Hirdetés

Légikatasztrófa Líbiában százhárom halottal

•  Fotó: Agerpres

Fotó: Agerpres

Az újabb adatok szerint 103 ember - 92 utas és 11 főnyi személyzet - vesztette életét szerdán a líbiai Tripoli repülőterén történt repülőgép-szerencsétlenségben. Egy kisgyerek túlélte a balesetet.

MTI

2010. május 12., 10:492010. május 12., 10:49

A líbiai főváros légikikötőjében leszállás közben zuhant le az al-Afrikíja (Afriqiyah Airways) líbiai légitársaságnak a dél-afrikai Johannesburgból érkező utasszállító gépe - közölték a reptér biztonsági szolgálatán. A baleset pontosan reggel hat órakor történt - mondta a szolgálat név nélkül nyilatkozó munkatársa. Az érkezési táblázat szerint a gépnek 6.10-kor kellett volna megérkeznie, Tripoliban akkor jók voltak az időjárási viszonyok.

Egy kisgyerek csodával határos módon túlélte a líbiai repülőgép lezuhanását - tájékoztatta az MTI-t Marton Béla tripoli magyar nagykövet, aki közölte, hogy a halottak között nincs magyar. Mint mondta, a gép - az első hírekkel ellentétben - nem robbant fel leszállás közben, hanem a földnek csapódott.

Mohammed Zidán líbiai közlekedési miniszter sajtóértekezletén azt közölte, hogy a túlélő gyermek egy tízéves holland kisfiú. Egy tripoli kórházba vitték, sérülései nem életveszélyesek - mondta el a miniszter, aki kizárta azt a feltevést, hogy terrorcselekmény történt volna a gépen.

Egy repülőtéri illetékes azt közölte, hogy a gépen 22 líbiai állampolgár tartózkodott - a személyzet és néhány utas -, a többiek különböző nemzetiségűek voltak. Korábbi hírek szerint a gépen túlnyomórészt líbiai és dél-afrikai állampolgárok utaztak.

Az ANWB holland autóklub - amely alaptevékenysége mellett baleseti segélyszolgálatot is működtet - később közölte, hogy 61 holland állampolgár vesztette életét a szerencsétlenségben.

A líbiai légitársaság johannesburgi irodája megerősítette, hogy egy Airbus A330-as gépe szerencsétlenül járt Tripoliban, és azt mondta, hogy a gép „a leszállópályától egy méterre” zuhant le.

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. június 30., kedd

Náci rendszert akart létrehozni Romániában egy Németországban lekapcsolt szélsőjobboldali fiatal

Németországban kedden letartóztattak egy román állampolgárt, akit azzal gyanúsítanak, hogy megkísérelt létrehozni egy szélsőjobboldali terrorista szervezetet, amelynek célja egy „terrorháború” kirobbantása Romániában.

Náci rendszert akart létrehozni Romániában egy Németországban lekapcsolt szélsőjobboldali fiatal
Hirdetés
2026. június 29., hétfő

Budapestre készül? Fontos változások jönnek a parkolásban és a közösségi közlekedésben

Szerdától kizárólag mobiltelefon használatával lehet Budapesten fizetni a parkolásért: ezt meg lehet tenni alkalmazáson keresztül, sms-sel vagy hanghívással. Emellett zónától függően 33–50 százalékkal emelkednek a parkolási díjak.

Budapestre készül? Fontos változások jönnek a parkolásban és a közösségi közlekedésben
2026. június 29., hétfő

Putyin elismeri, hogy gondot okoznak az ukrán csapások és a háború folytatását ígéri

Vlagyimir Putyin elnök vasárnap kijelentette, hogy Oroszország továbbra is kitart a négy ukrán régió teljes elfoglalására irányuló hadi célja mellett, és elutasította Ukrajna új javaslatát a több mint négy éve dúló háborúban a harcok visszafogására.

Putyin elismeri, hogy gondot okoznak az ukrán csapások és a háború folytatását ígéri
2026. június 27., szombat

Újabb földrengés volt Venezuelában, ahol meghaladta az ezret az áldozatok száma

A legfrissebb adatok szerint meghaladta az ezret a halálos áldozatok száma, míg több mint 50 ezer embert eltűntként tartanak nyilván.

Újabb földrengés volt Venezuelában, ahol meghaladta az ezret az áldozatok száma
Hirdetés
2026. június 27., szombat

Az amerikai légierő iráni célpontokat bombázott, Teherán válaszul Bahreint lőtte

Az amerikai légierő iráni célpontokat bombázott pénteken, miután egy nappal korábban Irán felől indított drón talált el egy kereskedelmi hajót a Hormuzi-szorosban – jelentette be az amerikai Központi Parancsnokság (CENTCOM).

Az amerikai légierő iráni célpontokat bombázott, Teherán válaszul Bahreint lőtte
2026. június 26., péntek

Sandu szerint irreleváns a Moldova és Románia egyesüléséről hallgatólagosan elfogadott törvény

Az egyesülés mindig is valós lehetőség volt a moldovai társadalom egy része számára, de ez csak a polgárok tömeges szavazatával valósulhat meg – szögezte le Maia Sandu, a Moldovai Köztársaság elnöke a bukaresti parlamentben Diana Șoșoacă pártja, az S.O.S.

Sandu szerint irreleváns a Moldova és Románia egyesüléséről hallgatólagosan elfogadott törvény
2026. június 25., csütörtök

Trump szerint Zelenszkij jól boldogul az oroszokkal szemben, Lavrov a Nyugatot figyelmeztette

Donald Trump elnök szerdán kijelentette, hogy Volodimir Zelenszkij elnök „elég jól boldogul” Ukrajna védelmében Oroszország teljes körű inváziója ellen, és az ukrán vezetőt a folyamatos harcok ellenére is kitartónak nevezte.

Trump szerint Zelenszkij jól boldogul az oroszokkal szemben, Lavrov a Nyugatot figyelmeztette
Hirdetés
2026. június 25., csütörtök

Berendelte a román nagykövetet az orosz külügy a konstancai főkonzulátus bezárása miatt

Bekérették a román nagykövetet az orosz külügyminisztériumba – jelentette be csütörtökön Maria Zaharova külügyi szóvivő az Interfax hírügynökség tájékoztatása szerint.

Berendelte a román nagykövetet az orosz külügy a konstancai főkonzulátus bezárása miatt
2026. június 25., csütörtök

Medveveszély: Szlovénia is enyhítené a nagyvadak uniós védelmét

Szlovénia is csatlakozott ahhoz a romániai kezdeményezéshez, amely a barnamedvék európai uniós védettségi szintjének csökkentését sürgeti, mert a növekvő állomány egyre nagyobb veszélyt jelent az emberekre és a haszonállatokra.

Medveveszély: Szlovénia is enyhítené a nagyvadak uniós védelmét
2026. június 25., csütörtök

Teherán kikelt Románia ellen, amiért Bukarest támogatta Washingtont az Irán elleni háborúban

Bírálta Irán Romániát, miután Mark Rutte NATO-főtitkár szerdán arról beszélt: Bukarest komoly támogatást nyújtott az Egyesült Államoknak a perzsa állam elleni háború során.

Teherán kikelt Románia ellen, amiért Bukarest támogatta Washingtont az Irán elleni háborúban
Hirdetés
Hirdetés