
Fotó: Árvai Károly/MTI
A megkérdezettek többsége szerint lesz koronavírus elleni védőoltás legkorábban egy év múlva, amit Magyarország lakossága 55 százaléka nagy valószínűséggel beadatná magának – derült ki az Innovatív Gyógyszergyártók Egyesülete (AIPM) megbízásából végzett országos reprezentatív kutatásból, amelynek az eredményeit kedden közölték az MTI-vel.
2020. augusztus 11., 13:162020. augusztus 11., 13:16
2020. augusztus 11., 13:202020. augusztus 11., 13:20
A magyaroknak mindössze harmada (32 százaléka) gondolja, hogy egy évnél is korábban elérhető lesz mindenki számára a koronavírus elleni vakcina az országban. 50 százalék szerint egy év múlva, 16 százalék szerint pedig két év múlva vagy később lesz védőoltás. A megkérdezetteknek mindössze 2 százaléka gondolja úgy, hogy nem lesz vakcina egyáltalán – olvasható a közleményben. Az AIPM országos kutatása azt is felmérte, hogy milyen gyakran kapnak az emberek nem kötelező védőoltásokat, és melyek a leggyakoribbak ezek közül.
Kimagaslóan a leggyakoribb az influenza elleni (29 százalék), amelyet a kullancs okozta agyvelőgyulladás elleni (9 százalék) és a járványos agyhártyagyulladás elleni (4 százalék) védőoltás követ a listán. Azok körében, akik élnek a nem kötelező védőoltásokkal, legjellemzőbb az éves gyakoriság (44 százalék), és csak 5 százalék jelezte az évente többszöri alkalmazást.
Az emberek harmada (33 százalék) öt évnél is ritkábban, 12 százaléka kétévente, 7 százaléka pedig ötévente adat be magának nem kötelezően előírt vakcinát – áll a közleményben.
Donald Trump amerikai elnök szerdán bejelentette, hogy hamarosan nagyszabású kutatások kezdődhetnek Grönland kőolaj-, földgáz- és ásványkincskészleteinek feltárására.
Ékszervásárlónak, máskor festőnek adta ki magát az a román állampolgárságú férfi, aki Magyarország-szerte eladókat tévesztett meg, hogy értékeket lophasson. Társa közben sofőrként várta, majd menekítette. Több mint 14 millió forint értékben zsákmányoltak.
Sikeres műtéten esett át kedden XIV. Leó pápa egy római kórházban, ahol eltávolították jobb tüdejének alsó lebenyét.
Lemondásra szólították fel Kimberly Guilfoyle-t, az Egyesült Államok athéni nagykövetét, aki az elmúlt hetekben számos botrány főszereplőjévé vált – jelentette be Katie Zacharia, a Fehér Ház szóvivője.
Az orosz dízelexportot engedélyező megállapodás annak a kísérletnek a része, amelynek célja Oroszország visszacsábítása a tárgyalóasztalhoz.
Folytatódott a Fekete-tengeren közlekedő kereskedelmi hajók elleni drónvadászat: két kereskedelmi hajót ért támadás két különálló incidens során, a bolgár felségvizeken a hétfőről keddre virradó éjszaka folyamán.
Közös nyilatkozatban üdvözölte a kisebbségi törvény ukrán parlament által hétfőn elfogadott és Volodimir Zelenszkij elnök által haladéktalanul aláírt módosítását a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség és az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség.
Az ukrán parlament elfogadta a nemzeti kisebbségek nyelvén folyó oktatásról szóló törvénymódosítást – jelentette hétfőn az Ukrinform hírügynökségre hivatkozva az MTI.
Donald Trump amerikai elnök a számos botrányos ügy főszereplőjévé vált athéni nagykövet, Kimberly Guilfoyle menesztését fontolgatja – közölte a CNN egy, az ügyet ismerő személyre hivatkozva.
Energetikai tűzszünet lépett életbe Ukrajan és Oroszország között – közölte a közösségi oldalán Donald Trump amerikai elnök vasárnap délután.
szóljon hozzá!