
2010. július 06., 09:472010. július 06., 09:47
„Gratulálok a győztesnek. Gratulálok Bronislaw Komorowskinak” – mondta. Komorowski hívei diadalittasan ünnepelték a felmérések alapján megválasztott elnököt, aki az őt éltető tömeg előtt azt hangoztatta, hogy a „demokrácia győzött”. „A lengyeleknek megvan az okuk a büszkeségre, mert ma a demokrácia diadalmaskodott”. Hozzáfűzte, hogy a lengyel társadalom egységének megteremtéséért fog dolgozni. A szavazatok összeszámlálása során azonban rövid időre felcsillant a remény a Kaczynski-tábor előtt, hogy esetleg a korábban jelzettől eltérően az ő javukra alakul a választás kimenetele.
A szavazatok húszszázalékos feldolgozottsága már kisebb előnyt, 50,61 százalékot mutatott ki Komorowski javára, mint azt az exit-poll felmérések jelezték. Miután pedig a voksok feldolgozottsága meghaladta az 50 százalékot, a konzervatív jelölt került az élre a szavazatok 50,41 százalékával, ekkor Komorowski 49,59 százalékon állt. A nyolcvanszázalékos feldolgozottság azonban ismét Komorowski előnyét mutatta, és ez az előny a szavazatok végleges összeszámlálása alapján tovább nőtt 53,01 százalékra, míg a Kaczynskira leadott szavazatok aránya 46,99 százalékra csökkent. A részvételi arány igen magas volt, a nyári szabadságolások ellenére a választópolgárok 55,29 százaléka járult az urnák elé. A jobbközép párt jelöltjének győzelme megkönnyíti a kormány és az államfő együttműködését a szükséges gazdasági reformok keresztülvitelében, elemzők azonban arra is rámutatnak, hogy a győzelem reméltnél kisebb aránya mérsékli a kormánypárt hajlandóságát a reformok megvalósítására, és a választási kampány folytatódását vetíti előre. Mindezt annak ellenére, hogy győzelme bejelentésekor Komorowski azt ígérte, „betemeti az árkokat” a politikai táborok között.
A kampányban mindkét jelölt új és konstruktívabb hangnemet ígért a lengyel belpolitikában, és különösen hangsúlyozták, hogy a PO és a PiS közötti vitákat „szakmaibbá” teszik. Végül is Lech Walesához és a Kaczynski fivérekhez hasonlóan Bronislaw Komorowski is az 1980-as évek Szolidaritás-mozgalmából származik. A külpolitikában, amelynek meghatározásában az alkotmány szerint a lengyel államfőnek is szerepe van, Komorowskival az EU-integráció elmélyítése kerül előtérbe a Kaczynski fivérek inkább Amerika-barát irányvonalával szemben. A német kormány üdvözölte és erős Európa-barát jelzésként értékelte Komorowski győzelmét.
Donald Trump amerikai elnök szerdán bejelentette, hogy hamarosan nagyszabású kutatások kezdődhetnek Grönland kőolaj-, földgáz- és ásványkincskészleteinek feltárására.
Ékszervásárlónak, máskor festőnek adta ki magát az a román állampolgárságú férfi, aki Magyarország-szerte eladókat tévesztett meg, hogy értékeket lophasson. Társa közben sofőrként várta, majd menekítette. Több mint 14 millió forint értékben zsákmányoltak.
Sikeres műtéten esett át kedden XIV. Leó pápa egy római kórházban, ahol eltávolították jobb tüdejének alsó lebenyét.
Lemondásra szólították fel Kimberly Guilfoyle-t, az Egyesült Államok athéni nagykövetét, aki az elmúlt hetekben számos botrány főszereplőjévé vált – jelentette be Katie Zacharia, a Fehér Ház szóvivője.
Az orosz dízelexportot engedélyező megállapodás annak a kísérletnek a része, amelynek célja Oroszország visszacsábítása a tárgyalóasztalhoz.
Folytatódott a Fekete-tengeren közlekedő kereskedelmi hajók elleni drónvadászat: két kereskedelmi hajót ért támadás két különálló incidens során, a bolgár felségvizeken a hétfőről keddre virradó éjszaka folyamán.
Közös nyilatkozatban üdvözölte a kisebbségi törvény ukrán parlament által hétfőn elfogadott és Volodimir Zelenszkij elnök által haladéktalanul aláírt módosítását a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség és az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség.
Az ukrán parlament elfogadta a nemzeti kisebbségek nyelvén folyó oktatásról szóló törvénymódosítást – jelentette hétfőn az Ukrinform hírügynökségre hivatkozva az MTI.
Donald Trump amerikai elnök a számos botrányos ügy főszereplőjévé vált athéni nagykövet, Kimberly Guilfoyle menesztését fontolgatja – közölte a CNN egy, az ügyet ismerő személyre hivatkozva.
Energetikai tűzszünet lépett életbe Ukrajan és Oroszország között – közölte a közösségi oldalán Donald Trump amerikai elnök vasárnap délután.