
Fotó: Agerpres
2010. szeptember 13., 14:262010. szeptember 13., 14:26
A francia médiában a hét végén nyilvánosságra került dokumentum arra emlékezteti a prefektúrákat, hogy Nicolas Sarkozy államfő célként jelölte meg „háromszáz táborhely illetve illegális telep három hónapon belüli felszámolását, elsősorban a romákéit”. A felszámolási eljárást részletező körlevélben ötször történik említés a romákról. Eric Besson bevándorlási miniszter a France Info hírrádióban azt mondta: nem tudott a levélről. Hozzátette: az etnikai kisebbség fogalma nem is létezik Franciaországban.
A francia kormány korábban határozottan visszautasította a cigányok megbélyegzésének vádját, s jelezte: a kiutasítások okai között semmilyen esetben sem szerepelt egy adott közösséghez tartozás. Az illetékes tárcavezetők akkor arra hívták fel a figyelmet, hogy a kiutasított romákat nem romaként, hanem az útlevelüknek megfelelő ország állampolgáraiként kezelték.
Az augusztus 5-i keltezésű utasítást Brice Hortefeux belügyminiszter kabinetfőnöke, Michel Bart írta. Kérése alapján a prefektúráknak minden kedden e-mailben kell jelentést küldeniük a minisztériumba az előző héten a megyéjükben kezdeményezett felszámolási eljárásokról. „Az illetékes prefektusoknak meg kell arról győződniük, hogy a felügyeletük alá tartozó területen hetente legalább egy jelentős művelet (kiürítés, felszámolás, kiutasítás) történt, elsősorban a romákat érintően”.
A belügyminisztériumi utasítást a francia tömegtájékoztatásban megszólaltatott jogi szakértőkhöz hasonlóan illegálisnak nevezte François Hollande, a Szocialista Párt korábbi vezetője. A legnagyobb ellenzéki párt egyik európai parlamenti képviselője, Harlem Désir szerint pedig a körlevél tartalma ellentétben áll az Európai Unió és Franciaország számos alapvető jogával, köztük a diszkriminációellenesség elvével. A képviselő közleményében azt kéri az Európai Bizottságtól, hogy „indítson szabálysértési eljárást a francia kormány ellen annak érdekében, hogy az megszüntesse az európai állampolgároknak számító romákkal szembeni méltatlan bánásmódot és elfogadhatatlan megbélyegzésüket”.
Több emberi jogi és bevándorlókat támogató szervezet jelezte, hogy a legfőbb francia közigazgatási intézményhez, az Államtanácshoz fordul a szerintük diszkriminatív intézkedés semmissé nyilvánítását kérve.
| Felgyújtottak egy főként afgánok lakta menekülttábort vasárnap késő délután az észak-franciaországi Cherbourg városa közelében. Senki nem sérült meg. A szándékos gyújtogatás következtében keletkezett tűz kilenc sátrat pusztított el a tizenháromból. A hatóságok által „megtűrt”, a város mellett egy magaslaton vert tábor mintegy harminc, nagyrészt afgán menekültnek adott otthont. A sátorlakók nem tartózkodtak a helyszínen, amikor felgyújtották a tábort. A La Manche-csatornánál lévő kikötőváros környékén számos illegális menekülttábor található, mivel sokan innen szeretnének továbbmenni Nagy-Britanniába. |
Franciaország romákkal szembeni politikája ellen több országban tiltakoztak az utóbbi hetekben, miután augusztusban megközelítőleg ezer román és bolgár romát toloncoltak ki az országból.
Az Európai Parlament múlt csütörtökön elfogadott állásfoglalása pedig elítélte a romák csoportjainak kitoloncolását Franciaországból.
Hivatalos források szerint kedden a marseille-i repülőtérről egy bérelt repülőgépen mintegy száz roma felnőttet és gyermeket szállít Bukarestbe a francia bevándorlási és integrációs hivatal.
A származási országukba hivatalosan önként visszatérő külföldi állampolgároknak Franciaország 300 eurós támogatást folyósít, a gyermekeknek 100 euró jár.
Augusztus 26-án több, mint 250 romániai roma hagyta el a francia állam által bérelt gépeken az országot a lyoni, illetve a párizsi repülőterekről. Marseille-ből 2009 óta már tucatnyi hasonló járat indult Bulgáriába és Romániába.
Augusztusban és szeptemberben több romatelepet számoltak fel a dél-franciaországi városban, amelynek a Franciaországban illegálisan tartózkodó lakóit a hatóságok az ország egy hónapon belüli elhagyására kötelezték.
Donald Trump amerikai elnök szerdán bejelentette, hogy hamarosan nagyszabású kutatások kezdődhetnek Grönland kőolaj-, földgáz- és ásványkincskészleteinek feltárására.
Ékszervásárlónak, máskor festőnek adta ki magát az a román állampolgárságú férfi, aki Magyarország-szerte eladókat tévesztett meg, hogy értékeket lophasson. Társa közben sofőrként várta, majd menekítette. Több mint 14 millió forint értékben zsákmányoltak.
Sikeres műtéten esett át kedden XIV. Leó pápa egy római kórházban, ahol eltávolították jobb tüdejének alsó lebenyét.
Lemondásra szólították fel Kimberly Guilfoyle-t, az Egyesült Államok athéni nagykövetét, aki az elmúlt hetekben számos botrány főszereplőjévé vált – jelentette be Katie Zacharia, a Fehér Ház szóvivője.
Az orosz dízelexportot engedélyező megállapodás annak a kísérletnek a része, amelynek célja Oroszország visszacsábítása a tárgyalóasztalhoz.
Folytatódott a Fekete-tengeren közlekedő kereskedelmi hajók elleni drónvadászat: két kereskedelmi hajót ért támadás két különálló incidens során, a bolgár felségvizeken a hétfőről keddre virradó éjszaka folyamán.
Közös nyilatkozatban üdvözölte a kisebbségi törvény ukrán parlament által hétfőn elfogadott és Volodimir Zelenszkij elnök által haladéktalanul aláírt módosítását a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség és az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség.
Az ukrán parlament elfogadta a nemzeti kisebbségek nyelvén folyó oktatásról szóló törvénymódosítást – jelentette hétfőn az Ukrinform hírügynökségre hivatkozva az MTI.
Donald Trump amerikai elnök a számos botrányos ügy főszereplőjévé vált athéni nagykövet, Kimberly Guilfoyle menesztését fontolgatja – közölte a CNN egy, az ügyet ismerő személyre hivatkozva.
Energetikai tűzszünet lépett életbe Ukrajan és Oroszország között – közölte a közösségi oldalán Donald Trump amerikai elnök vasárnap délután.