2010. szeptember 13., 09:252010. szeptember 13., 09:25
Az EP a hét közepén egy többpárti határozatban elítélte a romák kitoloncolását, és a francia hatóságokat annak beszüntetésére szólította fel. A testület átfogó európai uniós stratégia kidolgozását sürgette a cigányság társadalmi integrációjának érdekében.
A szervezet európai és közép-ázsiai igazgatója közleményében ezúttal is arra figyelmeztetett: Franciaországnak bizonyítania kell elkötelezettségét az emberi jogok tiszteletben tartása, illetve bizonyos etnikai csoportokkal szembeni diszkrimináció beszüntetése mellett. A szervezet arra szólította fel Nicolas Sarkozy francia elnököt, hogy vessen véget a romákkal szembeni diszkrimináció – kiutasításukhoz vezető – ördögi körének. Sarkozy egyébként pénteken délután telefonon egyeztetett román kollégájával, Traian Băsescuval a kitoloncolásokról.
A két államfő megállapodott abban, hogy a két ország közös erőfeszítéssel ülteti gyakorlatba azt a romaintegrációs cselekvési tervet, amelyet két francia politikus, Eric Besson bevándorlásügyi miniszter és Pierre Lellouche, a külügyminisztérium európai ügyekért felelős államtitkára csütörtöki, bukaresti tárgyalásai nyomán fogadtak el a felek. A megállapodás értelmében fokozzák a bűnözés elleni közös harcot, ennek részeként Bukarest további tíz rendőrt küld Franciaországba. Egyúttal közös gazdasági és szociális fejlesztési programokat dolgoznak ki a hátrányos helyzetű román állampolgárok felzárkóztatása érdekében. Bukarest vállalta, hogy év végéig kidolgozza a romák felzárkóztatásáról szóló programot.
Németországban kedden letartóztattak egy román állampolgárt, akit azzal gyanúsítanak, hogy megkísérelt létrehozni egy szélsőjobboldali terrorista szervezetet, amelynek célja egy „terrorháború” kirobbantása Romániában.
Szerdától kizárólag mobiltelefon használatával lehet Budapesten fizetni a parkolásért: ezt meg lehet tenni alkalmazáson keresztül, sms-sel vagy hanghívással. Emellett zónától függően 33–50 százalékkal emelkednek a parkolási díjak.
Vlagyimir Putyin elnök vasárnap kijelentette, hogy Oroszország továbbra is kitart a négy ukrán régió teljes elfoglalására irányuló hadi célja mellett, és elutasította Ukrajna új javaslatát a több mint négy éve dúló háborúban a harcok visszafogására.
A legfrissebb adatok szerint meghaladta az ezret a halálos áldozatok száma, míg több mint 50 ezer embert eltűntként tartanak nyilván.
Az amerikai légierő iráni célpontokat bombázott pénteken, miután egy nappal korábban Irán felől indított drón talált el egy kereskedelmi hajót a Hormuzi-szorosban – jelentette be az amerikai Központi Parancsnokság (CENTCOM).
Az egyesülés mindig is valós lehetőség volt a moldovai társadalom egy része számára, de ez csak a polgárok tömeges szavazatával valósulhat meg – szögezte le Maia Sandu, a Moldovai Köztársaság elnöke a bukaresti parlamentben Diana Șoșoacă pártja, az S.O.S.
Donald Trump elnök szerdán kijelentette, hogy Volodimir Zelenszkij elnök „elég jól boldogul” Ukrajna védelmében Oroszország teljes körű inváziója ellen, és az ukrán vezetőt a folyamatos harcok ellenére is kitartónak nevezte.
Bekérették a román nagykövetet az orosz külügyminisztériumba – jelentette be csütörtökön Maria Zaharova külügyi szóvivő az Interfax hírügynökség tájékoztatása szerint.
Szlovénia is csatlakozott ahhoz a romániai kezdeményezéshez, amely a barnamedvék európai uniós védettségi szintjének csökkentését sürgeti, mert a növekvő állomány egyre nagyobb veszélyt jelent az emberekre és a haszonállatokra.
Bírálta Irán Romániát, miután Mark Rutte NATO-főtitkár szerdán arról beszélt: Bukarest komoly támogatást nyújtott az Egyesült Államoknak a perzsa állam elleni háború során.