
Fotó: Facebook/NicusorDan.ro
Nicușor Dan vasárnap kijelentette, hogy igyekszik a kampányban szóba állni azokkal is, akiknek az övétől eltérő a véleménye.
2025. május 11., 19:252025. május 11., 19:25
2025. május 11., 20:132025. május 11., 20:13
A kampányközpontjánál nyilatkozó független elnökjelöltet az újságírók megkérdezték, miként kommentálja, hogy ellenjelöltje, George Simion szombaton hirtelen távozott a diaszpórában élő románokkal tartott londoni találkozóról.
„A kampányom valamennyi román állampolgárnak szól, az élet minden területéről” – jelentette ki.
Hangsúlyozta, hogy megérti George Simion választóit is, akik csalódtak a politikai osztályban, és azt tapasztalták, hogy érdekcsoportok ejtették foglyul a román államot. „Ezek az emberek fel vannak háborodva, mert látják a korrupciót, látják az inflációt” – magyarázta.
Hozzátette:
Nicușor Dan bejelentette, hogy részt fog venni jövő héten az összes elnökjelöltvitán: hétfőn a Digi24, kedden az Antena3, szerdán a România TV, csütörtökön a TVR, pénteken pedig az Antena 1 és a ProTV stúdiójában.
Emlékeztetett az ígéretére, miszerint elnökké választása esetén az első javaslata „a négy nyugatbarát párt és a nemzeti kisebbségek parlamenti támogatását élvező kormány” megalakítása lesz.

Nicușor Dan független államfőjelölt a Becsületes Románia című választási programjával az ország közigazgatási átszervezésére törekszik. A Krónikának nyilatkozó bukaresti főpolgármester a román–magyar kapcsolatok javításáról is kifejtette véleményét.
Mihai Fifor szociáldemokrata párti (PSD) képviselő magyarázatot vár az alkotmánybíróságtól arra, milyen körülmények között került sor Ilie Bolojan és az alkotmánybíróság elnökének találkozójára Mircea Abrudean szenátusi elnök irodájában.
A hallgatóság egy része elégedetlenségét fejezte ki Ilie Bolojan ügyvivő miniszterelnökkel szemben, amikor az szombaton Konstancán beszédet mondott a román haditengerészet napja alkalmából.
Egy oszlásnak indult holttestet találtak pénteken a Bucsecs-hegységben, ruházatából a tavaly novemberben eltűnt 18 éves brit turista iratai kerültek elő – közölte az Agerpres hírügynökség.
Nincs bizonyíték arra, hogy az ország fokozott kockázatnak lenne kitéve, annak ellenére, hogy egyetlen nap alatt négy olyan esetet rögzítettek, amelyekben drónroncsokat találtak Romániában – közölte a védelmi minisztérium.
A Mezőgazdasági és Szövetkezeti Szövetség (AAC) az államfőhöz, a miniszterelnökhöz, valamint a parlament két házának elnökéhez intézett nyílt levelében kér adatokat az Ukrajnából érkező, Románián&
Az oktatási minisztérium bejelentette, hogy a 2027-es érettségi kompetenciavizsgákat tanév közben, áprilisban tartanák meg, hasonlóan a 2024–2025-ös tanévhez. A tervezetet közvitára bocsájtották.
Drón zuhant le Romániában pénteken déltájt, a becsapódást követő robbanás tüzet okozott – közölte a román katasztrófavédelem.
A cernavodai atomerőmű csütörtöki teljes leállása ellenére stabil az ország energiarendszere – közölte Ilie Bolojan ügyvivő miniszterelnök, aki egyúttal a korábbi koalíciós partner Szociáldemokrata Pártra (PSD) mutogat a kialakult helyzet miatt.
„Elkelt” minden idők legnagyobb romániai hatoslottó-nyereménye – tudatta a csütörtök esti húzást követően az Országos Lottótársaság.
Sorin Grindeanu, a Szociáldemokrata Párt (PSD) elnöke csütörtökön kijelentette, hogy amennyiben ismét miniszterelnök lesz, végre fogja hajtani a helyi közigazgatás reformját a kis települések összevonása révén.
szóljon hozzá!