Hirdetés

Koppenhága: holtponton a klímacsúcs

A Kiotói Jegyzőkönyv az intenzív osztályra került, vagy már egyenesen halott – fogalmazta meg frappánsan a koppenhágai klímacsúcs szerdai állását Dzsairam Rames indiai környezetvédelmi miniszter. A hajnalig tartó intenzív tárgyalások ellenére egyelőre nem sikerült áttörést elérni a koppenhágai klímacsúcson folyó tárgyalásokon, miután kedden zátonyra futottak a megbeszélésék.

Bálint Eszter

2009. december 16., 17:152009. december 16., 17:15

„Úgy érzékeljük, hogy a Kiotói Jegyzőkönyv intenzív osztályra került, vagy már egyenesen halott” – összegezte a tárgyalások szerda délelőtti állását Dzsairam Rames indiai környezetvédelmi miniszter.

Rames elmondta: sok fejlett ország „vehemensen ellenzi” a jegyzőkönyv meghosszabbítását, néhány gazdag ország pedig átfogó egyezményt sürget, mely minden államot kötelezne a klímaváltozás elleni küzdelemre.

A tárgyalások lassulását jelzi Ban Ki Mun kedden késő este a Financial Times-nak adott interjúja is, melyben az ENSZ főtitkára úgy vélte: elképzelhető, hogy a fejlődő országoknak nyújtandó klímatámogatás összegéről már nem sikerül megegyezni Koppenhágában, így ennek rendezése a jövő évre csúszhat át.

A koppenhágai tárgyalásokat remények szerint az állam- és kormányfők érkezése billentheti ki a holtpontról, találkozójuk szerdán kezdődött és csütörtökön folytatódik.

Feloszlatták az „ostromlókat”

Könnygázzal és gumibotokkal verte vissza a dán rendőrség azt a több száz tüntetőt, akik a koppenhágai klímacsúcsnak helyt adó Bella Centerbe próbáltak tegnap betörni. A Climate Justice Action (Akció az Éghajlati Igazságosságért, CJA) nevű szervezet által meghirdetett akción több száz ember vett részt. A tüntetők terve az volt, hogy „békés eszközökkel” áttörnek a Bella Centert övező masszív rendőrségi kordonokon, és a hivatalos tárgyalókat is kicsábítva „ellencsúcsot” tartanak.

A rendőrség közlése szerint eddig 230 résztvevőt állítottak elő. Ezzel a december 7-én kezdődött klímacsúcson őrizetbe vett személyek száma 1700 fölé emelkedett. A több száz, egyes források szerint háromezer tüntető már tegnap reggel gyülekezni kezdett Koppenhága egy külvárosi részén. A szervező CJA sajtóirodájának közlése szerint az akcióval arra akarták felhívni a figyelmet, mennyire „korruptak és antidemokratikusak” az ENSZ klímatárgyalásai.

A szervezők a tegnapi menet megindulása előtt hangsúlyozták: kizárják az erőszak alkalmazását, akciójuk „polgári engedetlenség”. A dán rendőrség már kedden délután letartóztatta a hálózat szóvivőjét, a német Tadzio Müllert, aki egyúttal az akció egyik főszervezője volt. A hatóságok tegnap reggelre megerősítették a konferenciaközpontot övező kordonokat, lezárták a környező utcákat, és jelentősen korlátozták a forgalmat.

Kompromisszumra várnak

A politikai szakasz nyitányában Ban Ki Mun ENSZ főtitkár és Connie Hedegaard konferenciaelnök egyaránt kompromisszumkeresésre szólította fel a résztvevőket. „Háromévnyi erőfeszítés készítette elő a most következő három napot, a konkrét lépések három napját” – hangsúlyozta az első körben csak miniszteri szintű találkozót megnyitó kedd esti beszédében Ban Ki Mun. „Ne torpanjunk meg a célegyenesben. Senki sem fog megkapni mindent, amit akar ezen a tárgyaláson” – intette a delegációkat az ENSZ főtitkára. Connie Hedegaard, a klímacsúcs dán elnöke a ceremónián úgy fogalmazott: „Siker és kudarc között egyensúlyozunk ezekben az órákban ... A siker elérhető közelségben van, de figyelmeztetnem kell mindenkit: kudarcot is vallhatunk”.

Lemondott a csúcs elnöke

Bár nem ismerte el, hogy a klímacsúcson folyó tárgyalások alakulása miatt döntött így, tegnap a déli órákban lemondott a klímacsúcselnöki tisztségéről Connie Hedegaard, tisztségét a konferencia magas politikai szintű záró szakaszában Lars Lokke Rasmussen dán miniszterelnök veszi át. „Ilyen sok állam- és kormányfő megérkeztével helyesebb, ha a konferenciát Dánia miniszterelnöke vezeti” – indokolta a lépést Hedegaard. A konferencia leköszönő elnöke hangsúlyozta: csupán formai lépésről van szó.

Kína és Amerika a vétkes?

