Hirdetés

Kémbotrány borzolja a kedélyeket Washingtonban és Moszkvában

Tíz embert vettek őrizetbe az Egyesült Államokban, akiket Oroszország javára végzett kémtevékenységgel gyanúsítanak – közölte az amerikai igazságügy-minisztérium. Washington és Moszkva ennek ellenére egyaránt folytatni szeretné a kétoldalú együttműködést. Orosz lapok szerint a kémügy Barack Obama amerikai elnök ellen irányul.

Hírösszefoglaló

2010. június 30., 14:312010. június 30., 14:31

Az amerikai közlés szerint az illetőket vasárnap tartóztatták le, feltételezhetően az orosz kormány illegális ügynökei voltak. Egy további gyanúsítottat, aki a washingtoni tárca szerint szökésben van, a ciprusi rendőrség vett őrizetbe kedden az Interpol riasztása nyomán a lárnakai repülőtéren, amint éppen egy Budapestre induló járatra akart felszállni. Az 55 éves férfit 20 ezer dollár óvadék ellenében szabadlábra helyezték, és kiadatási eljárás indult ellene.

Az Egyesült Államokban őrizetbe vett tíz személy közül nyolcat azzal vádolnak, hogy hosszú távú, erősen fedett küldetést teljesítettek Oroszország megbízásából az Egyesült Államok területén. További két személy a gyanú szerint szintén részt vett ugyanebben az orosz hírszerzési programban. A Cipruson őrizetbe vett 11. személyt pénzmosás és kémkedés miatt körözték, a pénzmosás vádja az Egyesült Államokban őrizetbe vettek közül kilencnek az esetében szintén felbukkan.

A New York-i szövetségi kerületi bíróságon benyújtott kereset első vádpontja – külföldi kormány ügynökeként való működés – 5 éves maximális börtönbüntetéssel jár.

Az igazságügyi tárca nem közölt részleteket a feltételezett ügynökök küldetéséről. Az FBI viszont úgy tájékoztatott: az volt a céljuk, hogy maximális mértékben amerikanizálódjanak, hogy szabadon gyűjthessenek információkat és olyan forrásokat szervezzenek be, akik behatolhatnak az ország döntéshozó köreibe.

Amerikai sajtóhírek szerint az ügynökök két csoportban dolgoztak, és Moszkvában készült különleges számítógépeken keresztül a New York-i ENSZ-központban dolgozó orosz diplomatákkal álltak kapcsolatban.

Az orosz külügyminisztérium keddi nyilatkozata szerint Moszkva az amerikai lépéseket megalapozatlannak tekinti, azok „elítélendő célokat szolgálnak”. Andrej Nyesztyerenko szóvivő mély sajnálatát fejezte ki amiatt is, hogy mindez éppen akkor történik, amikor az amerikai kormányzat az orosz-amerikai kapcsolatok „újraindítását” szorgalmazza. Emlékeztetett arra, hogy effajta ügyek a múltban is előfordultak, éppen akkor, amikor a kétoldalú kapcsolatok felíveltek. Nyesztyerenko egy másik keddi nyilatkozatában azt állította, hogy az őrizetbe vett személyek, orosz állampolgárok, nem végeztek olyan tevékenységet, amely az Egyesült Államok érdekeit sértette volna.

Folytatódik az orosz-amerikai együttműködés

Vlagyimir Putyin kedden, Bill Clinton volt amerikai elnökkel találkozván reményét fejezte ki, hogy az ügy nem árt a kétoldalú kapcsolatoknak. Egyúttal erősen bírálta is az amerikai hatóságokat, önkényeskedéssel vádolta meg őket.

„Azzal számolunk, hogy nem lesz negatív hatása az orosz-amerikai kapcsolatokra az Oroszország javára végzett kémkedés gyanújával őrizetbe személyekkel kapcsolatos incidens” – közölte a moszkvai külügyminisztérium sajtóosztálya szerdán orosz hírügynökségek érdeklődésére. Hozzáfűzte, hogy Moszkva tudomásul vette Robert Gibbs fehér házi szóvivő nyilatkozatát. Keddi washingtoni sajtóértekezletén Gibbs reményét fejezte ki, hogy a kémhistória nem befolyásolja az orosz-amerikai kapcsolatok fejlődésének kedvező dinamikáját. „Nem gondolom, hogy ez hatást gyakorol az Oroszországgal való kapcsolataink újraindításának politikájára” - mondta, hozzátéve, hogy az utóbbi másfél év alatt jelentős fejlődés következett be a közös munkában, kezdve az új START-szerződéstől Irán és Észak-Korea problematikájáig.

