Hirdetés

Koronavírus: Nagy-Britannia úton van szabadságának visszaszerzése felé a miniszterelnök szerint

A tudomány fényt gyújtott a sötétségben Boris Johnson brit kormányfő szerint •  Fotó: Boris Johnson/Facebook

A tudomány fényt gyújtott a sötétségben Boris Johnson brit kormányfő szerint

Fotó: Boris Johnson/Facebook

Nagy-Britannia most már úton van szabadságának visszaszerzése felé – mondta kedden Boris Johnson brit miniszterelnök a nagy-britanniai koronavírus-járvány folyamatos visszavonulását jelző számokra utalva.

MTI

2021. március 23., 23:182021. március 23., 23:18

2021. március 23., 23:222021. március 23., 23:22

Johnson a Downing Streeten tartott kedd esti sajtótájékoztatóján felidézte, hogy éppen egy éve, tavaly március 23-án kérte először a lakosságot az egymás közötti kapcsolattartás kerülésére és arra, hogy ha lehet, mindenki maradjon otthon. Kijelentette: eddigi élete során nem volt példa olyan küzdelemre, mint amilyent azóta is folytat az ország, hiszen ebben a küzdelemben ezúttal a teljes lakosság részt vesz. „Sötétben harcoltunk egy könyörtelen, láthatatlan ellenséggel, egészen addig, amíg a tudomány fényt nem gyújtott” – fogalmazott a brit kormányfő a koronavírus elleni oltások kifejlesztésére utalva.

Johnson felidézte, hogy a december 8-án indult nagy-britanniai oltási kampány kezdete óta eddig több mint 30 millióan részesültek a vakcinából a beadott első és második dózisokkal együtt.

Hirdetés

A brit miniszterelnök kijelentette: teljesülni fognak az oltási programban megjelölt célok, vagyis mindenekelőtt az, hogy április közepére az 50 év feletti korosztály mindegyik tagja, július végére a teljes brit felnőtt lakosság megkapja a koronavírus elleni oltás első dózisát. „Mindezek alapján kijelenthető, hogy óvatosan, de visszafordíthatatlanul, lépésről lépésre, oltásról oltásra, az ország úton van szabadságának visszaszerzése felé” – fogalmazott kedd esti sajtótájékoztatóján a brit kormányfő.

Chris Whitty angliai tisztifőorvos, a brit kormány egészségügyi főtanácsadója a tájékoztatón külön is hangsúlyozta, hogy az adatokban egyértelműen látszik az oltások hatékonysága. Grafikonokkal illusztrált ismertetésében kiemelte: ezt jelzi, hogy a Covid-19 betegség okozta halálozások száma most már sokkal gyorsabban csökken, mint a szűrővizsgálatokkal újonnan kimutatott koronavírus-fertőződéses eseteké. A brit egészségügyi minisztérium kedden közzétett részletes adatsora azt mutatja, hogy az országszerte újonnan azonosított koronavírus-fertőződéses esetek száma az elmúlt egy hétben 3,4 százalékkal, a Covid-19 okozta halálozásoké 33,4 százalékkal csökkent az egy héttel korábbi időszakhoz viszonyítva.

A brit statisztikai hivatal (ONS) kedden ismertetett vizsgálatából kitűnik, hogy a március 12-én zárult egyheti időszakban az Egyesült Királyság mind a négy nemzetében – Angliában, Walesben, Skóciában és Észak-Írországban – kevesebb halálesetet regisztráltak, mint ahány az öt évre visszatekintő statisztikai átlag alapján az évnek ebben a szakaszában várható lett volna. Erre tavaly nyár óta nem volt példa. A nagy-britanniai koronavírus-járvány ősszel kezdődött második hullámának idején egészen mostanáig mindig számottevően magasabb volt a halálozások száma a hosszú távú időszaki átlagnál.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. október 13., kedd

Kormánybuktatás: útilaput kötöttek a botrányt kirobbantó athéni nagykövet talpára

Lemondásra szólították fel Kimberly Guilfoyle-t, az Egyesült Államok athéni nagykövetét, aki az elmúlt hetekben számos botrány főszereplőjévé vált – jelentette be Katie Zacharia, a Fehér Ház szóvivője.

