2009. június 11., 17:052009. június 11., 17:05
A Cseh Kalózpárt május végén kérte hivatalos bejegyzését a belügyminisztériumtól, miután a pártalapításhoz szükséges minden feltételt sikerült teljesítenie - közölte csütörtökön a novinky.cz cseh hírportál. A párt szervezői azt tervezik, hogy indulnának az októberre tervezett idő előtti képviselőházi választáson. A novinky.cz úgy tudja: a svédektől eltérően a csehek nem az ingyenes fájlcserékért kívánnak küzdeni, hanem azért, hogy a fájlcserék olcsóbbak és egyszerűbbek legyenek az interneten.
A Szlovák Kalózpárt egyelőre csak a Facebook közösségi online portálon létezik, s eddig mintegy 500-an jelentkeztek a pártba. A Szlovák Kalózpárt a szerzői jogokról szóló törvény módosítását, és a magánszféra nagyobb tiszteletét szeretné elérni a világhálón – írta a pártalapítással kapcsolatban a Sme című szlovák napilap. A szervezők bejelentették: rövidesen megkezdik a 10 ezer aláírás összegyűjtését, amely Szlovákiában feltétele a pártalapításnak. Céljuk, hogy a jövőben részt vegyenek a választásokon.
A svéd Kalózpárt az európai parlamenti választáson megszerezte a voksok 7,13 százalékát, így képviselőket küldhet Brüsszelbe. Hasonló párt működik már Spanyolországban, Lengyelországban, Franciaországban és Németországban. A Sme úgy tudja: pártalapításra készülnek a magyarországi internetes „kalózok” is.
Csehországban az elmúlt hetekben készített felmérés szerint az internetezők mintegy 40 százaléka elsősorban zenét és filmet másol a világhálóról. A 30 év alatti személyek esetében ez az arány több mint 60 százalék. Többségük ellenzi a szerzői jogok megsértéséért kiszabható súlyos szankciókat. A megkérdezettek több mint 50 százaléka támogatásáról biztosította a Cseh Kalózpártot.
„A felmérésből kiderült, hogy az internetes kalózkodás Csehországban is általánosan elterjedt jelenség. Bár büntethető, a megkérdezettek 21 százaléka nyíltan beismerte” – értékelte a felmérés eredményét Kamil Horsky, a Cseh Kalózpárt szervezőbizottságának tagja.
Közös nyilatkozatban üdvözölte a kisebbségi törvény ukrán parlament által hétfőn elfogadott és Volodimir Zelenszkij elnök által haladéktalanul aláírt módosítását a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség és az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség.
Az ukrán parlament elfogadta a nemzeti kisebbségek nyelvén folyó oktatásról szóló törvénymódosítást – jelentette hétfőn az Ukrinform hírügynökségre hivatkozva az MTI.
Donald Trump amerikai elnök a számos botrányos ügy főszereplőjévé vált athéni nagykövet, Kimberly Guilfoyle menesztését fontolgatja – közölte a CNN egy, az ügyet ismerő személyre hivatkozva.
Energetikai tűzszünet lépett életbe Ukrajan és Oroszország között – közölte a közösségi oldalán Donald Trump amerikai elnök vasárnap délután.
Meg kell őrizni az ukrajnai román tannyelvű iskolákat, és el kell kerülni azokat az intézkedéseket, amelyek hátrányosan érinthetik a román kisebbség oktatását – szögezte le a román külügyminisztérium pénteken.
Ideje, hogy Ukrajnának új elnöke legyen – jelentette ki Donald Trump amerikai elnök.
Az orosz gázolajra vonatkozó szankciók feloldása hozzájárul Oroszország Ukrajna elleni háborújának finanszírozásához – jelentette ki Kaja Kallas uniós külügyi és biztonságpolitikai főképviselője szombaton.
Váratlan húzással lepte meg a világot Donald Trump amerikai elnök: bejelentette, hogy megállapodott Vlagyimir Putyin orosz elnökkel, hogy Oroszország jelentős mennyiségű dízelüzemanyagot szállít országa és a világpiac számára.
Navi Pillay dél-afrikai jogász, az ENSZ volt emberi jogi főbiztosa és a hágai Nemzetközi Büntetőbíróság egykori bírája kapja idén a Nobel-békedíjat – jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.
Maia Sandu, a Moldovai Köztársaság elnöke ismételten kijelentette, hogy támogatja az egyesülést Romániával, és úgy véli, hogy egy ilyen forgatókönyv nagyobb biztonságot nyújtana országának.