
Fotó: Pixabay.com
Nem merült fel igény a kijevi kormány részéről egy kormányközi egyezségre a kárpátaljai magyar gazdaságfejlesztési programról – ahogyan az Bukarestben történt –, az ukrajnai titkosszolgálat viszont nyomozást indított a támogatásban részesülők és a pályázatokat lebonyolítók ellen.
2020. június 13., 10:322020. június 13., 10:32
2020. június 13., 10:452020. június 13., 10:45
Erről Brenzovics László, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) elnöke tájékoztatta lapunkat. „Tüzes stigmát égetett a programra az ukrán hatalom” – fogalmazott a Krónikának Pallagi Marianna, a Kárpátalja.ma hírportál főszerkesztője. Mint mondta,
Ami a kétoldalú megállapodásokat illeti, Pallagi Marianna úgy véli, a kormányfői csúcstalálkozó létrejöttéig aligha valósul meg bármiféle konkrétum.
A támadásoktól függetlenül sikeres 2019-es évet tudhat maga mögött az Egán Ede Kárpátaljai Gazdaságfejlesztési Központ Jótékonysági Alapítvány. Folyamatosan növekszik a pályázók és a nyertes pályázatok száma.
A kárpátaljai alapítvány eddig több mint 5500 sikeres kis összegű gazdaságfejlesztési, 18 ezer földnevesítési és hat, mezőgazdasági célú földterületek bérlésének elősegítése céljából meghirdetett pályázatot bírálhatott el. A pályázók közül eddig 16 ezren részesültek támogatásban, összesen több mint 12,5 milliárd forint értékben.
Az Egán Ede szakképzési centrum épülete Nagydobronyban.
Fotó: Kárpáti Igaz Szó
Berki Marianna irodaigazgató a Kárpátalja című lapnak adott korábbi interjújában elmondta,
„Az anyaországi vállalkozásfejlesztési támogatások célja a nehéz gazdasági körülmények között élő külhoni magyarok szülőföldön maradásának és boldogulásának segítése. Azonban az ukrajnai nemzetbiztonsági szakszolgálat erről másképp vélekedik. Az Egán Ede Alapítvány nyilatkozatban ítélte el, hogy szeparatizmus gyanújával bűnvádi eljárást indítottak ellenünk” – nyilatkozta Berki Marianna. Mint mondta, 2019 májusában őt is beidézték kihallgatásra. Az alapítvány irodájában is megjelentek a titkosszolgálat munkatársai, akik bírósági határozat alapján hozzáférést kaptak az anyagokhoz, engedélyezték számukra, hogy elvegyék a dokumentumok másolatait. Bár a vizsgálat még nem zárult le, az alapítvány továbbra is ellátja feladatát.
Donald Trump amerikai elnök szerdán bejelentette, hogy hamarosan nagyszabású kutatások kezdődhetnek Grönland kőolaj-, földgáz- és ásványkincskészleteinek feltárására.
Ékszervásárlónak, máskor festőnek adta ki magát az a román állampolgárságú férfi, aki Magyarország-szerte eladókat tévesztett meg, hogy értékeket lophasson. Társa közben sofőrként várta, majd menekítette. Több mint 14 millió forint értékben zsákmányoltak.
Sikeres műtéten esett át kedden XIV. Leó pápa egy római kórházban, ahol eltávolították jobb tüdejének alsó lebenyét.
Lemondásra szólították fel Kimberly Guilfoyle-t, az Egyesült Államok athéni nagykövetét, aki az elmúlt hetekben számos botrány főszereplőjévé vált – jelentette be Katie Zacharia, a Fehér Ház szóvivője.
Az orosz dízelexportot engedélyező megállapodás annak a kísérletnek a része, amelynek célja Oroszország visszacsábítása a tárgyalóasztalhoz.
Folytatódott a Fekete-tengeren közlekedő kereskedelmi hajók elleni drónvadászat: két kereskedelmi hajót ért támadás két különálló incidens során, a bolgár felségvizeken a hétfőről keddre virradó éjszaka folyamán.
Közös nyilatkozatban üdvözölte a kisebbségi törvény ukrán parlament által hétfőn elfogadott és Volodimir Zelenszkij elnök által haladéktalanul aláírt módosítását a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség és az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség.
Az ukrán parlament elfogadta a nemzeti kisebbségek nyelvén folyó oktatásról szóló törvénymódosítást – jelentette hétfőn az Ukrinform hírügynökségre hivatkozva az MTI.
Donald Trump amerikai elnök a számos botrányos ügy főszereplőjévé vált athéni nagykövet, Kimberly Guilfoyle menesztését fontolgatja – közölte a CNN egy, az ügyet ismerő személyre hivatkozva.
Energetikai tűzszünet lépett életbe Ukrajan és Oroszország között – közölte a közösségi oldalán Donald Trump amerikai elnök vasárnap délután.
szóljon hozzá!