Hirdetés

Külügyi egyeztetés

A nemzeti kisebbségek helyzete, az európai uniós értékrendszer érvényesítése a kétoldalú kapcsolatokban, a soron következő közös kormányülés előkészítése, a kulturális értékek megóvása és az energiaellátás kérdése egyaránt szerepelt Gilyán György magyar és Răduţa Matache román külügyi államtitkár pénteki bukaresti megbeszélésein.

Gazda Árpád

2008. május 26., 00:002008. május 26., 00:00

Gilyán György háromnapos látogatásra utazott Romániába, és a Csángóföldre is ellátogatott. A bukaresti megbeszélések a két minisztérium rendszeres konzultációsorozatába illeszkednek. Ennek során számot vetnek azzal, mi valósult meg az eddigi megállapodásokból, és milyen közös kezdeményezéseket látnak szükségesnek. A felek szerint baráti hangnemben zajlott a találkozó, Matache a „jó szándékú” kifejezést is használta. A román államtitkár úgy fogalmazott: a két ország kapcsolatai rendkívül gazdagok és sokoldalúak.

E megbeszélések egyaránt érintették a NATO-n és az Európai Unión belüli – közös kezdeményezéseken alapuló – együttműködést, akárcsak a kétoldalú kapcsolatokat. Ennek keretében áttekintették mind a romániai magyar, mind a magyarországi román nemzeti kisebbség helyzetét, igényeit. Gilyán György biztosította partnerét, hogy Magyarország mindent megtesz az ott élő románság kulturális értékeinek védelméért. Partnere pedig arról tájékoztatta vendégét, hogy Romániában még nem állt le az egyházi és közösségi javak tulajdonának visszaszolgáltatási folyamata, Bukarest nyitottan viszonyul az erdélyi magyar egyetemek akkreditációjának ügyéhez. Gilyán György megállapította: az elmúlt néhány évben a magyar–román kapcsolatok felfelé íveltek, a két ország sokat tett a politikai párbeszéd, az üzleti-gazdasági és kulturális kapcsolatok elmélyítéséért. Ezt a dinamikusan fejlődő kapcsolatrendszert azzal lehet gazdagabbá tenni – mondta –, hogy az európai uniós forrásokat fokozottabban, hatékonyabban használjuk ki, és a kétoldalú kapcsolatokban is érvényesítjük az Európai Unióban elfogadott értékrendszert. A megbeszélésen áttekintették a következő román–magyar közös kormányülés tartalmait, szakmai előkészítésének különböző formáit. Szó volt Göncz Kinga külügyminiszter szeptember körül várható romániai látogatásáról is. n MTI

Gilyán György háromnapos látogatásra utazott Romániába, és a Csángóföldre is ellátogatott. A bukaresti megbeszélések a két minisztérium rendszeres konzultációsorozatába illeszkednek. Ennek során számot vetnek azzal, mi valósult meg az eddigi megállapodásokból, és milyen közös kezdeményezéseket látnak szükségesnek. A felek szerint baráti hangnemben zajlott a találkozó, Matache a „jó szándékú” kifejezést is használta. A román államtitkár úgy fogalmazott: a két ország kapcsolatai rendkívül gazdagok és sokoldalúak.

E megbeszélések egyaránt érintették a NATO-n és az Európai Unión belüli – közös kezdeményezéseken alapuló – együttműködést, akárcsak a kétoldalú kapcsolatokat. Ennek keretében áttekintették mind a romániai magyar, mind a magyarországi román nemzeti kisebbség helyzetét, igényeit. Gilyán György biztosította partnerét, hogy Magyarország mindent megtesz az ott élő románság kulturális értékeinek védelméért. Partnere pedig arról tájékoztatta vendégét, hogy Romániában még nem állt le az egyházi és közösségi javak tulajdonának visszaszolgáltatási folyamata, Bukarest nyitottan viszonyul az erdélyi magyar egyetemek akkreditációjának ügyéhez. Gilyán György megállapította: az elmúlt néhány évben a magyar–román kapcsolatok felfelé íveltek, a két ország sokat tett a politikai párbeszéd, az üzleti-gazdasági és kulturális kapcsolatok elmélyítéséért. Ezt a dinamikusan fejlődő kapcsolatrendszert azzal lehet gazdagabbá tenni – mondta –, hogy az európai uniós forrásokat fokozottabban, hatékonyabban használjuk ki, és a kétoldalú kapcsolatokban is érvényesítjük az Európai Unióban elfogadott értékrendszert. A megbeszélésen áttekintették a következő román–magyar közös kormányülés tartalmait, szakmai előkészítésének különböző formáit. Szó volt Göncz Kinga külügyminiszter szeptember körül várható romániai látogatásáról is.

