
Fotó: MTI/KKM/Borsos Mátyás
Kedd éjféltől, azaz gyakorlatilag szerda reggeltől megszűnik a karanténba vonulási kötelezettség Magyarország és Románia között a két ország állampolgárainak – jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter.
2020. június 16., 18:332020. június 16., 18:33
2020. június 16., 19:022020. június 16., 19:02
A tárcavezető Facebook-oldalán közölte: az RMDSZ régóta kérte a magyar kormányt arra, hogy próbáljon megállapodni a román kabinettel arról, hogy a román és a magyar állampolgárok karanténmentesen átkelhessenek Magyarország és Románia határán.
„Felgyorsítottuk ezeket a tárgyalásokat, és sikerült is most eredményt elérni” – fogalmazott Szijjártó Péter. Közölte, ennek nyomán lehetővé teszik, hogy éjféltől, tehát szerdától a magyarok és románok karanténba vonulási kötelezettség nélkül léphetnek át Magyarország és Románia határán. A miniszter megköszönte az RMDSZ-nek és Kelemen Hunor szövetségi elnöknek, hogy mindvégig napirenden tartotta a témát.

A román állampolgároknak a Magyarország területén való átutazása akadályozásával vádolta meg kedden a budapesti hatóságokat Ludovic Orban román kormányfő, aki meglebegtette az Európai Bizottság tájékoztatását az ügyben.
Mint ismeretes, hétfőtől kezdődően már nem kell kéthetes elkülönítőbe vonulnia annak, aki 17 európai országból – Ausztriából, Bulgáriából, Csehországból, Ciprusról, Horvátországból, Svájcból, Németországból, Görögországból, Izlandról, Lettországból, Liechtensteinből, Litvániából, Máltáról, Norvégiából, Szlovákiából, Szlovéniából vagy Magyarországról – érkezik Romániába. A Magyarországra való beutazás feltételei azonban eddig változatlanok maradtak, vagyis ha valaki a romániai vizit után visszatért az anyaországba, akkor kéthetes otthoni izolációba kellett vonulnia.
Fotó: Filep István/MTI
A magyarországi operatív törzs ügyeleti központjának munkatársa hétfői sajtótájékoztatóján még arról beszélt: Románia határátkelői schengeni külső határok, vagyis azokon folyamatos a határellenőrzés. Nyomatékosította azt is, hogy a nem magyar állampolgárok csak akkor léphetnek be Magyarországra, ha az érintett országgal kétoldalú megállapodás van érvényben a karanténmentes határátlépést illetően. Románia és Magyarország között eddig nem volt ilyen egyezmény. Szijjártó Péter külügyminiszter kedd délutáni bejelentése nyomán azonban lehetővé válik a karanténmentes beutazás Romániából Magyarországra.
Donald Trump amerikai elnök szerdán bejelentette, hogy hamarosan nagyszabású kutatások kezdődhetnek Grönland kőolaj-, földgáz- és ásványkincskészleteinek feltárására.
Ékszervásárlónak, máskor festőnek adta ki magát az a román állampolgárságú férfi, aki Magyarország-szerte eladókat tévesztett meg, hogy értékeket lophasson. Társa közben sofőrként várta, majd menekítette. Több mint 14 millió forint értékben zsákmányoltak.
Sikeres műtéten esett át kedden XIV. Leó pápa egy római kórházban, ahol eltávolították jobb tüdejének alsó lebenyét.
Lemondásra szólították fel Kimberly Guilfoyle-t, az Egyesült Államok athéni nagykövetét, aki az elmúlt hetekben számos botrány főszereplőjévé vált – jelentette be Katie Zacharia, a Fehér Ház szóvivője.
Az orosz dízelexportot engedélyező megállapodás annak a kísérletnek a része, amelynek célja Oroszország visszacsábítása a tárgyalóasztalhoz.
Folytatódott a Fekete-tengeren közlekedő kereskedelmi hajók elleni drónvadászat: két kereskedelmi hajót ért támadás két különálló incidens során, a bolgár felségvizeken a hétfőről keddre virradó éjszaka folyamán.
Közös nyilatkozatban üdvözölte a kisebbségi törvény ukrán parlament által hétfőn elfogadott és Volodimir Zelenszkij elnök által haladéktalanul aláírt módosítását a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség és az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség.
Az ukrán parlament elfogadta a nemzeti kisebbségek nyelvén folyó oktatásról szóló törvénymódosítást – jelentette hétfőn az Ukrinform hírügynökségre hivatkozva az MTI.
Donald Trump amerikai elnök a számos botrányos ügy főszereplőjévé vált athéni nagykövet, Kimberly Guilfoyle menesztését fontolgatja – közölte a CNN egy, az ügyet ismerő személyre hivatkozva.
Energetikai tűzszünet lépett életbe Ukrajan és Oroszország között – közölte a közösségi oldalán Donald Trump amerikai elnök vasárnap délután.
szóljon hozzá!