
Az ügyészség 2022 áprilisában rendelt el a nyomozást az ártándi és a nagykereki határátkelőhelyeken szolgálatot ellátó határrendészeket érintő vesztegetés gyanúja miatt
Fotó: Borbély Fanni
A Debreceni Regionális Nyomozó Ügyészség befejezte a bűnszövetségben és üzletszerűen elkövetett hivatali vesztegetés elfogadásának bűntette és más bűncselekmény miatt folytatott nyomozását; 50 ártándi határrendész és 3 civil ellen emeltek vádat – közölte a Központi Nyomozó Főügyészség kedden az MTI-vel.
2026. március 31., 15:392026. március 31., 15:39
A közlemény emlékeztet: az ügyészség 2022 áprilisában rendelt el a nyomozást az ártándi és a nagykereki határátkelőhelyeken szolgálatot ellátó határrendészeket érintő vesztegetés gyanúja miatt.
Az elkövetők elfogására és a bizonyítékok beszerzésére irányuló nagyszabású akciókban az Nemzeti Védelmi Szolgálat mellett a Terrorelhárítási Központ, a Készenléti Rendőrség, a Nemzeti Nyomozó Iroda Vagyon Visszaszerzési Hivatal, továbbá a Szabolcs-Szatmár-Bereg, a Hajdú-Bihar, és a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság több száz munkatársa vett részt, speciálisan képzett pénzkereső kutyákat is alkalmazva.
A vádirati lényege szerint 2021 februárjától a Biharkeresztes Határrendészeti Kirendeltség állományába tartozó 50 rendőr, köztük alosztályvezető, szolgálatparancsnokok és ügyeletes-helyettesek megállapodtak abban, hogy
Az elkövetőket a korrupcióból származó pénz határátkelőhelyről történő kijuttatásában civilek segítették – tették hozzá.

Az ártándi határrendészeket érintő vesztegetési ügyben hat újabb gyanúsított letartóztatását és egy civil bűnügyi felügyeletét rendelte el a bíróság szerdán – közölte a Központi Nyomozó Főügyészség.
A nyomozás eredményeként – több, a korrupciós cselekményt nem összehangoltan, hanem önállóan elkövető terheltek cselekményét elkülönítve – végül 53 terhelttel, közöttük 50 határrendésszel és 3 civil személlyel szemben, összesen 11 056 vesztegetési cselekmény miatt emelt vádat az ügyészség.
A sikeresen lefolytatott vagyon-visszaszerzési eljárásnak is köszönhetően a nyomozó ügyészség vádiratában szabadságvesztés büntetés és pénzbüntetés kiszabása mellett összesen 335 millió forint értékben tett indítványt vagyonelkobzásra – áll a közleményben.

Az üzletszerűen és bűnszövetségben elkövetett hivatali vesztegetés elfogadásának bűntette és más bűncselekmények miatt folytatott nyomozásban újabb öt határrendész és két civil személy őrizetét rendelték el a Debreceni Regionális Nyomozó Ügyészség.
Donald Trump amerikai elnök szerdán bejelentette, hogy hamarosan nagyszabású kutatások kezdődhetnek Grönland kőolaj-, földgáz- és ásványkincskészleteinek feltárására.
Ékszervásárlónak, máskor festőnek adta ki magát az a román állampolgárságú férfi, aki Magyarország-szerte eladókat tévesztett meg, hogy értékeket lophasson. Társa közben sofőrként várta, majd menekítette. Több mint 14 millió forint értékben zsákmányoltak.
Sikeres műtéten esett át kedden XIV. Leó pápa egy római kórházban, ahol eltávolították jobb tüdejének alsó lebenyét.
Lemondásra szólították fel Kimberly Guilfoyle-t, az Egyesült Államok athéni nagykövetét, aki az elmúlt hetekben számos botrány főszereplőjévé vált – jelentette be Katie Zacharia, a Fehér Ház szóvivője.
Az orosz dízelexportot engedélyező megállapodás annak a kísérletnek a része, amelynek célja Oroszország visszacsábítása a tárgyalóasztalhoz.
Folytatódott a Fekete-tengeren közlekedő kereskedelmi hajók elleni drónvadászat: két kereskedelmi hajót ért támadás két különálló incidens során, a bolgár felségvizeken a hétfőről keddre virradó éjszaka folyamán.
Közös nyilatkozatban üdvözölte a kisebbségi törvény ukrán parlament által hétfőn elfogadott és Volodimir Zelenszkij elnök által haladéktalanul aláírt módosítását a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség és az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség.
Az ukrán parlament elfogadta a nemzeti kisebbségek nyelvén folyó oktatásról szóló törvénymódosítást – jelentette hétfőn az Ukrinform hírügynökségre hivatkozva az MTI.
Donald Trump amerikai elnök a számos botrányos ügy főszereplőjévé vált athéni nagykövet, Kimberly Guilfoyle menesztését fontolgatja – közölte a CNN egy, az ügyet ismerő személyre hivatkozva.
Energetikai tűzszünet lépett életbe Ukrajan és Oroszország között – közölte a közösségi oldalán Donald Trump amerikai elnök vasárnap délután.
szóljon hozzá!