MTI

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. október 12., hétfő

Kormánybuktatás: Trump a botrányt kirobbantó athéni nagykövet menesztését fontolgatja

Donald Trump amerikai elnök a számos botrányos ügy főszereplőjévé vált athéni nagykövet, Kimberly Guilfoyle menesztését fontolgatja – közölte a CNN egy, az ügyet ismerő személyre hivatkozva.

Kormánybuktatás: Trump a botrányt kirobbantó athéni nagykövet menesztését fontolgatja
Hirdetés
2026. október 11., vasárnap

Trump szerint energetikai tűzszünet lépett életbe, Zelenszkij nem tud róla, de üdvözli

Energetikai tűzszünet lépett életbe Ukrajan és Oroszország között – közölte a közösségi oldalán Donald Trump amerikai elnök vasárnap délután.

Trump szerint energetikai tűzszünet lépett életbe, Zelenszkij nem tud róla, de üdvözli
2026. október 11., vasárnap

Románia felszólította Ukrajnát, hogy tartsa meg a román iskolákat

Meg kell őrizni az ukrajnai román tannyelvű iskolákat, és el kell kerülni azokat az intézkedéseket, amelyek hátrányosan érinthetik a román kisebbség oktatását – szögezte le a román külügyminisztérium pénteken.

Románia felszólította Ukrajnát, hogy tartsa meg a román iskolákat
2026. október 11., vasárnap

Trump „leváltaná” Zelenszkijt, egyre feszültebb az amerikai-ukrán viszony

Ideje, hogy Ukrajnának új elnöke legyen – jelentette ki Donald Trump amerikai elnök.

Trump „leváltaná” Zelenszkijt, egyre feszültebb az amerikai-ukrán viszony
Hirdetés
2026. október 10., szombat

Amerika lazít, az EU bosszankodik, és minden eddiginél nagyobb szankciós csomagra készül Oroszország ellen

Az orosz gázolajra vonatkozó szankciók feloldása hozzájárul Oroszország Ukrajna elleni háborújának finanszírozásához – jelentette ki Kaja Kallas uniós külügyi és biztonságpolitikai főképviselője szombaton.

Amerika lazít, az EU bosszankodik, és minden eddiginél nagyobb szankciós csomagra készül Oroszország ellen
2026. október 10., szombat

Trump újabb váratlan húzással lepte meg a világot: Putyintól kért olajtermékeket Amerika és a világpiac számára

Váratlan húzással lepte meg a világot Donald Trump amerikai elnök: bejelentette, hogy megállapodott Vlagyimir Putyin orosz elnökkel, hogy Oroszország jelentős mennyiségű dízelüzemanyagot szállít országa és a világpiac számára.

Trump újabb váratlan húzással lepte meg a világot: Putyintól kért olajtermékeket Amerika és a világpiac számára
2026. október 09., péntek

Navi Pillay dél-afrikai jogászé idén a Nobel-békedíj

Navi Pillay dél-afrikai jogász, az ENSZ volt emberi jogi főbiztosa és a hágai Nemzetközi Büntetőbíróság egykori bírája kapja idén a Nobel-békedíjat – jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.

Navi Pillay dél-afrikai jogászé idén a Nobel-békedíj
Hirdetés
2026. október 09., péntek

Maia Sandu ismét az egyesülés mellett állt ki: Románia nagyobb biztonságot nyújtana Moldovának

Maia Sandu, a Moldovai Köztársaság elnöke ismételten kijelentette, hogy támogatja az egyesülést Romániával, és úgy véli, hogy egy ilyen forgatókönyv nagyobb biztonságot nyújtana országának.

Maia Sandu ismét az egyesülés mellett állt ki: Románia nagyobb biztonságot nyújtana Moldovának
2026. október 09., péntek

Romániára is átterjedhet az ukrajnai háború? Rubio borúlátóan nyilatkozott a jövőről

Oroszország ukrajnai háborúja veszélyes patthelyzetbe jutott, de az Egyesült Államok továbbra is minden erőfeszítést megtesz egy olyan megállapodás elérése érdekében, amely véget vet a konfliktusnak – jelentette ki Marco Rubio amerikai külügyminiszter.

Romániára is átterjedhet az ukrajnai háború? Rubio borúlátóan nyilatkozott a jövőről
2026. október 08., csütörtök

Az EU segíti Romániát és Bulgáriát a fekete-tengeri dróntámadások után, a NATO azonban jó okkal nem száll be

Az Európai Bizottság a két ország kérésére műholdas felvételeket bocsát Bulgária és Románia rendelkezésére a Fekete-tengeren a kereskedelmi hajók ellen elkövetett támadások nyomán kialakult helyzet felméréséhez.

Az EU segíti Romániát és Bulgáriát a fekete-tengeri dróntámadások után, a NATO azonban jó okkal nem száll be
Hirdetés
Hirdetés