Washington folytatja a diplomáciai együttműködést Moszkvával a kétoldalú kapcsolatokban elért eredmények megszilárdítása érdekében az orosz kémhálózat leleplezése ellenére – közölte kedden az amerikai külügyminisztérium.

„Úgy érezzük, jelentős előrehaladást értünk el abban a 18 hónapban, amelyben egy másfajta viszonyra törekedtünk Oroszországgal; van mit felmutatnunk” – mondta Philip Gordon külügyi államtitkár-helyettes.

Kijelentette, hogy az új típusú együttműködés a kémügy ellenére folytatódik. Barack Obama amerikai elnök – noha egy keddi sajtóértekezleten feltették neki a kérdést – nem volt hajlandó kommentálni a kémügyet.

Szergej Lavrov orosz külügyminiszter keddi jeruzsálemi nyilatkozata szerint „különös műgonddal” választották ki a pillanatot a kémügy kirobbantására.

Vlagyimir Kolesznyikov, az orosz alsóház (duma) biztonsági kérdésekkel foglalkozó bizottságának elnökhelyettese a hidegháború csökevényének nevezte a kémügyet, s úgy vélte, hogy Moszkva arányos választ fog adni. Különösen furcsának minősítette a történteket az amerikai és az orosz elnök közelmúltbeli találkozójának fényében. Szavai szerint a botrányt azok robbantották ki, akik megpróbálják megtorpedózni az orosz-amerikai kapcsolatok pozitív alakulását.

Gennagyij Gudkov, a bizottság másik elnökhelyettese nem tartotta kizártnak, hogy a Barack Obama amerikai elnökkel szemben álló politikai erők szervezték meg a kémügyet. Az egykor az elhárítás tisztjeként dolgozó elnökhelyettes utalt arra, hogy közvetlenül az orosz elnök hivatalos amerikai látogatása után történt a látványos és nyilvános leleplezés.

Oleg Gorgyijevszkij egykori szovjet-brit kettős ügynök, a szovjet titkosszolgálat londoni irodájának volt helyettes vezetője, aki lelepleződése után Nagy-Britanniába szökött, úgy becsülte, hogy mintegy félszáz, erősen fedett hírszerző pár dolgozhat Oroszországnak az Egyesült Államokban, más orosz ügynökök mellett. Közlése szerint az orosz elnök ismeri számukat.

Fehér Házi szóvivők: Obama tudott a kémügyről

Barack Obama elnök tudott a kémek ügyében folyó vizsgálatról, amikor a múlt héten Dmitrij Medvegyev orosz elnököt fogadta a Fehér Házban – mondta helyi idő szerint kedden Robert Gibbs fehér házi szóvivő. Gibb hozzátette: azt nem tudja, hogy az elnök tudott-e arról, hogy küszöbön állnak az őrizetbe vételek.

Tommy Vietor fehér házi szóvivő szerint Obama nem tudta, mikorra tervezik az elfogásokat. Gibb szerint a műveletet a rendvédelmi szervek irányították, nem pedig az elnök, akit tájékoztattak róla.

Az orosz sajtó szerint Obama lehet a kémbotrány célpontja

Bőségesen taglalták az orosz napilapok szerdán a hét elején kipattant amerikai kémbotrányt, amelyet a Kommerszant című közéleti-üzleti újság a legkevésbé meggyőző és szükséges ügynek nevezett.

A Kommerszant szerint orosz és amerikai szakértők biztosak abban, hogy adott esetben az amerikai Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) érdekei felülkerekedtek az államiakon. A két ország politikusainak reagálása arról tanúskodik, hogy sem a Kreml, sem a Fehér Ház nem akar nagy vitát kerekíteni a botrányból.

Harvey Clare, az atlantai Emory egyetem professzora, a Kémek: a KGB tündöklése és bukása Amerikában című könyv szerzője az újságnak adott nyilatkozatában kifejtette: számára egyértelműnek tűnik, hogy az FBI operatív elképzelései erősebbnek bizonyultak az orosz-amerikai kapcsolatok újraindítását célzó politika feletti elmélkedéseknél és jövőjénél.

