeit”.
Lengyelország „biztonságban van” – húzta alá Szczepanski.
Múlt szerda éjjel legalább 19, oroszként azonosított drón repült be a lengyel légtérbe, ezek közül a lengyel és a szövetséges légierők feltehetőleg hármat lelőttek.
Wieslaw Kukula lengyel vezérkari főnök később közölte, a fehérorosz fél figyelmeztette Varsót, hogy Fehéroroszország légterén keresztül drónok tartanak Lengyelország irányában.
A múlt heti incidens kapcsán több európai ország a lengyel légvédelem erősítését ígérte Lengyelországnak saját állományából.
Eközben hétfőn a londoni védelmi minisztérium közölte:
A tájékoztatás szerint a brit királyi légierő (RAF) Typhoon típusú repülőgépei a NATO Keleti Őrszem (Eastern Sentry) nevű műveletéhez csatlakoznak más szövetséges országok, köztük Dánia, Franciaország és Németország légierőivel együtt a NATO keleti szárnyának védelmében.
A gépek a kelet-angliai Coningsby mellett működő RAF-támaszpontról szállnak majd fel, és tevékenységüket Voyager üzemanyag-utántöltő repülőgépek segítik – áll a brit védelmi tárca hétfő esti beszámolójában.
A minisztérium felidézi, hogy a napokban orosz drónok hatoltak be Lengyelország légterébe. A közlemény szerint
Az ügy miatt hétfőn bekérették a brit külügyminisztériumba Oroszország londoni nagykövetét, Andrej Kelint, akinek a tárca szóvivője szerint tudomására hozták azt a brit álláspontot, hogy Lengyelország és a NATO légterének példátlan mértékű múlt heti megsértése – amelyet újabb behatolás követett szombaton a román légtérbe – teljesen elfogadhatatlan.
Az orosz nagykövettel közölték azt is, hogy
Oroszországnak meg kell értenie, hogy folytatódó agressziójával csak tovább erősíti a NATO-szövetségesek egységét és eltökéltségét Ukrajna támogatására, és bármiféle újabb légtérsértés elhárítására a NATO ismét erőt fog alkalmazni – fogalmazott a londoni külügyi tárca szóvivője.
Az Egyesült Államok minden lehetőséget az asztalon tart az iráni eseményekre való reakcióként – jelentette ki Mike Waltz amerikai ENSZ-nagykövet csütörtökön az ENSZ Biztonsági Tanácsában tartott rendkívüli ülésen.
A kijevi energiaellátási válság továbbra is „rendkívül súlyos” – jelentették be a hatóságok, miközben az ukrán biztonsági szolgálat szerint Oroszország energiainfrastruktúrára mért folyamatos támadásai „emberiesség elleni bűncselekményeknek” minősülnek.
Franciaországból, Németországból és más országokból érkező európai erők hadgyakorlatokat kezdtek csütörtökön Grönlandon, miközben Donald Trump amerikai elnök figyelmeztetett, hogy Washington „akár így, akár úgy” meg fogja szerezni a szigetet.
Alexandru Munteanu moldovai miniszterelnök kijelentette, hogy népszavazás esetén országa Romániával való egyesülésére fog szavazni.
Donald Trump elnök megtartja a venezuelai ellenzéki vezető, María Corina Machado Nobel-békedíját, amelyet az csütörtöki találkozójuk során átadott neki – közölte a Fehér Ház egyik tisztségviselője.
Az Egyesült Államok befejezte első venezuelai olajeladását, amelynek értéke 500 millió dollár – közölte egy kormányzati tisztségviselő.
Az Egyesült Államok kivonja személyzetének egy részét a közel-keleti támaszpontokról – jelentette be szerdán egy amerikai tisztségviselő.
Ukrajna és nem Oroszország akadályozza a potenciális békemegállapodást – jelentette ki Donald Trump amerikai elnök egy, a Reutersnek adott interjúban.
Az Egyesült Államoknak továbbra is célja a Grönland felletti ellenőrzés megszerzése – jelentette ki Donald Trump amerikai elnök szerdán, miután J.D. Vance alelnök és Marco Rubio külügyminiszter a Fehér Házban fogadta a dán és a grönlandi külügyminisztert.
Konzultátust nyit Grönlandon Franciaország február 6-án – jelentette be szerdán a francia diplomácia vezetője. A dán védelmi minisztérium meg azt közölte, hogy szerdától megerősíti a katonai jelenlétet a szigeten.
szóljon hozzá!