Hirdetés

Kárpátaljai újságíró: Zelenszkij öngólt vétett, azt hitte, megszabadulhat a Nyugat gyámsága alól

Zelenszkij

Utcára vonultak. A korrupcióellenes hatóságok miatt Ungváron is sokan tüntettek Zelenzskij ellen

Fotó: MTI/Nemes János

A korrupcióellenes hatóságokat a nyugati globalista körök erőltették rá Kijevre, Volodimir Zelenszkij ukrán elnök pedig hibázott, amikor azt hitte, most megszabadulhat a gyámságuk alól – így összegezte Dunda György kárpátaljai újságíró az elmúlt napok ukrajnai fejleményeit.

Krónika

2025. július 25., 15:022025. július 25., 15:02

A Kárpáti Igaz Szó lapigazgatója, a Hír Tv tudósítója Zelenszkij lépése kapcsán közösségi oldalán pénteken úgy fogalmazott:

az ukrán államfő – a háború kitörése óta első ízben – stratégiai öngólt vétett, amikor hivatala úgy döntött, hogy a korrupció elleni küzdelem jegyében felszámolják a korrupcióellenes hatóságok „függetlenségét”.

Hirdetés

Mint kifejtette, feltehetőleg sokan rácsodálkoztak, miért pont emiatt mentek utcára az emberek? Miért nem tiltakoztak, amikor „vasfüggönnyel” lezárták a határokat, amikor elnémították és ellehetlenítették a politikai ellenzéket és a kritikus hangvételű sajtót, amikor már az Európa Tanács jelentése alapján is sérülnek az alapvető alkotmányos emberi jogok a kényszersorozások folyamán, amikor templomokat zárnak be, amikor a hadiállapotra hivatkozva még a választásokat is törlik?

„Hogy megértsük a helyzetet, ahhoz tudni kell, hogy

Idézet
a szóban forgó korrupcióellenes hivatalokat a 2014-es Euromajdan után a nyugati globális körök, az amerikai demokraták és a Soros-féle birodalom tagjai erőltették rá az új kijevi vezetésre, amolyan politikai revolverezés céljából, hogy kontroll alatt tudják tartani őket.

Az elnöki irodában azonban úgy ítélték meg, most eljött az a pillanat – hiszen az Egyesült Államokban a demokraták ellenzékbe kerültek, az USAID felszámolásával jelentősen meggyengültek Ukrajnában a Soros-féle sejtek, az EU vezetői pedig úgyis mindent elnéznek Kijevnek –, hogy szabaduljanak a külső befolyástól. A szóban forgó hivatalok orosz befolyással való meggyanúsítasa látszólag kiváló alapot teremtett a leszámolásra, hiszen az „oroszok a hibásak” elv eddig mindig remekült érvényesült. Most azonban ez sem működött... És még maga Ursula von der Leyen sem maradt csendben, most először egy határozott ejnye-bejnye hagyta el a száját” – mutatott rá Dunda.

korábban írtuk

Zelenszkij beterjesztette a korrupcióellenes hatóságokat szabályozó új törvényt a tiltakozáshullám hatására
Zelenszkij beterjesztette a korrupcióellenes hatóságokat szabályozó új törvényt a tiltakozáshullám hatására

Volodimir Zelenszkij ukrán elnök beterjesztette csütörtökön azt a törvényjavaslatot, amely ígérete szerint visszaállítja a korrupcióellenes intézmények, a korrupcióellenes nyomozóhivatal és a korrupcióellenes ügyészség függetlenségét.

„Az európai balliberális és Soros-körök megmutatták,

Idézet
még mindig maradt annyi ukrajnai aktivistájuk, amivel Majdan-hangulatot képesek teremteni a sokat szenvedett és jobb sorsra érdemes országban. A két sikeres ukrajnai forradalom tanítómestereivel bizony még ma is számolni kell.

Nem hiába húztak azonnal párhuzamot a mostani események és az elüldözött Janukovics »diktatórikus« törvényei között.
Tévedésüket azonnal belátták az elnöki irodában, és sietve visszatáncoltak. Azonban egy ilyen stratégiai öngólnak a politikai-társadalmi hatásai nem illannak el olyan gyorsan, mint esetleg a tüntetők az utcáról...” – hangsúlyozta Dunda György.

