2009. október 18., 17:042009. október 18., 17:04
A Semjén Zsolt (KDNP), Simicskó István (KDNP) és Németh Zsolt (Fidesz) jegyezte indítvány eltörölné a magyar állampolgárságról szóló jogszabályból azt a feltételt, mely szerint az igénylőnek életvitelszerűen Magyarországon kell élnie. A javaslat szerint meghatározott feltételek esetén – egyéni kérelemre – kedvezményesen honosítható az a nem magyar állampolgár, akinek felmenője magyar állampolgár volt, és magyar nyelvtudását igazolja. A magyar állampolgárságú felmenőtől és a magyar nyelvtudás igazolásától kiskorú esetében el lehet térni, ha a honosítását a szülővel együtt kéri, vagy szülője a magyar állampolgárságot megszerezte.
A módosítás értelmében a magyar állampolgárság iránti igényt be lehetne adni Magyarország külképviseletein is.
A törvényjavaslat indoklásában a képviselők leszögezik: tisztában vannak azzal, hogy nem járható út a magyar állampolgárság etnikai alapon történő megszerzése, illetve az, hogy ki lehessen adni az általánostól eltérő típusú állampolgárságot. Azonban – mint folytatták – bármelyik közvetlen ágú felmenő magyar állampolgársága elegendő jogalapot ad az utód állampolgári igényének elismerésére, amelyen belül csak egy alapkövetelményt fogalmaz meg a törvény: a magyar nyelv ismeretét.
A három ellenzéki politikus hangsúlyozza, hogy a törvénymódosítás nem jelenti az állampolgárság kollektív és automatikus megadását, ebben ugyanis szerintük semmilyen automatizmus nem létezhet, csak a bejelentett egyedi kérelem alapján lehetséges az igény elismerése. Indoklásukban rámutatnak: a javaslat úgy fogalmazza meg a honosítás feltételeit, hogy azok megfelelnek az Emberi Jogok Európai Bírósága által támasztott kritériumoknak, így az nem sérti a diszkrimináció tilalmát.
Németh Zsolt, a Fidesz szakpolitikusa augusztus 3-i sajtótájékoztatóján közölte, hogy már az őszi ülésszakon az Országgyűlés elé kerülhet a kettős állampolgárság ügye. A most benyújtott javaslattal összhangban akkor is hangsúlyozta, hogy a Fidesz szerint alapvetően egyéni kérelem alapján kellene megadni a kettős állampolgárságot. Másnap, augusztus 4-én Szabó Vilmos külügyi államtitkár az MTI-nek elmondta, a parlamenti egyeztetésekkel párhuzamosan a Külügyminisztériumban is elindult a szakértői anyagok készítése a kettős állampolgárság ügyében, a tárgyalási alap az egyéni elbírálás rendszere.
Szijjártó Péter, a Fidesz elnöki stábjának vezetője október elején az MTI-nek adott interjújában elmondta, ha a Fidesz kormányra kerül, első lépései között lenne törvényt alkotni a kettős állampolgárságról. Leszögezte: a parlament erkölcsi kötelessége e kérdés rendezése, de a jelenlegi összetételében az Országgyűlés erre nem képes.
A parlamenti pártok közül az SZDSZ vezetője, Retkes Attila egy pécsi sajtótájékoztatón arról beszélt, hogy a Szabad Demokraták Szövetsége kikötésekkel ugyan, de támogatni tudja a határon túl élő magyarok kettős állampolgárságát. Az MSZP részéről Kozma József, az Országgyűlés külügyi bizottságának alelnöke júliusban az MTI érdeklődésére kifejtette: véleménye szerint az oktatás, a nyelv, az autonómia, a szabad közlekedés ügyére, azaz ezekre a szerteágazó problémákra a kettős állampolgárság nem adhat választ, ezekre a kérdésekre külön szabályozást kell alkotni.
Folytatódott a Fekete-tengeren közlekedő kereskedelmi hajók elleni drónvadászat: két kereskedelmi hajót ért támadás két különálló incidens során, a bolgár felségvizeken a hétfőről keddre virradó éjszaka folyamán.
Közös nyilatkozatban üdvözölte a kisebbségi törvény ukrán parlament által hétfőn elfogadott és Volodimir Zelenszkij elnök által haladéktalanul aláírt módosítását a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség és az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség.
Az ukrán parlament elfogadta a nemzeti kisebbségek nyelvén folyó oktatásról szóló törvénymódosítást – jelentette hétfőn az Ukrinform hírügynökségre hivatkozva az MTI.
Donald Trump amerikai elnök a számos botrányos ügy főszereplőjévé vált athéni nagykövet, Kimberly Guilfoyle menesztését fontolgatja – közölte a CNN egy, az ügyet ismerő személyre hivatkozva.
Energetikai tűzszünet lépett életbe Ukrajan és Oroszország között – közölte a közösségi oldalán Donald Trump amerikai elnök vasárnap délután.
Meg kell őrizni az ukrajnai román tannyelvű iskolákat, és el kell kerülni azokat az intézkedéseket, amelyek hátrányosan érinthetik a román kisebbség oktatását – szögezte le a román külügyminisztérium pénteken.
Ideje, hogy Ukrajnának új elnöke legyen – jelentette ki Donald Trump amerikai elnök.
Az orosz gázolajra vonatkozó szankciók feloldása hozzájárul Oroszország Ukrajna elleni háborújának finanszírozásához – jelentette ki Kaja Kallas uniós külügyi és biztonságpolitikai főképviselője szombaton.
Váratlan húzással lepte meg a világot Donald Trump amerikai elnök: bejelentette, hogy megállapodott Vlagyimir Putyin orosz elnökkel, hogy Oroszország jelentős mennyiségű dízelüzemanyagot szállít országa és a világpiac számára.
Navi Pillay dél-afrikai jogász, az ENSZ volt emberi jogi főbiztosa és a hágai Nemzetközi Büntetőbíróság egykori bírája kapja idén a Nobel-békedíjat – jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.