Dmitrij Trenyin, a moszkvai Carnegie központ vezetője szerint több csoport provokálhatta ki a botrányt. Egyfelől azok az amerikai politikusok, aki úgy vélik, hogy Barack Obama elnök túlságosan közel került az oroszokhoz és a kezükre játszik. Másfelől ott vannak maguk a titkosszolgálatok, amelyek nagy visszhangot keltő bukások sorozata után meg akarták mutatni szakmai hozzáértésüket.

Moszkva nem hajlik arra, hogy a Fehér Ház titkos intrikáit vélje felfedezni a kémügyben. Egy magas rangú diplomáciai forrás rámutatott, hogy az Obama és Dmitrij Medvegyev között kialakult bizalom szintje elég magas ahhoz, hogy Obama múlt heti washingtoni találkozójukon tájékoztatta volna orosz kollégáját a készülődő akcióról. „Ha ezt nem tette meg, az jelenti, hogy az utolsó pillanatban értesítették a műveletről” – véli a diplomata.

A Nyezaviszimja Gazeta című orosz lap arra figyelmeztet, hogy a kémbotrány megkérdőjelezi Oroszország és az Egyesült Államok közeledését. Viktor Kremenyuk, az Egyesült Államok és Kanada Intézet igazgató-helyettese a lapnak adott nyilatkozatában úgy vélte, hogy az amerikai fél tudatosan választotta meg a botrány kirobbantásának időpontját. Szerinte Amerika egészében véve még nem áll készen arra, hogy a normális kapcsolatok kiépítésében olyan messzire menjen el, mint az Obama akarja.

„Sok amerikai kételkedik abban, hogy Oroszország ezt megérdemli” – mondta, hozzátéve, hogy az amerikai kormányzati politika ellenzői próbálták meg semmissé tenni a múlt heti csúcstalálkozó eredményeit, illetve megakadályozni az új START-szerződés ratifikálását.

Kremenyukhoz hasonlóan az Izvesztyija című újság is úgy véli, hogy a botrány valódi célpontja Barack Obama. Nyikolaj Leonov nyugalmazott hírszerző, a KGB egykori magas rangú vezetője kifejtette, hogy Amerikában sokan szeretnék leállítani a kapcsolatok felmelegítését és visszahozni az előző elnök, George Bush politikáját. Mihail Grisankov, az Állami Duma, az orosz törvényhozás alsóháza biztonsági bizottsága elnökének első helyettese kérdések sokaságát látja, amelyek között első helyen az időzítés áll. „Vagy az Oroszországgal való kapcsolatok javításának ellenzői léptek, vagy ez bizonyos jelzés volt Obama felé, miszerint a Moszkvával való együttműködés vektorát nem ő fogja kijelölni” – mondta Grisankov.

Egykori szovjet kém: a hidegháború legrosszabb éveit idézi az ügy

Oleg Kalugin volt szovjet kém – aki az 1970-es években a hírhedt szovjet hírszerzés, a KGB tevékenységét irányította az Egyesült Államokban, később viszont elhagyta hazáját és a tengerentúlon telepedett le – azt mondta a CNN hírtelevíziónak: meglepte, hogy az oroszok ilyen kiterjedt kémakciót indítottak. Szerinte az eset „a hidegháború legrosszabb éveire” emlékeztet.

Kifejtette: a szovjet és az orosz felderítésnek évtizedeken át az volt a legfőbb célja, hogy potenciális kémeket kutasson fel és azokat fontos posztokra juttassa a külügy- és a védelmi minisztériumban, illetve a Fehér Házban. Azt is elmondta: lenyűgözte az FBI teljesítménye, az, hogy éveken át megfigyelés alatt tudták tartani az ügynököket.

Kifejtette: nem meglepő, hogy a gyanúsítottak közül többen egykori kanadai állampolgárok, ugyanis a szovjet hírszerzés az ottani jelentős szovjet, illetve orosz bevándorló közösségre támaszkodva mintegy ugródeszkaként használta Kanadát az Egyesült Államokban végzendő kémkedéshez. Kalugin szerint a kémügy nyomán majd felébrednek azok az amerikaiak, akik azt hiszik, hogy Oroszország egy teljesen más ország. Utalt rá, hogy Vlagyimir Putyin volt orosz elnök, jelenlegi miniszterelnök – aki egykor KGB-ügynök volt – helyreállította a hírszerzés korábbi tekintélyét.