Mint arról beszámoltunk,

Zelenszkij a tüntetések és a nyugati bírálatok hatására csütörtökön már be is terjesztette azt a törvényjavaslatot, amely ígérete szerint visszaállítja a korrupcióellenes intézmények, a korrupcióellenes nyomozóhivatal és a korrupcióellenes ügyészség függetlenségét.

Az előterjesztés megjelent az ukrán parlament honlapján. Zelenszkij néhány órával korábban közölte, hogy már jóváhagyta az új törvényjavaslat szövegét, amelynek a korrupcióellenes szervek függetlenségének megerősítése a célja.

A közzétett dokumentumban szerepel, hogy a törvényjavaslat célja a korrupcióellenes nyomozóhivatal és a korrupcióellenes ügyészség intézményi függetlenségének szavatolása. A törvényjavaslat szerint

a főügyész és helyettesei nem adhatnak utasításokat a korrupcióellenes ügyészségnek (SZAP), és nem tehetnek olyan lépéseket, amelyek közvetlenül érintik a SZAP ügyészeinek hatáskörgyakorlását.

A SZAP működésével kapcsolatos adminisztratív írásos utasításokat kizárólag a SZAP vezetőjének jóváhagyásával lehet kiadni.

korábban írtuk

Dunda György újságíró: felmentéssel is behívó jár Ukrajnában – A kétoldalú viszonyt a kisebbségi jogok helyreállítása javíthatja
Dunda György újságíró: felmentéssel is behívó jár Ukrajnában – A kétoldalú viszonyt a kisebbségi jogok helyreállítása javíthatja

Bár nincs magyarellenes éle, hogy a katonai szolgálat alóli felmentése ellenére behívót kapott, az mindenképpen visszás, hogy a határőrség hatályos törvényi háttér nélkül járt el így – jelentette ki a Krónikának Dunda György kárpátaljai újságíró.

A korrupcióellenes nyomozóhivatal azon munkatársainak, akik államtitkokhoz férnek hozzá, hat hónapon belül kötelező átesniük egy poligráfos hazugságvizsgálaton, amelyet az ukrán biztonsági szolgálat szervez.

A korrupcióellenes nyomozóhivatal (NABU) átvehet más hatóságoktól ügyeket, ha azok a hatáskörébe tartoznak. Ehhez a NABU igazgatójának döntése és a SZAP ügyészének jóváhagyása szükséges. A SZAP vezetője más hatóságokhoz utalhat át ügyeket, ha objektív okok miatt a NABU nem képes az előzetes nyomozás lefolytatására.

A SZAP ügyészei írásos utasításokat adhatnak a NABU nyomozóinak. Ha egy nyomozó megtagadja az utasítás végrehajtását, felelősségre vonható.

A NABU munkatársainak megtiltják a külföldre utazást a hadiállapot ideje alatt, kivéve, ha hivatalos kiküldetésről van szó.

A főügyész átadhatja a gazdasági biztonsági hivatal ügyeit más hatóságoknak – ismertette a törvényjavaslat részleteit az Ukrajinszka Pravda hírportál. A NABU a Facebookon közölte, hogy a SZAP-pal együtt részt vett a törvényjavaslat szövegének kidolgozásában. Az intézmény szerint a sürgősségi jelzéssel beterjesztett elnöki javaslat helyreállítja a NABU és a SZAP minden hatáskörét és szavatolja függetlenségüket. „A NABU és a SZAP felszólítják az ukrán parlamentet, hogy mielőbb fogadja el az elnök indítványát. Ez lehetővé teszi, hogy megelőzzük azokat a fenyegetéseket, amelyek a NABU és a SZAP által folytatott büntetőeljárásokat veszélyeztetik” – írta a NABU közleményében.

Mint arról beszámoltunk, a korrupcióellenes hatóságokat a főügyészség alá rendelő, a hét elején elfogadott törvény Ukrajnában és a nemzetközi porondon is tiltakozáshullámot váltott ki.

Ukrajna-szerte tüntetések kezdődtek ellene, miközben számos nyugati ország és az Európai Unió vezetése is bírálta.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. augusztus 10., hétfő

Moszkva közölte, hajlandó-e befagyasztani az ukrajnai háborút

Oroszország nem fogja „befagyasztani” az ukrajnai katonai műveleteket anélkül, hogy a háború „mélyebb okait” kezelné – jelentette ki Mihail Galuzin külügyminiszter-helyettes.

