
Fitt elnök. Zelenszkij kiemelte a kiegyensúlyozott vitaminfogyasztás és a sportolás előnyét
Fotó: Volodimir Zelenszkij/Facebook
Negatív lett az új tesztje a koronavírussal korában megfertőződött Volodimir Zelenszkij ukrán elnöknek, ezt ő maga hozta nyilvánosságra hétfőn a Telegram üzenetküldő portálon. Eközben Ukrajnában meghaladta a 11 ezret a betegség halálos áldozatainak száma.
2020. november 23., 14:462020. november 23., 14:46
2020. november 23., 14:502020. november 23., 14:50
Az államfő közölte, hogy hétfőn már a szokásos módon áll munkába hivatalában. Ugyancsak negatív lett az új tesztje a fertőzésen úgyszintén átesett hivatalvezetőjének, Andrij Jermaknak is. Zelenszkij üzenetében mindazonáltal arra kért mindenkit, hogy a lehető legjobban óvja magát, tartsa be a kötelező maszkviselést és a távolságtartást, emellett kiemelte a kiegyensúlyozott vitaminfogyasztás és a sportolás előnyét.
Ezt követően november 12-én mindketten a kijevi Feofanyija kórházba vonultak be, hogy még jobban elszigeteljék magukat, de egészségük nem volt komoly veszélyben, végig szövődménymentesen vészelték át a fertőzést. Ukrajnában már több miniszter, Dmitro Razumkov házelnök, első helyettese, Ruszlan Sztefancsuk, és a 450 fős parlamentből egyes források szerint már több mint kilencven képviselő fertőződött meg, valamint eddig három, frissen megválasztott polgármester halt bele a betegségbe. Zelenszkij felesége és hétéves kisfia a nyáron estek át a Covid-19 betegségen.
A hivatalosan közölt adatok alapján hétfőre Ukrajnában 10 945 esettel 635 689-re nőtt az azonosított fertőzöttek száma, az elhunytaké pedig újabb 124-gyel 11 075-re. Eddig 291 060-an gyógyultak meg, viszont az aktív betegek száma 333 554-re emelkedett. Az ország legfertőzöttebb területén, a fővárosban több mint 1200 új beteget jegyeztek fel előző nap, velük az eddig igazolt fertőzöttek száma Kijevben meghaladta a 60 ezret, az elhunytaké pedig Vitalij Klicsko főpolgármester tájékoztatása szerint húsz újabb áldozattal 1143-ra nőtt.
Az elmúlt napon 1165 koronavírusos, illetve fertőzésgyanús beteg került kórházba az országban.
Donald Trump amerikai elnök szerdán bejelentette, hogy hamarosan nagyszabású kutatások kezdődhetnek Grönland kőolaj-, földgáz- és ásványkincskészleteinek feltárására.
Ékszervásárlónak, máskor festőnek adta ki magát az a román állampolgárságú férfi, aki Magyarország-szerte eladókat tévesztett meg, hogy értékeket lophasson. Társa közben sofőrként várta, majd menekítette. Több mint 14 millió forint értékben zsákmányoltak.
Sikeres műtéten esett át kedden XIV. Leó pápa egy római kórházban, ahol eltávolították jobb tüdejének alsó lebenyét.
Lemondásra szólították fel Kimberly Guilfoyle-t, az Egyesült Államok athéni nagykövetét, aki az elmúlt hetekben számos botrány főszereplőjévé vált – jelentette be Katie Zacharia, a Fehér Ház szóvivője.
Az orosz dízelexportot engedélyező megállapodás annak a kísérletnek a része, amelynek célja Oroszország visszacsábítása a tárgyalóasztalhoz.
Folytatódott a Fekete-tengeren közlekedő kereskedelmi hajók elleni drónvadászat: két kereskedelmi hajót ért támadás két különálló incidens során, a bolgár felségvizeken a hétfőről keddre virradó éjszaka folyamán.
Közös nyilatkozatban üdvözölte a kisebbségi törvény ukrán parlament által hétfőn elfogadott és Volodimir Zelenszkij elnök által haladéktalanul aláírt módosítását a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség és az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség.
Az ukrán parlament elfogadta a nemzeti kisebbségek nyelvén folyó oktatásról szóló törvénymódosítást – jelentette hétfőn az Ukrinform hírügynökségre hivatkozva az MTI.
Donald Trump amerikai elnök a számos botrányos ügy főszereplőjévé vált athéni nagykövet, Kimberly Guilfoyle menesztését fontolgatja – közölte a CNN egy, az ügyet ismerő személyre hivatkozva.
Energetikai tűzszünet lépett életbe Ukrajan és Oroszország között – közölte a közösségi oldalán Donald Trump amerikai elnök vasárnap délután.
szóljon hozzá!