
Fotó: Pixabay
Spanyolország célja, hogy ismét megnyissa határait a külföldi turisták számára, ezt a COVID digitális egészségügyi bizonyítvány rendszere alapján tervezik – mondta Fernando Valdés, a Turisztikai Minisztérium államtitkára.
2021. április 28., 10:432021. április 28., 10:43
Spanyolország májusban részt vesz a védőoltás digitális tanúsítványának kísérleti projektjében és júniustól készen áll a látogatók fogadására – jelentette ki a spanyol turisztikai államtitkár.
Fernando Valdés kedden a Turisztikai és Utazási Világtanács mexikói csúcstalálkozóján kijelentette, hogy a program, amelyen keresztül a turistáknak be kell bizonyítaniuk, hogy beoltatták magukat, negatív koronavírus-teszttel rendelkeznek, vagy kigyógyultak a Covid-19 betegségből „alapvető fontosságú a turisták biztonságos utazása érdekében” – olvasható a The Guardian oldalán.
– mondta az államtitkár.
A 47 millió lakosú Spanyolországban eddig mintegy 3,5 millió fertőzést és 77 855 halálesetet regisztráltak. Az oltási kampány keretein belül eddig körülbelül 15 millió adagot adtak be, és 4,02 millió ember kapta mindkét oltási adagot. A kormány közölte, hogy a felnőtt lakosság 70 százalékának beoltását tervezi nyár végéig.
Lemondásra szólították fel Kimberly Guilfoyle-t, az Egyesült Államok athéni nagykövetét, aki az elmúlt hetekben számos botrány főszereplőjévé vált – jelentette be Katie Zacharia, a Fehér Ház szóvivője.
Az orosz dízelexportot engedélyező megállapodás annak a kísérletnek a része, amelynek célja Oroszország visszacsábítása a tárgyalóasztalhoz.
Folytatódott a Fekete-tengeren közlekedő kereskedelmi hajók elleni drónvadászat: két kereskedelmi hajót ért támadás két különálló incidens során, a bolgár felségvizeken a hétfőről keddre virradó éjszaka folyamán.
Közös nyilatkozatban üdvözölte a kisebbségi törvény ukrán parlament által hétfőn elfogadott és Volodimir Zelenszkij elnök által haladéktalanul aláírt módosítását a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség és az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség.
Az ukrán parlament elfogadta a nemzeti kisebbségek nyelvén folyó oktatásról szóló törvénymódosítást – jelentette hétfőn az Ukrinform hírügynökségre hivatkozva az MTI.
Donald Trump amerikai elnök a számos botrányos ügy főszereplőjévé vált athéni nagykövet, Kimberly Guilfoyle menesztését fontolgatja – közölte a CNN egy, az ügyet ismerő személyre hivatkozva.
Energetikai tűzszünet lépett életbe Ukrajan és Oroszország között – közölte a közösségi oldalán Donald Trump amerikai elnök vasárnap délután.
Meg kell őrizni az ukrajnai román tannyelvű iskolákat, és el kell kerülni azokat az intézkedéseket, amelyek hátrányosan érinthetik a román kisebbség oktatását – szögezte le a román külügyminisztérium pénteken.
Ideje, hogy Ukrajnának új elnöke legyen – jelentette ki Donald Trump amerikai elnök.
Az orosz gázolajra vonatkozó szankciók feloldása hozzájárul Oroszország Ukrajna elleni háborújának finanszírozásához – jelentette ki Kaja Kallas uniós külügyi és biztonságpolitikai főképviselője szombaton.
szóljon hozzá!