Joschka Fischer - A háborútól a békéig

Természetesen nem volt titok, hogy a Hezbollah – amelyet okkal tartanak terrorista szervezetnek – Katyusa-rakétákból és nagy hatósugarú irányított lövedékekből álló arzenált halmozott fel magának. Az is világos volt, hogy a Hezbollah az állam az államban képlete szerint tevékenykedik, saját, jól motivált hadsereggel és terrorista struktúrákkal. Nem a libanoni kormányzat és hadserege, hanem a Hezbollah ellenőrizte a libanoni-izraeli határt, mióta Izrael 2000-ben kivonult Libanon déli részéből.

A Hezbollah nem a libanoni állam érdekében tevékenykedik, noha két minisztere van a libanoni kormányban, és több képviselője a parlamentben. Érdekeit inkább Damaszkuszban és Teheránban határozzák meg, ahonnan arzenáljának jelentős része származik. Ez a külső ellenőrzés a fő oka a mostani tragédiának, ami lényegében egy „helyettes háború”.

Ki a helyettes, kit helyettesít és miért? Hadd vizsgáljuk meg a háborút kirobbantó okot. A Szíria és Irán által szintén erősen befolyásolt Hamászon belül vita alakult ki arról, hogy a választási siker nyomán, majd a palesztin területek kormányzásra felhatalmazó mandátum megszerzése után a szervezet ismerje-e el Izrael államot. A megállapodásra már-már sor került, amikor a Hamász külföldi – damaszkuszi központú – vezetése támadást rendelt el egy izraeli katonai helyőrség ellen, amelynek során több katona meghalt, egyet pedig elraboltak.

A támadás szervezői hideg számításainak szerves része volt az izraeli felzúdulás és a nagy számú palesztin áldozatot követelő masszív izraeli katonai válasz, mindezt világosan előre látták. A körvonalazódó palesztin konszenzus szétfoszlott, Izrael elismerésének kérdése lényegtelenné vált, és a radikálisok újabb győzelmet könyvelhettek el.

Néhány nappal később a Hezbollah újabb két izraeli katonát rabolt el a libanoni-izraeli határon, ezzel pedig egyértelművé tette, hogy a Hamász és a Hezbollah összehangolta akcióit, hogy kiprovokáljanak egy nagyarányú konfrontációt Izraellel. Minderre pusztán pár nappal a szentpétervári G8-értekezlet előtt került sor, amelynek egyik fő témája Irán atomprogramja volt.

A mostani libanoni háború nem az arab világ Izrael ellen indított háborúja, hanem egy olyan konfliktus, amelyet a térségbeli radikális erők vezényelnek – a Hamász és az Iszlám Dzsihád a palesztinok körében, a Hezbollah Libanonban, továbbá Szíria és Irán –, amelyek alapjaiban utasítanak el bármilyen megállapodást Izraellel. A konfliktust három ok miatt keresték: elsősorban azért, hogy enyhítsék a palesztin közösség köreiből a Hamászra nehezedő nyomást Izrael állam elismerésével kapcsolatban; másodszor hogy aláaknázzák a demokratizálódási folyamatot a Szíriát marginalizáló Libanonban; harmadszor pedig azért, hogy elvonják a figyelmet az iráni atomprogram körüli vitáról, és hogy megmutassák a Nyugatnak a megoldás „eszközeit” konfliktus esetén.

A mérsékelt arab kormányzatok nagyon jól tudják, mi a tétje ennek a háborúnak: Szíria esetében a regionális hegemónia Libanon és Palesztina vonatkozásában, illetve szélesebb szinten Irán igénye a vezető szerepre a teljes Közép-Keleten. Ámde a libanoni és gázai háború téves számításnak bizonyulhat a radikálisok számára. Haifa, Izrael harmadik legnagyobb városának rakétázásával túlléptek egy határt. Hiszen ezentúl nem a területek, ezek elfoglalása vagy visszaadása a lényegi kérdés, hanem Izrael létezésének stratégiai fenyegetettsége.

A fegyverletételt elutasító front alulbecsülte Izrael eltökéltségét és képességét az elrettentésre. Ez pedig bebizonyította, hogy nincs visszaút a libanoni status quo-hoz, és felfedte Irán hegemonikus aspirációit az egész világ vonatkozásában. És ez utóbbi csak látszólag butaság, mivel nem kell túl nagy fantázia annak elképzeléséhez, miként nézne ki a Közép-Kelet, ha egy iráni atomernyő védené a radikálisokat.