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. március 16., hétfő

Irán megfenyegette Romániát az Amerikának nyújtott hadászati támogatás miatt

Politikai és jogi lépéseket helyezett kilátásba Teherán Romániával szemben annak nyomán, hogy Bukarest logisztikai támogatást hagyott jóvá az Egyesült Államoknak az Irán ellen folytatott katonai fellépés keretében.

Irán megfenyegette Romániát az Amerikának nyújtott hadászati támogatás miatt
Hirdetés
2026. március 16., hétfő

Trump: rosszat tenne a NATO jövőjének, ha a szövetségesek nem segítenének a Hormuzi-szoros megnyitásában

Donald Trump amerikai elnök szerint nagyon rosszat tenne a NATO jövőjének, ha a szövetségesek nem segítenének az Irán által lezárt Hormuzi-szoros megnyitásában.

Trump: rosszat tenne a NATO jövőjének, ha a szövetségesek nem segítenének a Hormuzi-szoros megnyitásában
2026. március 16., hétfő

Az Európai Unió „egyetlen molekula energiát sem fog importálni Oroszországból”

Az EU határozott, és nem akar orosz energiát importálni – közölte Dan Jorgensen, az EU energiaügyi biztosa Brüsszelben hétfőn.

Az Európai Unió „egyetlen molekula energiát sem fog importálni Oroszországból”
2026. március 16., hétfő

Előretört a Nemzeti Tömörülés: a francia önkormányzati választások a 2027-es elnökválasztásról szólnak

A legnagyobb francia ellenzéki párt, a Marine Le Pen által fémjelzett Nemzeti Tömörülés több közepes méretű városban is az élen végzett a franciaországi helyhatósági választások vasárnapi első fordulójában.

Előretört a Nemzeti Tömörülés: a francia önkormányzati választások a 2027-es elnökválasztásról szólnak
Hirdetés
2026. március 16., hétfő

Izrael legalább még három hétig tervezi a harcot Irán ellen

Az izraeli hadsereg még legalább három hétig tervezi a harcot Irán ellen – közölte Efi Defrin katonai szóvivő vasárnap. Szavai szerint Iránban még ,,ezernyi célpont" van, amelyet az izraeli hadsereg támadni kíván.

Izrael legalább még három hétig tervezi a harcot Irán ellen
2026. március 15., vasárnap

Magyar Péter: megtanultuk az őseinktől, hogy semmi sem tart örökké

Hazánk a Nyugat, az európai közösség, a NATO része, és nem a szerződések vagy a paragrafusok miatt, hanem mert a sorsunkba van írva, az őseink hagyták nekünk örökül, hogy hova tartozunk – mondta a Tisza Párt elnöke Budapesten vasárnap.

Magyar Péter: megtanultuk az őseinktől, hogy semmi sem tart örökké
2026. március 15., vasárnap

Orbán Viktor: április 12-én sorsot választunk magunknak és az utánunk jövő magyaroknak

Vállalom, hogy ilyen felfordult világban is megőrizzük Magyarországot a biztonság és a nyugalom szigetének – jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök az 1848–49-es forradalom és szabadságharc emlékére rendezett állami ünnepségen vasárnap Budapesten.

Orbán Viktor: április 12-én sorsot választunk magunknak és az utánunk jövő magyaroknak
Hirdetés
2026. március 15., vasárnap

Felvonták a nemzeti lobogót Budapesten, az Országház előtt

Katonai tiszteletadás mellett felvonták a nemzeti lobogót a március 15-i nemzeti ünnepen, vasárnap reggel Budapesten a Kossuth Lajos téren.

Felvonták a nemzeti lobogót Budapesten, az Országház előtt
2026. március 14., szombat

Energiaár-sokk a térségben: a kormányok egymás után avatkoznak be az üzemanyagpiacon

A közel-keleti konfliktus nyomán megugró energiaárakra a térség több országa gyors intézkedésekkel reagált.

Energiaár-sokk a térségben: a kormányok egymás után avatkoznak be az üzemanyagpiacon
2026. március 14., szombat

Robbanás történt egy amszterdami zsidó iskolánál, célzott támadásra gyanakszanak a hatóságok

Robbanás rázta meg péntek éjjel Amszterdam Buitenveldert városrészét: egy zsidó iskola épületének külső falánál történt detonáció. A hatóságok szerint a támadás célzottan a zsidó közösség ellen irányulhatott.

Robbanás történt egy amszterdami zsidó iskolánál, célzott támadásra gyanakszanak a hatóságok
Hirdetés
Hirdetés