
Fotó: Védelmi Minisztérium
Tizennégy napra karanténba kell vonulniuk azoknak a polgároknak, akik Romániából és Bulgáriából utaznak be Itáliába – jelentette be pénteken Roberto Speranza olasz egészségügyi miniszter.
2020. július 24., 18:242020. július 24., 18:24
2020. július 24., 21:192020. július 24., 21:19
A tárcavezető a Reuters hírügynökség jelentése szerint elmondta, már aláírta a két országból érkezők vesztegzár alá helyezéséről szóló rendeletet. Roberto Speranza szerint a korlátozás azokra a személyekre vonatkozik, akik az elmúlt 14 napban Romániában és Bulgáriában jártak, akár olasz, akár más állampolgárságú beutazóról legyen szó. Hozátette, az intézkedés a koronavírusos fertőzöttek „importálásának” megakadályozását célozza.
A tárcavezető a Luigi Di Maio külügyminiszterrel folytatott megbeszélés után emlékeztetett, hogy ez az intézkedés már több ideje érvényben van a nem európai uniós országokból, valamint a nem schengeni államokból Itáliába beutazó polgárok esetében. Az intézkedés – amely egyelőre július 31-éig érvényes – alól kivételt képeznek az áruszállítást végző személyzet tagjai. A mostani az első alkalom Olaszország határainak június 3-án elrendelt megnyitása óta, hogy az itáliai hatóságok karanténkötelezettséget vezetnek be uniós tagállam polgáraival szemben.
A korlátozás jelentős horderejűnek számít, a nyugat-európai országban élő románok száma ugyanis meghaladja a másfél milliót, mindemellett számottevő az olaszországi bulgár közösség lélekszáma is. Olaszországban a koronavírus-fertőzöttek száma 245 338, a halálos áldozatoké 35 092, és 197 842-en gyógyultak fel a Covid-19-ből. A halottak számát továbbra sem sikerült nullára csökkenteni Itáliában, miközben a regisztrált fertőzöttek száma több mint tíz napja fokozatosan emelkedik az olasz egészségügyi minisztérium csütörtök esti adatai szerint.
Tíz beteg veszítette életét az utóbbi huszonnégy órában a korábbi kilenc után; a halottak száma így elérte a 35 092-t. A halottak száma utoljára július 12-én volt napi tíz alatt, akkor kilencen hunytak el. A regisztrált fertőzöttek száma 306-ra emelkedett az egy nappal korábbi 282-höz képest. A diagnosztizált fertőzöttek életkor szerinti átlaga 43 évre süllyedt a korábbi hatvanról. Az olasz kormány egyelőre nem hosszabbította meg a július 31-én lejáró veszélyhelyzetet, amelyet korábbi bejelentések szerint október végéig akar fenntartani.
Megszűnt Szili Katalin Kárpát-medencei autonómiatörekvésekért felelős miniszterelnöki főtanácsadói jogviszonya április 30-i hatállyal.
Négy román állampolgár is tartózkodott az egyik, Irán által a Hormuzi-szorosban elfoglalt teherhajó fedélzetén – közölte csütörtökön a bukaresti külügyminisztérium.
Donald Trump szerint akár hamarosan lehet megoldás az ukrajnai háború lezárására – az amerikai elnök erről egy fehér házi eseményen beszélt, miután bejelentette, hogy hosszan beszélt telefonon Vlagyimir Putyin orosz elnökkel szerdán.
Hamarosan érkeznek az európai uniós források Magyarországra – közölte Magyar Péter leendő miniszterelnök, miután egyeztetett Ursula von der Leyennel, az Európai Bizottság elnökével szerdán Brüsszelben.
A választással a 16 évig tartó nemzeti kormányzás korszaka lezárult, egy új időszak, a liberális kormányzás és a nemzeti ellenzék időszaka kezdődik – írta Orbán Viktor a Fidesz tagjainak küldött levélben.
Románia bármikor készen áll az egyesülésre, ha a Moldovai Köztársaság polgárai ezt kívánják, és ha többség támogatja ezt a tervet – jelentette ki Nicuşor Dan román államfő.
Borvendég Zsuzsanna, a Mi Hazánk Mozgalom európai parlamenti képviselője keddi felszólalásában élesen bírálta az Európai Parlament kisebbségvédelmi és vallásszabadsággal kapcsolatos gyakorlatát.
Az Egyesült Arab Emírségek kilép a Kőolajexportáló Országok Szervezetéből (OPEC), valamint az OPEC+ -ból is – közölte kedden az emírségek energiaügyi minisztere.
Magyarságpolitikánk legfőbb küldetése a határokon átívelő, valódi lelki és szellemi nemzetegyesítés. Kötelességünk, hogy a magyarság újra egyetlen, megtörhetetlen és összetartó közösséget alkosson – fogalmazta meg kedden Tarr Zoltán.
Találkozót kezdeményez Volodimir Zelenszkij ukrán elnökkel Magyar Péter leendő miniszterelnök. A Tisza Párt elnöke erről a Facebookon számolt be, miután fogadta Babják Zoltánt, Beregszász polgármesterét.
szóljon hozzá!