Ez a téves számítás akkor válik nyilvánvalóvá, ha négy lehetséges fejlemény kibontakozik:
    
-    Izrael elkerüli a földi háborút Libanonban;
-    Érvényre juttatják az ENSZ 1559-es határozatát – amely előírja a libanoni milíciák lefegyverzését, a nemzetközi közösség támogatásával – és ezáltal a visszatérés a status quo-hoz lehetetlenné válik;
-    A mérsékelt arab országokból (és mérsékelt palesztinekből) álló jelenlegi de facto „hegemónia-ellenes” koalíció robusztus és komoly békekezdeményezéssé alakul;
-    Az USA-vezette Közép-Keleti Kvartett aktívan elkötelezi magát egy életképes megoldás iránt, ennek tartós fennmaradásához pedig biztosítja a szükséges politikai, gazdasági és katonai garanciákat.

Izrael itt kulcsszerepet játszik. Kétszer vonta vissza egyoldalúan csapatait elismert határai mögé, Libanon déli részéből és Gázából. Izrael „területet a békéért” megoldása mindkét alkalommal „területet a háborúért” képletté alakult. Most, amikor az izraeli állam létét éri fenyegetés, a békekötés az arab szomszédaival elérhetetlenebbnek tűnik, mint korábban bármikor.

Az hiszem, a jelenlegi libanoni háború új alkalmat szolgáltathat a békekötésre. Minél előbb elhallgatnak a fegyverek Libanonban, annál jobb. De hadd ne feledkezzünk meg arról, hogy mi volt a háború kiindulópontja: a Hamászon belüli nézeteltérés Izrael állam elismerésével kapcsolatban. És azt sem feledjük, hogyan viszonyulnak a mérsékelt arab kormányok ehhez a háborúhoz, illetve kirobbantóinak rejtett szándékaihoz.

Izrael biztonsága Libanon belső szervezettségének átformálását, illetve az izraeli állami szuverenitásának vitathatatlanságát feltételezi. Most kell kijátszani a szíriai kártyát, Basar al-Asszad elnököt pedig a normalitás útjára kell vezetni. A Golan-fennsík a kulcselem Izrael kezében. Szíria nélkül Irán egyedül maradna. Ez a fejlemény ugyanakkor Iraknak is hasznára válna.

Végül pedig a palesztinok számára nem annyira reménytelen az ügy, mint amilyennek látszik. Az izraeli börtönökben fogva tartott Fatah- és Hamász-vezetők között konszenzus alakult ki az 1967-es határok közötti palesztin állam elfogadásával kapcsolatban. Ezt az új palesztin realizmust támogatni kell. De semmi szín alatt nem lehet az 1967 júniusi történelmi dátum utáni terminusokban gondolkodni, és ez mindkét fél számára érvényes.

Elavulttá tette-e az új stratégiai fenyegetés körvonalazódása a területekről és a telepekről folyó vitát Izraelben? Mivel ez a háború Izrael létezését fenyegeti, a stratégiai és a regionális biztonság még nagyobb hangsúlyt kap majd.

Tehát Izrael hogyan határozza meg biztonságpolitikáját a következőkben? Izrael jelenleg az elrettentésre összpontosít, de okosabban tenné, ha felhasználná a mostani háború nyújtotta politikai és diplomáciai lehetőségeket, és az erő pozíciójából magához ragadná a kezdeményezést, széleskörű békét ajánlva mindazoknak, akik készek elismerni létezését, illetve végleg – nem csak szavakban, hanem ténylegesen is – lemondva az erőszakról.

Most kell nagyot gondolni! És ez nem csupán Izraelre és szomszédaira érvényes, hanem az Egyesül Államokra és Európára is. A jelenlegi háború alkalmat kínál a tartós béke megteremtésére. Ezt az alkalmat pedig nem szabad elszalasztanunk.

(Fordította: Fall Sándor)


Joschka Fischer – 1998 és 2005 között Németország külügyminisztere és kancellár-helyettese, közel húsz évig vezette a németországi Zöldek Pártját.

---

© Project Syndicate