Fotó: MTI/Balogh Zoltán
Külső szakértők részvételével tart tanácskozást március 29-én az Európai Gyógyszerügynökség (EMA), a téma az AstraZeneca brit-svéd gyógyszeripari vállalat és az Oxfordi Egyetem koronavírus ellen közösen kifejlesztett vakcinájának esetleges mellékhatásairól folyamatban lévő értékelés – közölte az Európai Unió gyógyszerfelügyeleti hatóságának szerepét betöltő ügynökség csütörtökön.
2021. március 25., 18:012021. március 25., 18:01
A testület kockázatértékelő bizottsága (PRAC) hematológiára, infektológiára, immunológiára és járványtanra specializálódott, illetve kardiovaszkuláris gyógyszerészettel foglalkozó szakértőkkel egyeztet arról,
Az EMA múlt csütörtökön bejelentette: az előzetes vizsgálatok alapján megállapítható, hogy nincs bizonyított kapcsolat a vérrögképződés megnövekedett kockázata és az oltóanyag között. A testület ügyvezető igazgatója szerint az AstraZeneca cég vakcinája „biztonságos és hatásos, előnyei továbbra is felülmúlják a lehetséges mellékhatások kockázatait”.
Március közepén több ország bejelentette: elővigyázatosságból ideiglenesen felfüggesztik az AstraZeneca oltóanyagának használatát, miután több beoltott szervezetében vérrög képződött. Az EMA múlt csütörtöki bejelentés óta azonban több államban tovább folytatták az oltást a brit-svéd vállalat termékével.
Döntő hatása lesz a diaszpóra szavazatainak a szeptember 28-i moldovai parlamenti választásokon a Moldovai Köztársaság jövőjére és Románia biztonságára – állapította meg vasárnap egy Facebook-bejegyzésben Traian Băsescu.
A Katarban élő Hamász-vezetők akadályozzák a tűzszüneti megállapodás megkötését és a túszok szabadon bocsátását, és eltávolításuk lerövidítené a gázai konfliktust – jelentette ki Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök.
Az orosz drónok lengyel légtérbe való behatolása „elfogadhatatlan” – jelentette ki szombaton Marco Rubio amerikai külügyminiszter, hozzátetéve, hogy továbbra sem világos, hogy Moszkva szándékosan küldte-e a drónokat a NATO-tagállam területére.
Több mint százezren vonultak utcára szombaton London belvárosában Tommy Robinson jobboldali aktivista „Unite the Kingdom” nevű demonstrációján, ahol a szólásszabadság és a bevándorlásellenes álláspontok kerültek középpontba.
Az évek óta nagy sikerrel működő Határtalanul programot idén is meghirdették. Rekordszámú jelentkező, közel 2000 pályázó adta be a programra a jelentkezését.
Donald Trump amerikai elnök levelet küldött az összes NATO-tagállamnak, amelyben kijelentette, hogy kész szigorú szankciókat bevezetni Oroszország ellen, ha az összes szövetséges ország ugyanezt teszi, és leállítja az orosz olaj vásárlását.
A valóságtól elrugaszkodott, szokásos oroszellenes propagandaklisék hangzottak el, miután Vlagyimir Lipajev nagykövetet berendelték a román külügyminisztériumba – így kommentálta a történteket az orosz nagykövetség.
Az ENSZ Közgyűlése pénteken túlnyomó többséggel elfogadta azt a nyilatkozatot, amely „konkrét, időhöz kötött és visszafordíthatatlan lépéseket” vázol fel az izraeli-palesztin kétállami mego
Tyler Robinson, Charlie Kirk konzervatív aktivista gyilkosa Utah államban egy külvárosában nőtt fel, és ígéretes pálya előtt állt: szoros kötelékek fűzték családjához, jól teljesített a teszteken, és a megosztott bejegyzések szerint 4,0-s átlagot ért el.
Az Egyesült Államok és az európai szövetségesek kiálltak Lengyelország mellett az ENSZ Biztonsági Tanácsának New York-i rendkívüli ülésén pénteken, amelyen az orosz drónok általi szerdai légtérsértést vitatták meg.
szóljon hozzá!