A kilencvenes évek végén még 4500 magyar elsősről tudtak. A lap szerint a legszámottevőbb zuhanás a tőketerebesi régióban, valamint a két legnagyobb arányban magyarok lakta járásban tapasztalható: a révkomáromiban 12,3 százalékkal, a dunaszerdahelyiben pedig egyötödével kevesebb a magyar elsős, mint volt 2006-ban. Ezzel szemben az érsekújvári és a rimaszombati járásban az elmúlt két évben valamelyest javult a helyzet. Jóllehet Szlovákiában is rendkívül alacsony a gyermekszülések száma, a magyar oktatási statisztikát külön „karcsúsítja” az a körülmény, hogy a magyar nemzetiségű szülők 15–20 százaléka szlovák általános iskolába járatja gyerekét. A lap szerint csak találgatni lehet, hogy az elsősök számának most mért zuhanása „mennyire írható a gyermeküket szlovák iskolába járató magyar szülők rovására”. Szigeti László volt oktatási miniszter, a Magyar Koalíció Pártjának (MKP) oktatásügyet felügyelő alelnöke azt mondta: „Nincsenek olyan kimutatásaink, hogy növekedne azoknak a magyar szülőknek a száma, akik magyarként szlovák iskolába íratják gyermeküket”. Szigeti ugyanitt azt is elmondta: ő úgy tudja, hogy az Új Szóban szerdán közzétett adat nem egészen pontos, információi szerint az elsősök száma az idén kétszázzal több annál, mint amennyit a lapban szereplő adat tükröz.
Felfüggeszti bírói tevékenységét Magyar Péter leendő miniszterelnök húga testvére és férje kormányzati megbízatásának idejére. Ezt a Tisza Párt elnöke jelentette be. Toroczkai László, a Mi Hazánk elnöke szerint ez nepotizmus, és a diktatúra előszobája.
Donald Trump az amerikai kongresszusnak küldött pénteki levelében megszűntnek nyilvánította az Iránnal folytatott „fegyveres harcot”.
A két ország egyesülése mellett állt ki a moldovai és a román írószövetség.
Donald Trump amerikai elnök csütörtökön jelezte, hogy fontolóra veszi az amerikai csapatok részleges kivonását Olaszországból és Spanyolországból, nem sokkal azután, hogy Németország kapcsán is felvetette a létszámcsökkentés lehetőségét.
Megszűnt Szili Katalin Kárpát-medencei autonómiatörekvésekért felelős miniszterelnöki főtanácsadói jogviszonya április 30-i hatállyal.
Négy román állampolgár is tartózkodott az egyik, Irán által a Hormuzi-szorosban elfoglalt teherhajó fedélzetén – közölte csütörtökön a bukaresti külügyminisztérium.
Donald Trump szerint akár hamarosan lehet megoldás az ukrajnai háború lezárására – az amerikai elnök erről egy fehér házi eseményen beszélt, miután bejelentette, hogy hosszan beszélt telefonon Vlagyimir Putyin orosz elnökkel szerdán.
Hamarosan érkeznek az európai uniós források Magyarországra – közölte Magyar Péter leendő miniszterelnök, miután egyeztetett Ursula von der Leyennel, az Európai Bizottság elnökével szerdán Brüsszelben.
A választással a 16 évig tartó nemzeti kormányzás korszaka lezárult, egy új időszak, a liberális kormányzás és a nemzeti ellenzék időszaka kezdődik – írta Orbán Viktor a Fidesz tagjainak küldött levélben.
Románia bármikor készen áll az egyesülésre, ha a Moldovai Köztársaság polgárai ezt kívánják, és ha többség támogatja ezt a tervet – jelentette ki Nicuşor Dan román államfő.