
Kövér László: Magyarország mint állam, illetve a kormány semmilyen ország belső választásában nem kíván állást foglalni
Fotó: Serár Szabolcs/Evangélikus.ro
Romániában is a magyar közösség érdeke az első – jelentette ki az Országgyűlés elnöke a Mandinernek adott interjúban. A házelnök elmondta, az államfői posztra pályázó George Simion, az AUR elnöke „példátlanul messze ment” korábban a magyarellenes gesztusok és kijelentések megtételében, ugyanakkor Magyarország valamennyi potenciális partnerrel azzal a reménnyel kezdi meg az esetleges együttműködést, hogy „legalább olyan folyamatokat tudunk elindítani, amelyek révén ezek az időben egyre kisebb jelentőségre tesznek szert”.
2025. május 11., 21:142025. május 11., 21:14
2025. május 11., 21:372025. május 11., 21:37
Kövér László a lapnak úgy fogalmazott: azt, hogy az erdélyi, illetve romániai magyaroknak ki a megfelelő államelnökjelölt, természetesen az erdélyi magyaroknak, jelesül politikai képviseletüknek, vagyis az RMDSZ-nek kell eldöntenie. Ezt a döntést teljes mértékben tiszteletben tartjuk és támogatjuk, ez mindig is így volt, tehát ebben semmi újdonság nincs – tette hozzá.
Hangsúlyozta, ez a voksolás a romániai választók belügye, felidézve: arra már volt precedens, hogy az Európai Unió intézményei egy tagállam belső demokratikus döntését megkérdőjelezték, s például a kétezres évek elején megpróbálták elszigetelni az akkor Wolfgang Schüssel kancellár által vezetett osztrák néppárti és szabadságpárti koalíciót. „A politikában a türelem és a kitartás, meg a bölcsesség az, ami meghozza azt az eredményt, amit mindannyian remélünk” – idézte az MTI az Országgyűlés elnökét.
Mi akkor is, még EU-n kívüli országként is kiálltunk az emberek szabad döntése mellett. Nem gondoljuk ugyanis, hogy az unió arra jött volna létre, hogy bármely ország belső viszonyaiba beavatkozzon, különösen olyan durván, ahogy azt az utóbbi időben egyre gyakrabban teszi, vagy hogy hol verbálisan, hol pedig különböző szankciókkal, megpróbálja megfegyelmezni a választókat – mondta Kövér László.

Magyarországról semmilyen módon nem kívánjuk befolyásolni a romániai elnökválasztást – posztolta szombaton Orbán Viktor miniszterelnök azután, hogy telefonon egyeztetett Kelemen Hunor RMDSZ-elnökkel.
Hozzátette, Orbán Viktor miniszterelnök megnyilatkozása (Tihanyban George Simionról elhangzott beszéde – szerk. megj.) pusztán arról szólt, hogy Magyarország a választók döntése nyomán kormányzó erőkkel, akár a kétoldalú kapcsolatok, akár az adott országban élő nemzeti közösségek ügyeit tekintve, akár pedig a brüsszeli politikát, az európai uniós közös ügyeket illetően, hajlandó együttműködni.
Az Országgyűlés elnöke szerint a legfontosabb szempont minden esetben az ott élő magyar közösségek jogainak, méltóságának, érdekeinek tiszteletben tartása.
Ugyanakkor mi valamennyi potenciális partnerrel azzal a reménnyel kezdjük meg az esetleges együttműködést, hogy ha ezek a problémák nem is helyezhetők zárójelbe, vagy nem is szüntethetők meg, legalább olyan folyamatokat tudunk elindítani, amelyek révén ezek az időben egyre kisebb jelentőségre tesznek szert – mondta.

