Hirdetés

Kihasználatlan jogok

Az Európa Tanács májustól ellenőrizni fogja, hogy Románia miként alkalmazza a Kisebbségi és Regionális Nyelvek Európai Chartáját – derült ki a kormány és az Etnikumközi Kapcsolatok Hivatalával közösen csütörtökön Bukarestben szervezett konferencián.

Gazda Árpád

2008. április 11., 00:002008. április 11., 00:00

A chartához csatlakozók közül Románia egyike azon országoknak, ahol számos kisebbség nyelvhasználati jogát kell még széles körben biztosítani. Markó Béla, az RMDSZ elnöke a rendezvényen elhangzott beszédében kiemelte: a charta legnagyobb érdeme az, hogy egységes szabályokat vezetett be a nyelvhasználat terén. Az elnök szerint az Európai Uniónak is egységes elveket kellene elfogadnia a nemzeti kisebbségek jogainak tiszteletben tartásáról.

Markó Attila, az információgyűjtésért és jelentéskészítésért felelős kisebbségvédelmi hivatal vezetője azt nyilatkozta: várhatóan már az idén elkészül az első helyzetfelmérés, amit ötévenként kell megismételni. „Az a tény, hogy az Európa Tanács rendszeresen követi a charta érvényesítését, arra kényszeríti a román államot, hogy az eddiginél is fokozottabban odafigyeljen a kisebbségek nyelvhasználati és oktatási jogainak betartására” – részletezte a hivatal irányítója.

A konferencián részt vevő Alexey Kozhemyakov, az Európa Tanács regionális és kisebbségi nyelvek hivatalának igazgatója úgy vélte, hogy a charta romániai végrehajtásának nyomon követése csak akkor lehet sikeres, ha a román hatóságok pontos és valóságnak megfelelő válaszokat adnak a dokumentum által megfogalmazott követelményekre. A tanácskozáson szóba került, hogy a kisebbségek nem élnek anyanyelv-használati lehetőségeikkel, holott a közigazgatási törvény ezt lehetővé teszi számukra. Horváth István, a romániai Kisebbségkutató Intézet igazgatója egy felmérést ismertetett, amely szerint minél kisebb létszámú helyi és országos szinten egy etnikum, annál kevésbé sikerül érvényesítenie a törvény által szavatolt nyelvhasználati jogait. 

Hírösszefoglaló

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. október 11., vasárnap

Trump szerint energetikai tűzszünet lépett életbe, Zelenszkij nem tud róla, de üdvözli

Energetikai tűzszünet lépett életbe Ukrajan és Oroszország között – közölte a közösségi oldalán Donald Trump amerikai elnök vasárnap délután.

Trump szerint energetikai tűzszünet lépett életbe, Zelenszkij nem tud róla, de üdvözli
Hirdetés
2026. október 11., vasárnap

Románia felszólította Ukrajnát, hogy tartsa meg a román iskolákat

Meg kell őrizni az ukrajnai román tannyelvű iskolákat, és el kell kerülni azokat az intézkedéseket, amelyek hátrányosan érinthetik a román kisebbség oktatását – szögezte le a román külügyminisztérium pénteken.

Románia felszólította Ukrajnát, hogy tartsa meg a román iskolákat
2026. október 11., vasárnap

Trump „leváltaná” Zelenszkijt, egyre feszültebb az amerikai-ukrán viszony

Ideje, hogy Ukrajnának új elnöke legyen – jelentette ki Donald Trump amerikai elnök.

Trump „leváltaná” Zelenszkijt, egyre feszültebb az amerikai-ukrán viszony
2026. október 10., szombat

Amerika lazít, az EU bosszankodik, és minden eddiginél nagyobb szankciós csomagra készül Oroszország ellen

Az orosz gázolajra vonatkozó szankciók feloldása hozzájárul Oroszország Ukrajna elleni háborújának finanszírozásához – jelentette ki Kaja Kallas uniós külügyi és biztonságpolitikai főképviselője szombaton.

Amerika lazít, az EU bosszankodik, és minden eddiginél nagyobb szankciós csomagra készül Oroszország ellen
Hirdetés
2026. október 10., szombat

Trump újabb váratlan húzással lepte meg a világot: Putyintól kért olajtermékeket Amerika és a világpiac számára

Váratlan húzással lepte meg a világot Donald Trump amerikai elnök: bejelentette, hogy megállapodott Vlagyimir Putyin orosz elnökkel, hogy Oroszország jelentős mennyiségű dízelüzemanyagot szállít országa és a világpiac számára.

Trump újabb váratlan húzással lepte meg a világot: Putyintól kért olajtermékeket Amerika és a világpiac számára
2026. október 09., péntek

Navi Pillay dél-afrikai jogászé idén a Nobel-békedíj

Navi Pillay dél-afrikai jogász, az ENSZ volt emberi jogi főbiztosa és a hágai Nemzetközi Büntetőbíróság egykori bírája kapja idén a Nobel-békedíjat – jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.

Navi Pillay dél-afrikai jogászé idén a Nobel-békedíj
2026. október 09., péntek

Maia Sandu ismét az egyesülés mellett állt ki: Románia nagyobb biztonságot nyújtana Moldovának

Maia Sandu, a Moldovai Köztársaság elnöke ismételten kijelentette, hogy támogatja az egyesülést Romániával, és úgy véli, hogy egy ilyen forgatókönyv nagyobb biztonságot nyújtana országának.

Maia Sandu ismét az egyesülés mellett állt ki: Románia nagyobb biztonságot nyújtana Moldovának
Hirdetés
2026. október 09., péntek

Romániára is átterjedhet az ukrajnai háború? Rubio borúlátóan nyilatkozott a jövőről

Oroszország ukrajnai háborúja veszélyes patthelyzetbe jutott, de az Egyesült Államok továbbra is minden erőfeszítést megtesz egy olyan megállapodás elérése érdekében, amely véget vet a konfliktusnak – jelentette ki Marco Rubio amerikai külügyminiszter.

Romániára is átterjedhet az ukrajnai háború? Rubio borúlátóan nyilatkozott a jövőről
2026. október 08., csütörtök

Az EU segíti Romániát és Bulgáriát a fekete-tengeri dróntámadások után, a NATO azonban jó okkal nem száll be

Az Európai Bizottság a két ország kérésére műholdas felvételeket bocsát Bulgária és Románia rendelkezésére a Fekete-tengeren a kereskedelmi hajók ellen elkövetett támadások nyomán kialakult helyzet felméréséhez.

Az EU segíti Romániát és Bulgáriát a fekete-tengeri dróntámadások után, a NATO azonban jó okkal nem száll be
2026. október 08., csütörtök

Márton Áron példáját állította a hívek elé a nagyváradi püspök a Vatikánban

Böcskei László nagyváradi püspök szerint nem hangos emberekre, népünknek ma elsősorban hűséges emberekre van szüksége.

Márton Áron példáját állította a hívek elé a nagyváradi püspök a Vatikánban
Hirdetés
Hirdetés