2009. március 11., 09:472009. március 11., 09:47
Sajtóértesülések szerint nem kizárt, hogy hamarosan több nyugati állam is ukrán diplomatákat utasít ki hasonló okok miatt. A romániai kémügyben letartóztatott bolgár állampolgárt, Petar Marinov Zikolovot egy éve hazája titkosszolgálata is megfigyelés alatt tartotta, mivel a bulgáriai amerikai támaszpontokról gyűjtött adatokat.
Ezt a bolgár parlament hírszerző szolgálatokért felelős szakbizottságának tagjai árulták el a bolgár Standart című lapnak. Mint kiderült, Zikolov a novo szelói és a bezmeri amerikai támaszpontokon kémkedett, az ügyben a szófiai parlamentben mind a polgári, mind a katonai titkosszolgálat vezetőjét meghallgatják.
Mint arról beszámoltunk, a gyanú szerint a korábban a bolgár nagykövetség katonai attaséjának helyetteseként tevékenykedő Zikolov a védelmi minisztérium alkalmazásában álló román altiszttől, Floricel Achimtól kapott titkos katonai információkat – többek között az iraki és az afganisztáni NATO-szerepvállalásra vonatkozó adatokat – adott el ukrán ügynököknek.
Az adatok vélhetően az orosz titkosszolgálathoz is eljutottak. Zikolovról kiderült, hogy egy éve fölfedte magát a román hírszerző szolgálat előtt, és kettős ügynökként dolgozott. Az ügy nyomán Bukarest kiutasított két ukrán diplomatát.
Az ukrán parlament elfogadta a nemzeti kisebbségek nyelvén folyó oktatásról szóló törvénymódosítást – jelentette hétfőn az Ukrinform hírügynökségre hivatkozva az MTI.
Donald Trump amerikai elnök a számos botrányos ügy főszereplőjévé vált athéni nagykövet, Kimberly Guilfoyle menesztését fontolgatja – közölte a CNN egy, az ügyet ismerő személyre hivatkozva.
Energetikai tűzszünet lépett életbe Ukrajan és Oroszország között – közölte a közösségi oldalán Donald Trump amerikai elnök vasárnap délután.
Meg kell őrizni az ukrajnai román tannyelvű iskolákat, és el kell kerülni azokat az intézkedéseket, amelyek hátrányosan érinthetik a román kisebbség oktatását – szögezte le a román külügyminisztérium pénteken.
Ideje, hogy Ukrajnának új elnöke legyen – jelentette ki Donald Trump amerikai elnök.
Az orosz gázolajra vonatkozó szankciók feloldása hozzájárul Oroszország Ukrajna elleni háborújának finanszírozásához – jelentette ki Kaja Kallas uniós külügyi és biztonságpolitikai főképviselője szombaton.
Váratlan húzással lepte meg a világot Donald Trump amerikai elnök: bejelentette, hogy megállapodott Vlagyimir Putyin orosz elnökkel, hogy Oroszország jelentős mennyiségű dízelüzemanyagot szállít országa és a világpiac számára.
Navi Pillay dél-afrikai jogász, az ENSZ volt emberi jogi főbiztosa és a hágai Nemzetközi Büntetőbíróság egykori bírája kapja idén a Nobel-békedíjat – jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.
Maia Sandu, a Moldovai Köztársaság elnöke ismételten kijelentette, hogy támogatja az egyesülést Romániával, és úgy véli, hogy egy ilyen forgatókönyv nagyobb biztonságot nyújtana országának.
Oroszország ukrajnai háborúja veszélyes patthelyzetbe jutott, de az Egyesült Államok továbbra is minden erőfeszítést megtesz egy olyan megállapodás elérése érdekében, amely véget vet a konfliktusnak – jelentette ki Marco Rubio amerikai külügyminiszter.