Hirdetés

Kéthetes elkülönítésre kötelezik az itáliai hatóságok a Romániából érkezőket

•  Fotó: Védelmi Minisztérium

Fotó: Védelmi Minisztérium

Tizennégy napra karanténba kell vonulniuk azoknak a polgároknak, akik Romániából és Bulgáriából utaznak be Itáliába – jelentette be pénteken Roberto Speranza olasz egészségügyi miniszter.

Krónika

2020. július 24., 18:242020. július 24., 18:24

2020. július 24., 21:192020. július 24., 21:19

A tárcavezető a Reuters hírügynökség jelentése szerint elmondta, már aláírta a két országból érkezők vesztegzár alá helyezéséről szóló rendeletet. Roberto Speranza szerint a korlátozás azokra a személyekre vonatkozik, akik az elmúlt 14 napban Romániában és Bulgáriában jártak, akár olasz, akár más állampolgárságú beutazóról legyen szó. Hozátette, az intézkedés a koronavírusos fertőzöttek „importálásának” megakadályozását célozza.

Idézet
A vírust még nem sikerült legyőzni, és továbbra is szabadon közlekedik. Emiatt továbbra is elővigyázatosnak kell lennünk” – állapította meg közösségi oldalán posztolt bejegyzésében az olasz egészségügyi miniszter.

A tárcavezető a Luigi Di Maio külügyminiszterrel folytatott megbeszélés után emlékeztetett, hogy ez az intézkedés már több ideje érvényben van a nem európai uniós országokból, valamint a nem schengeni államokból Itáliába beutazó polgárok esetében. Az intézkedés – amely egyelőre július 31-éig érvényes – alól kivételt képeznek az áruszállítást végző személyzet tagjai. A mostani az első alkalom Olaszország határainak június 3-án elrendelt megnyitása óta, hogy az itáliai hatóságok karanténkötelezettséget vezetnek be uniós tagállam polgáraival szemben.

Hirdetés

A korlátozás jelentős horderejűnek számít, a nyugat-európai országban élő románok száma ugyanis meghaladja a másfél milliót, mindemellett számottevő az olaszországi bulgár közösség lélekszáma is. Olaszországban a koronavírus-fertőzöttek száma 245 338, a halálos áldozatoké 35 092, és 197 842-en gyógyultak fel a Covid-19-ből. A halottak számát továbbra sem sikerült nullára csökkenteni Itáliában, miközben a regisztrált fertőzöttek száma több mint tíz napja fokozatosan emelkedik az olasz egészségügyi minisztérium csütörtök esti adatai szerint.

Tíz beteg veszítette életét az utóbbi huszonnégy órában a korábbi kilenc után; a halottak száma így elérte a 35 092-t. A halottak száma utoljára július 12-én volt napi tíz alatt, akkor kilencen hunytak el. A regisztrált fertőzöttek száma 306-ra emelkedett az egy nappal korábbi 282-höz képest. A diagnosztizált fertőzöttek életkor szerinti átlaga 43 évre süllyedt a korábbi hatvanról. Az olasz kormány egyelőre nem hosszabbította meg a július 31-én lejáró veszélyhelyzetet, amelyet korábbi bejelentések szerint október végéig akar fenntartani.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. október 14., szerda

„A mi új és gyönyörű Grönlandunk” – Trump nagyszabású kitermelési terveket jelentett be

Donald Trump amerikai elnök szerdán bejelentette, hogy hamarosan nagyszabású kutatások kezdődhetnek Grönland kőolaj-, földgáz- és ásványkincskészleteinek feltárására.

„A mi új és gyönyörű Grönlandunk” – Trump nagyszabású kitermelési terveket jelentett be
Hirdetés
2026. október 14., szerda

Magyarország-szerte trükköztek a romániai ékszertolvajok 

Ékszervásárlónak, máskor festőnek adta ki magát az a román állampolgárságú férfi, aki Magyarország-szerte eladókat tévesztett meg, hogy értékeket lophasson. Társa közben sofőrként várta, majd menekítette. Több mint 14 millió forint értékben zsákmányoltak.

