
2009. szeptember 03., 16:572009. szeptember 03., 16:57
A svájci televízió szerint Moammer Kadhafi már a júliusban Olaszországban rendezett G8 csúcstalálkozón is hangoztatta a fenti követelést. Ennek értelmében az alpesi ország területét feldarabolnák, és a vele szomszédos államok között osztanák fel – idézte csütörtökön a svájci parlament külügyi bizottságának alelnöke, Christa Markwalder a tripoli terveket.
Kadhafi legújabb elképzelésével a világszervezet Közgyűlése hivatott foglalkozni, amely szeptember 15-én kezdi meg új ülésszakát. A testületben egy éven át Líbia elnököl.
Bern és Tripoli megromlott viszonyának a hátterében két svájci üzletember sorsa áll, akiket már több mint egy éve nem engednek kiutazni Líbiából. Az arab állam hatóságai azzal vádolják őket, hogy megsértették a vízumokra vonatkozó előírásokat. Tavaly viszont Kadhafi egyik fia és annak a felesége került kényelmetlen helyzetbe Svájcban. A hatóságok napokon át nem engedélyezték számukra az ország elhagyását, miután kitudódott, hogy szállodájukban bántalmaztak több alkalmazottat. Végül a líbiai pár félmillió svájci frank óvadék ellenében utazhatott el Svájcból. Miután vitatták a bántalmazás tényét, kiutazáskor visszakapták az óvadékot.
A zürichi Tages-Anzeiger című újság úgy tudja, hogy Tripoli több százezer dollár óvadékot követel a két üzletember szabadon engedéséért. Kormányforrásból ezt egyelőre nem erősítették meg.
Folytatódott a Fekete-tengeren közlekedő kereskedelmi hajók elleni drónvadászat: két kereskedelmi hajót ért támadás két különálló incidens során, a bolgár felségvizeken a hétfőről keddre virradó éjszaka folyamán.
Közös nyilatkozatban üdvözölte a kisebbségi törvény ukrán parlament által hétfőn elfogadott és Volodimir Zelenszkij elnök által haladéktalanul aláírt módosítását a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség és az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség.
Az ukrán parlament elfogadta a nemzeti kisebbségek nyelvén folyó oktatásról szóló törvénymódosítást – jelentette hétfőn az Ukrinform hírügynökségre hivatkozva az MTI.
Donald Trump amerikai elnök a számos botrányos ügy főszereplőjévé vált athéni nagykövet, Kimberly Guilfoyle menesztését fontolgatja – közölte a CNN egy, az ügyet ismerő személyre hivatkozva.
Energetikai tűzszünet lépett életbe Ukrajan és Oroszország között – közölte a közösségi oldalán Donald Trump amerikai elnök vasárnap délután.
Meg kell őrizni az ukrajnai román tannyelvű iskolákat, és el kell kerülni azokat az intézkedéseket, amelyek hátrányosan érinthetik a román kisebbség oktatását – szögezte le a román külügyminisztérium pénteken.
Ideje, hogy Ukrajnának új elnöke legyen – jelentette ki Donald Trump amerikai elnök.
Az orosz gázolajra vonatkozó szankciók feloldása hozzájárul Oroszország Ukrajna elleni háborújának finanszírozásához – jelentette ki Kaja Kallas uniós külügyi és biztonságpolitikai főképviselője szombaton.
Váratlan húzással lepte meg a világot Donald Trump amerikai elnök: bejelentette, hogy megállapodott Vlagyimir Putyin orosz elnökkel, hogy Oroszország jelentős mennyiségű dízelüzemanyagot szállít országa és a világpiac számára.
Navi Pillay dél-afrikai jogász, az ENSZ volt emberi jogi főbiztosa és a hágai Nemzetközi Büntetőbíróság egykori bírája kapja idén a Nobel-békedíjat – jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.