Moszkva közölte, hajlandó-e befagyasztani az ukrajnai háborút
Hirdetés
2026. augusztus 10., hétfő

Az amerikai kormány új fegyvereket kér a beszállítóktól az iráni háborúban kimerült készletek pótlására

Az Egyesült Államok védelmi minisztériuma arra szólította fel az amerikai katonai beszállítókat, hogy fokozzák a fegyvergyártást, mivel az iráni háború folytatódásával egyre nagyobb az aggodalom a készletek kimerülése miatt.

Az amerikai kormány új fegyvereket kér a beszállítóktól az iráni háborúban kimerült készletek pótlására
2026. augusztus 08., szombat

A román radarok nem észlelték a végül Bulgáriában felrobbant drónt

A román védelmi minisztérium szombaton közölte, hogy a hadsereg radarfelderítő rendszerei nem észleltek Románia légteréből Bulgária felé tartó drónt.

A román radarok nem észlelték a végül Bulgáriában felrobbant drónt
2026. augusztus 08., szombat

„A legerősebb garancia” – Megnevezte államfőjelöltjét a Tisza Párt

Baka Andrást, a Legfelsőbb Bíróság korábbi elnökét jelöli köztársasági elnöknek a Tisza Párt parlamenti frakciója.

„A legerősebb garancia” – Megnevezte államfőjelöltjét a Tisza Párt
Hirdetés
2026. augusztus 08., szombat

Putyin egy NATO-tagállam megtámadására készül az amerikai hírszerzés szerint

A legfrissebb amerikai hírszerzési értékelések szerint Vlagyimir Putyin orosz elnök a következő néhány évben korlátozott támadást indíthat egy NATO-tagállam ellen, hogy próbára tegye a katonai szövetség elszántságát.

Putyin egy NATO-tagállam megtámadására készül az amerikai hírszerzés szerint
2026. augusztus 07., péntek

Külügy: az oroszoknak való kémkedés miatt őrizetbe vettek egy román állampolgárt Németországban

Kémkedéssel gyanúsított román állampolgárt tartóztattak le Németországban a rheinei Szövetségi Bíróság által kiadott elfogatóparancs alapján – jelentette be a román külügyminisztérium.

Külügy: az oroszoknak való kémkedés miatt őrizetbe vettek egy román állampolgárt Németországban
2026. augusztus 07., péntek

Trump: igaz, hogy egyes fegyverekből kevesebb van, de attól még folytatni tudjuk a háborút Irán ellen

Az Iránnal folytatott, hónapokig tartó háború után bizonyos lőszerek készletei „szűkösebbek” lettek, de az Egyesült Államoknak vannak más, kevésbé fejlett fegyvertípusai is, amelyekkel szükség esetén folytathatják a harcot – ismerte el Donald Trump.

Trump: igaz, hogy egyes fegyverekből kevesebb van, de attól még folytatni tudjuk a háborút Irán ellen
Hirdetés
2026. augusztus 07., péntek

Moszkva: nem utánozzuk a románok „barátságtalan” gesztusát, de nem marad válasz nélkül egy követségi alkalmazott kiutasítása

Oroszország nem hívja vissza konzultációra romániai nagykövetét, azonban egy orosz diplomata bukaresti hatóságok általi kiutasítására „megfelelő válasz” fog érkezni.

Moszkva: nem utánozzuk a románok „barátságtalan” gesztusát, de nem marad válasz nélkül egy követségi alkalmazott kiutasítása
2026. augusztus 06., csütörtök

Zelenszkij: partnereink talán azért nem adnak légvédelmi rakétákat, hogy engedékenyebbek legyünk

Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a nemzetbiztonsági tanács szerdai ülésén megerősítette: partnereitől elutasító választ kapott arra a kérésére, hogy biztosítsanak további légvédelmi eszközöket ballisztikus rakéták ellen.

Zelenszkij: partnereink talán azért nem adnak légvédelmi rakétákat, hogy engedékenyebbek legyünk
2026. augusztus 05., szerda

Jövő kedden választhat köztársasági elnököt az Országgyűlés: kérdés, hogy kit?

A Tisza-frakció kezdeményezte, hogy a parlament jövő kedden válassza meg Magyarország új köztársasági elnökét.

Jövő kedden választhat köztársasági elnököt az Országgyűlés: kérdés, hogy kit?
Hirdetés
Hirdetés