Magyarország-szerte trükköztek a romániai ékszertolvajok 
2026. október 14., szerda

Tüdőrákot diagnosztizáltak XIV. Leó pápánál – FRISSÍTVE

Sikeres műtéten esett át kedden XIV. Leó pápa egy római kórházban, ahol eltávolították jobb tüdejének alsó lebenyét.

Tüdőrákot diagnosztizáltak XIV. Leó pápánál – FRISSÍTVE
2026. október 13., kedd

Kormánybuktatás: útilaput kötöttek a botrányt kirobbantó athéni nagykövet talpára

Lemondásra szólították fel Kimberly Guilfoyle-t, az Egyesült Államok athéni nagykövetét, aki az elmúlt hetekben számos botrány főszereplőjévé vált – jelentette be Katie Zacharia, a Fehér Ház szóvivője.

Kormánybuktatás: útilaput kötöttek a botrányt kirobbantó athéni nagykövet talpára
Hirdetés
2026. október 13., kedd

Az ukrajnai tűzszünet ügyét szolgálja a Putyinnal kötött dízelmegállapodás? Washington szerint igen

Az orosz dízelexportot engedélyező megállapodás annak a kísérletnek a része, amelynek célja Oroszország visszacsábítása a tárgyalóasztalhoz.

Az ukrajnai tűzszünet ügyét szolgálja a Putyinnal kötött dízelmegállapodás? Washington szerint igen
2026. október 13., kedd

Folytatódott a hajók elleni vadászat a Fekete-tengeren

Folytatódott a Fekete-tengeren közlekedő kereskedelmi hajók elleni drónvadászat: két kereskedelmi hajót ért támadás két különálló incidens során, a bolgár felségvizeken a hétfőről keddre virradó éjszaka folyamán.

Folytatódott a hajók elleni vadászat a Fekete-tengeren
2026. október 13., kedd

A kárpátaljai pártok és a magyar kormány üdvözlik az ukrán oktatási törvény módosítását, a Fidesz elégedetlen

Közös nyilatkozatban üdvözölte a kisebbségi törvény ukrán parlament által hétfőn elfogadott és Volodimir Zelenszkij elnök által haladéktalanul aláírt módosítását a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség és az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség.

A kárpátaljai pártok és a magyar kormány üdvözlik az ukrán oktatási törvény módosítását, a Fidesz elégedetlen
Hirdetés
2026. október 12., hétfő

Áttörés: az ukrán parlament elfogadta a kisebbségi nyelveken folyó oktatásról szóló törvényt

Az ukrán parlament elfogadta a nemzeti kisebbségek nyelvén folyó oktatásról szóló törvénymódosítást – jelentette hétfőn az Ukrinform hírügynökségre hivatkozva az MTI.

Áttörés: az ukrán parlament elfogadta a kisebbségi nyelveken folyó oktatásról szóló törvényt
2026. október 12., hétfő

Kormánybuktatás: Trump a botrányt kirobbantó athéni nagykövet menesztését fontolgatja

Donald Trump amerikai elnök a számos botrányos ügy főszereplőjévé vált athéni nagykövet, Kimberly Guilfoyle menesztését fontolgatja – közölte a CNN egy, az ügyet ismerő személyre hivatkozva.

Kormánybuktatás: Trump a botrányt kirobbantó athéni nagykövet menesztését fontolgatja
2026. október 11., vasárnap

Trump szerint energetikai tűzszünet lépett életbe, Zelenszkij nem tud róla, de üdvözli

Energetikai tűzszünet lépett életbe Ukrajan és Oroszország között – közölte a közösségi oldalán Donald Trump amerikai elnök vasárnap délután.

Trump szerint energetikai tűzszünet lépett életbe, Zelenszkij nem tud róla, de üdvözli
Hirdetés
Hirdetés