Eközben a német politikusok szerint Kína és az Egyesült Államok veszélyezteti a koppenhágai klímacsúcs sikerét. A vádat Norbert Röttgen környezetvédelmi miniszter fogalmazta meg egy szerdai nyilatkozatában, míg Angela Merkel kancellár – valamelyest óvatosabban – csupán csalódottságának adott hangot a dán fővárosban eddig történtek, konkrétan az előrelépés hiánya miatt. Merkel ugyanakkor aggodalommal szólt arról, hogy a jelenlegi körülmények között péntekig képesek lesznek-e megállapodást elérni. Berlini értesülések szerint az Egyesült Államok és Kína mindeddig elutasította, hogy különösebb engedményeket tegyen az üvegházhatású gázok kibocsátásának mérséklésére. Ezért egyelőre az Európai Unió is „bekeményített”, azaz ilyen körülmények között a jelenlegi 20 százalékról 30 százalékra növeli a kibocsátás korlátozására 2020-ig vállalt korábbi célt. Mindezzel kapcsolatban a német kancellár is azt az álláspontot fogalmazta meg, hogy a 30 százalékról csakis akkor lehet szó, ha a klímaváltozást előidéző üvegházhatású gázok két fő kibocsátójának számító Washington és Peking ezen a téren példamutató lépéseket tesz. Ugyanakkor Merkel azt is jelezte, hogy Németország 40 százalékos csökkentést tartana kívánatosnak.

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. október 13., kedd

Kormánybuktatás: útilaput kötöttek a botrányt kirobbantó athéni nagykövet talpára

Lemondásra szólították fel Kimberly Guilfoyle-t, az Egyesült Államok athéni nagykövetét, aki az elmúlt hetekben számos botrány főszereplőjévé vált – jelentette be Katie Zacharia, a Fehér Ház szóvivője.

Kormánybuktatás: útilaput kötöttek a botrányt kirobbantó athéni nagykövet talpára
Hirdetés
2026. október 13., kedd

Az ukrajnai tűzszünet ügyét szolgálja a Putyinnal kötött dízelmegállapodás? Washington szerint igen

Az orosz dízelexportot engedélyező megállapodás annak a kísérletnek a része, amelynek célja Oroszország visszacsábítása a tárgyalóasztalhoz.

Az ukrajnai tűzszünet ügyét szolgálja a Putyinnal kötött dízelmegállapodás? Washington szerint igen
2026. október 13., kedd

Folytatódott a hajók elleni vadászat a Fekete-tengeren

Folytatódott a Fekete-tengeren közlekedő kereskedelmi hajók elleni drónvadászat: két kereskedelmi hajót ért támadás két különálló incidens során, a bolgár felségvizeken a hétfőről keddre virradó éjszaka folyamán.

Folytatódott a hajók elleni vadászat a Fekete-tengeren
2026. október 13., kedd

A kárpátaljai pártok és a magyar kormány üdvözlik az ukrán oktatási törvény módosítását, a Fidesz elégedetlen

Közös nyilatkozatban üdvözölte a kisebbségi törvény ukrán parlament által hétfőn elfogadott és Volodimir Zelenszkij elnök által haladéktalanul aláírt módosítását a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség és az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség.

A kárpátaljai pártok és a magyar kormány üdvözlik az ukrán oktatási törvény módosítását, a Fidesz elégedetlen
Hirdetés
2026. október 12., hétfő

Áttörés: az ukrán parlament elfogadta a kisebbségi nyelveken folyó oktatásról szóló törvényt

Az ukrán parlament elfogadta a nemzeti kisebbségek nyelvén folyó oktatásról szóló törvénymódosítást – jelentette hétfőn az Ukrinform hírügynökségre hivatkozva az MTI.

Áttörés: az ukrán parlament elfogadta a kisebbségi nyelveken folyó oktatásról szóló törvényt
2026. október 12., hétfő

Kormánybuktatás: Trump a botrányt kirobbantó athéni nagykövet menesztését fontolgatja

Donald Trump amerikai elnök a számos botrányos ügy főszereplőjévé vált athéni nagykövet, Kimberly Guilfoyle menesztését fontolgatja – közölte a CNN egy, az ügyet ismerő személyre hivatkozva.

Kormánybuktatás: Trump a botrányt kirobbantó athéni nagykövet menesztését fontolgatja
2026. október 11., vasárnap

Trump szerint energetikai tűzszünet lépett életbe, Zelenszkij nem tud róla, de üdvözli

Energetikai tűzszünet lépett életbe Ukrajan és Oroszország között – közölte a közösségi oldalán Donald Trump amerikai elnök vasárnap délután.

Trump szerint energetikai tűzszünet lépett életbe, Zelenszkij nem tud róla, de üdvözli
Hirdetés
2026. október 11., vasárnap

Románia felszólította Ukrajnát, hogy tartsa meg a román iskolákat

Meg kell őrizni az ukrajnai román tannyelvű iskolákat, és el kell kerülni azokat az intézkedéseket, amelyek hátrányosan érinthetik a román kisebbség oktatását – szögezte le a román külügyminisztérium pénteken.

Románia felszólította Ukrajnát, hogy tartsa meg a román iskolákat
2026. október 11., vasárnap

Trump „leváltaná” Zelenszkijt, egyre feszültebb az amerikai-ukrán viszony

Ideje, hogy Ukrajnának új elnöke legyen – jelentette ki Donald Trump amerikai elnök.

Trump „leváltaná” Zelenszkijt, egyre feszültebb az amerikai-ukrán viszony
2026. október 10., szombat

Amerika lazít, az EU bosszankodik, és minden eddiginél nagyobb szankciós csomagra készül Oroszország ellen

Az orosz gázolajra vonatkozó szankciók feloldása hozzájárul Oroszország Ukrajna elleni háborújának finanszírozásához – jelentette ki Kaja Kallas uniós külügyi és biztonságpolitikai főképviselője szombaton.

Amerika lazít, az EU bosszankodik, és minden eddiginél nagyobb szankciós csomagra készül Oroszország ellen
Hirdetés
Hirdetés