
Képünk illusztráció
Fotó: MTI
Kigyulladt, majd felrobbant egy migránsokkal teli hajó a dél-olaszországi Crotone térségében vasárnap, legalább négy ember életét veszítette, ketten eltűntek, és többen megsérültek.
2020. augusztus 30., 22:022020. augusztus 30., 22:02
2020. augusztus 30., 22:532020. augusztus 30., 22:53
A tengerben eddig négy személy holttestét találták meg, közöttük egy nő is van. További két embert keresnek, de sötétedéskor leállítják a kutatást.
A csoportot szállító motoros vitorláshajó vasárnap hajnalban érkezett meg a dél-olaszországi Calabria tartomány parti vizeire, a Crotone és Catanzaro közötti térségbe. A járművön valamivel több mint húszan voltak, közöttük gyerekek is.
Az olasz pénzügyőrség hajója utolérte, és Crotone kikötőjébe akarta kísérni a migránshajót, de az útközben lángra kapott.
A helyszínre siető mentőegységek először három, majd még egy holttestet emeltek ki a vízből. Két pénzügyőr is megsérült, égési sebekkel és lábtöréssel vitték őket kórházba.
Az utóbbi éjszaka mintegy nyolcvan migráns érkezett Calabria partjaira, közel felük iráni és iraki állampolgár.
Giorgia Meloni, a jobboldali Olasz Testvérek (FdI) elnöke a halálos kimenetelű esetet a kormány „felelőtlen migrációs politikája tragikus csúcspontjának” nevezte.
Donald Trump amerikai elnök szerdán bejelentette, hogy hamarosan nagyszabású kutatások kezdődhetnek Grönland kőolaj-, földgáz- és ásványkincskészleteinek feltárására.
Ékszervásárlónak, máskor festőnek adta ki magát az a román állampolgárságú férfi, aki Magyarország-szerte eladókat tévesztett meg, hogy értékeket lophasson. Társa közben sofőrként várta, majd menekítette. Több mint 14 millió forint értékben zsákmányoltak.
Sikeres műtéten esett át kedden XIV. Leó pápa egy római kórházban, ahol eltávolították jobb tüdejének alsó lebenyét.
Lemondásra szólították fel Kimberly Guilfoyle-t, az Egyesült Államok athéni nagykövetét, aki az elmúlt hetekben számos botrány főszereplőjévé vált – jelentette be Katie Zacharia, a Fehér Ház szóvivője.
Az orosz dízelexportot engedélyező megállapodás annak a kísérletnek a része, amelynek célja Oroszország visszacsábítása a tárgyalóasztalhoz.
Folytatódott a Fekete-tengeren közlekedő kereskedelmi hajók elleni drónvadászat: két kereskedelmi hajót ért támadás két különálló incidens során, a bolgár felségvizeken a hétfőről keddre virradó éjszaka folyamán.
Közös nyilatkozatban üdvözölte a kisebbségi törvény ukrán parlament által hétfőn elfogadott és Volodimir Zelenszkij elnök által haladéktalanul aláírt módosítását a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség és az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség.
Az ukrán parlament elfogadta a nemzeti kisebbségek nyelvén folyó oktatásról szóló törvénymódosítást – jelentette hétfőn az Ukrinform hírügynökségre hivatkozva az MTI.
Donald Trump amerikai elnök a számos botrányos ügy főszereplőjévé vált athéni nagykövet, Kimberly Guilfoyle menesztését fontolgatja – közölte a CNN egy, az ügyet ismerő személyre hivatkozva.
Energetikai tűzszünet lépett életbe Ukrajan és Oroszország között – közölte a közösségi oldalán Donald Trump amerikai elnök vasárnap délután.
szóljon hozzá!