A Mikó Imre Jogvédő Szolgálat újból közzétette közösségi oldalán az AUR megalakulásáról és a szélsőséges nacionalista politikai párt programjáról szóló, sokkoló dokumentumfilmjét.
A házelnök pozitív példaként hívta fel a figyelmet arra, hogy az első Orbán-kormány idején, Szlovákiában, Robert Fico miniszterelnöksége időszakában durva incidensek érték az ottani magyarságot, ma mégis az látható, hogy az EU-n belül az ismét Robert Fico által vezetett Szlovákia álláspontja áll szinte minden kérdésben a legközelebb Magyarországéhoz.
Az ő támogatásukra számíthatunk, és ők is a miénkre és noha koránt sincs a felvidéki magyarság helyzete ott, ahol lehetne, a kormányzati viszonyulás jelentős, pozitív irányú elmozdulást mutatott az elmúlt években a magyar közösség problémái iránt – fogalmazott Kövér László, hozzáfűzve, hogy Szerbia esetében talán még szembeötlőbb a helyzet.
Azon magyarverések után, amelyek az 1990-es éveket, illetve a 2000-es évek elejét jellemezték, ma azzal a Szerbiával van a legjobb viszony, s annak a Szerbiának a magyar nemzetiségű állampolgárai lesznek a legjobb jogi és politikai helyzetben, amelyet egyébként egy nacionalistának minősített párt, illetve annak a vezetője irányít – hangsúlyozta az Országgyűlés elnöke.
Olyan gesztusokat tettek a korábbi államelnökök Szerbia és Magyarország részéről, amelyek elindítottak egy megbékélési folyamatot, amelyből mára stratégiai szövetség formálódott, az ottani magyarság helyzete is jelentős mértékben javult – mondta, ugyanakkor hozzátette, szó nincs arról, hogy mind a Vajdaságban, mind a Felvidéken valamiféle Kánaán lenne a magyar közösség élete.
Kövér László úgy véli, a politikában a türelem és a kitartás, meg a bölcsesség az, ami meghozza azt az eredményt, amit mindannyian remélünk.
A Mandinernek arra a kérdésére, hogy a Tisza Párt szerint Orbán Viktor elárulta a határon túli magyar közösségeket, Kövér László azt mondta: „mi mást várhattunk volna ettől a bandától, mint azt, hogy egy Brüsszel meg egy Kijev javára elkövetett hazaárulás között, a lehető legelső érzékeny pillanatban nekirontanak a határon túli magyarokkal is fennálló nemzeti együttműködésnek?”.
„Ezek nem tudnak mást, csak rombolni és gyalázkodni, ócska, nyilas meg olykor komcsi propagandával operálni. Bármihez is nyúlnak, az bemocskolódik – így van ez a nemzetpolitikával is. Az bízzon bennük a nemzeti ügyek tekintetében, akinek két édesanyja volt” – fogalmazott a Mandinernek Kövér László.
Mint arról beszámoltunk, Orbán Viktor pénteken Tihanyban egyetértését fejezte ki George Simion államfőjelölt ama kijelentésével, miszerint „most a nemzetek Európájának, a keresztény Európának van itt az ideje”. „Tegnap a román elnökjelöltek vitájában megszólították Magyarországot a kereszténység kapcsán. Az egyik jelölt, Simion úr ezt mondta: most a nemzetek Európájának, a keresztény Európának van itt az ideje, amelyben harcolni fogunk a jogunkért, hogy európai polgárok legyünk” – idézte a szélsőségesen nacionalista AUR elnökét a miniszterelnök, hozzátéve: „teljesen egyetértünk”. A kormányfő kiemelte: „történelmi sorsközösségben élünk a románokkal”.
Minden bizonnyal erre válaszként Kelemen Hunor szombaton videóüzenetet tett közzé, amelyben arról beszélt: Simion se nem szuverenista, se nem keresztény, ő magyarellenes. „Aki földúlta dédapáink sírjait, aki támadja a székely és a magyar zászlót, az anyanyelvhasználatot, iskoláinkat, az nem a mi emberünk” – jelentette ki az RMDSZ elnöke. Ugyancsak szombaton Orbán Viktor telefonon egyeztetett Kelemen Hunorral, majd közölte: Magyarországról semmilyen módon nem kívánják befolyásolni a romániai elnökválasztást. „A magyar kormány ugyanakkor meghatározónak tekinti a Romániai Magyar Demokrata Szövetség álláspontját, nemzetpolitikai kérdésekben az erdélyi magyarság érdeke az iránymutató” – írta bejegyzésben Orbán. A magyar miniszterelnök elmondta, hogy a választások után „Románia mindenkori vezetőivel azon dolgoznak, hogy a romániai magyarság életét és megmaradását előmozdítsuk”.

A magyar kormány semmilyen elszigetelést, retorziót nem támogat Romániával szemben – jelentette ki pénteken Orbán Viktor.
Megkezdődött a bárkák irányított süllyesztése, és a szivattyútelepnél már egy centit emelkedett a vízállás, amikor a fő Dunában folyamatos apadás tapasztalható – jelentette ki Magyar Péter kormányfő szombaton Pakson.
Kijev bizalmasan jelezte a Trump-kormánynak, hogy Oroszország még 2027-ben sem lesz feltétlenül képes elfoglalni Donyeck megye fennmaradó, ukrán ellenőrzés alatt álló területeit – közölte a Kyiv Independent.
Donald Trump elnök pénteken kijelentette, hogy azt tervezi, hogy a Hormuzi-szorosot amerikai területté nyilvánítja, miután „befejeztük Irán legyőzését”.
Nem különösebben érintette meg a Majka néven ismert rappert, dalszövegírót és műsorvezetőt, Majoros Pétert az, hogy erdélyi koncertje előtt sms-ben megfenyegették, a koncertet az ügyvédei tanácsára mondta le – ezt maga Majka nyilatkozta a Blikk-nek.
Ukrajnának csupán a tizedrésze van meg azoknak az elfogórakétáknak, amelyekre sürgősen szüksége van az Egyesült Államoktól az egyre erősödő orosz ballisztikus rakétatámadások megállításához – mondta Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a CNN-nek.
Miközben Donald Trump amerikai elnök azt állítja: az Egyesült Államok teljes mértékben ellenérzi a Hormuzi-szorost, az adatok azt mutatják, hogy csak kevés olajszállíztó hajó tudott átkelni a létfontosságú vízi útvonalon.
A NATO-tagállamok nagykövetei szerdán tanácskozást tartottak az elmúlt napokban történt lengyelországi és romániai légtérsértésekről, valamint a drónincidensekről.
Légkondicionálási és vízellátási gondok adódtak az elmúlt hónapokban abban a miami szövetségi fogházban (FDC Miami), ahol a Tate testvéreket is őrzik, és a hőség miatt korábban összetűzés is kialakult a rabok és a személyzet között.
A Legfőbb Ügyészség szerint is törvénytelen volt, hogy az eljáró ügyészi szerv „eltulajdonította” a Fidesz szervereit – kommentálta Havasi Bertalan a Legfőbb Ügyészség közlését a Fidesz egyes, az NKA-ügyben lefolytatott kutatás elleni panaszairól.
Vance amerikai alelnök kérésére Ukrajna felfüggesztette a Fekete-tenger partján fekvő orosz Novoroszijszk kikötőjét használó olajszállító hajók elleni dróncsapásokat – közölték ukrán hivatalos források alapján a Financial Times.
szóljon hozzá!