Kormánybuktatás: útilaput kötöttek a botrányt kirobbantó athéni nagykövet talpára
Hirdetés
2026. október 13., kedd

Az ukrajnai tűzszünet ügyét szolgálja a Putyinnal kötött dízelmegállapodás? Washington szerint igen

Az orosz dízelexportot engedélyező megállapodás annak a kísérletnek a része, amelynek célja Oroszország visszacsábítása a tárgyalóasztalhoz.

Az ukrajnai tűzszünet ügyét szolgálja a Putyinnal kötött dízelmegállapodás? Washington szerint igen
2026. október 13., kedd

Folytatódott a hajók elleni vadászat a Fekete-tengeren

Folytatódott a Fekete-tengeren közlekedő kereskedelmi hajók elleni drónvadászat: két kereskedelmi hajót ért támadás két különálló incidens során, a bolgár felségvizeken a hétfőről keddre virradó éjszaka folyamán.

Folytatódott a hajók elleni vadászat a Fekete-tengeren
2026. október 13., kedd

A kárpátaljai pártok és a magyar kormány üdvözlik az ukrán oktatási törvény módosítását, a Fidesz elégedetlen

Közös nyilatkozatban üdvözölte a kisebbségi törvény ukrán parlament által hétfőn elfogadott és Volodimir Zelenszkij elnök által haladéktalanul aláírt módosítását a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség és az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség.

A kárpátaljai pártok és a magyar kormány üdvözlik az ukrán oktatási törvény módosítását, a Fidesz elégedetlen
Hirdetés
2026. október 12., hétfő

Áttörés: az ukrán parlament elfogadta a kisebbségi nyelveken folyó oktatásról szóló törvényt

Az ukrán parlament elfogadta a nemzeti kisebbségek nyelvén folyó oktatásról szóló törvénymódosítást – jelentette hétfőn az Ukrinform hírügynökségre hivatkozva az MTI.

Áttörés: az ukrán parlament elfogadta a kisebbségi nyelveken folyó oktatásról szóló törvényt
2026. október 12., hétfő

Kormánybuktatás: Trump a botrányt kirobbantó athéni nagykövet menesztését fontolgatja

Donald Trump amerikai elnök a számos botrányos ügy főszereplőjévé vált athéni nagykövet, Kimberly Guilfoyle menesztését fontolgatja – közölte a CNN egy, az ügyet ismerő személyre hivatkozva.

Kormánybuktatás: Trump a botrányt kirobbantó athéni nagykövet menesztését fontolgatja
2026. október 11., vasárnap

Trump szerint energetikai tűzszünet lépett életbe, Zelenszkij nem tud róla, de üdvözli

Energetikai tűzszünet lépett életbe Ukrajan és Oroszország között – közölte a közösségi oldalán Donald Trump amerikai elnök vasárnap délután.

Trump szerint energetikai tűzszünet lépett életbe, Zelenszkij nem tud róla, de üdvözli
Hirdetés
2026. október 11., vasárnap

Románia felszólította Ukrajnát, hogy tartsa meg a román iskolákat

Meg kell őrizni az ukrajnai román tannyelvű iskolákat, és el kell kerülni azokat az intézkedéseket, amelyek hátrányosan érinthetik a román kisebbség oktatását – szögezte le a román külügyminisztérium pénteken.

Románia felszólította Ukrajnát, hogy tartsa meg a román iskolákat
2026. október 11., vasárnap

Trump „leváltaná” Zelenszkijt, egyre feszültebb az amerikai-ukrán viszony

Ideje, hogy Ukrajnának új elnöke legyen – jelentette ki Donald Trump amerikai elnök.

Trump „leváltaná” Zelenszkijt, egyre feszültebb az amerikai-ukrán viszony
2026. október 10., szombat

Amerika lazít, az EU bosszankodik, és minden eddiginél nagyobb szankciós csomagra készül Oroszország ellen

Az orosz gázolajra vonatkozó szankciók feloldása hozzájárul Oroszország Ukrajna elleni háborújának finanszírozásához – jelentette ki Kaja Kallas uniós külügyi és biztonságpolitikai főképviselője szombaton.

Amerika lazít, az EU bosszankodik, és minden eddiginél nagyobb szankciós csomagra készül Oroszország ellen
Hirdetés
Hirdetés