
Fotó: SNCF
Tömeges hagyták el az emberek Párizst pénteken a koronavírus-járvány megfékezésére éjfélkor életbe lépő harmadik lezárás előtt: az állami vasúttársaság (SNCF) honlapján a kevésbé fertőzött régiókba induló vonatokra minden jegy elkelt, a fővárosból kivezető autóutakon pedig a déli órákra rekordméretű dugók alakultak ki.
2021. március 19., 19:412021. március 19., 19:41
2021. március 19., 19:442021. március 19., 19:44
„A Bretagne-na, Dél-Nyugatra vagy Lyonba induló vonatokon nincs több hely péntekre” – közölte az SNCF szóvivője, jelezve, hogy az elmúlt hetekben péntekenként csak 60-70 százalékban teltek meg a vonatok. Az SNCF nem indít plusz vonatokat, de esetenként vizsgálja, hogy mely vonatokhoz érdemes több vasúti kocsit kapcsolni. Az SNCF közlése szerint Párizsból 20 százalékkal többen foglaltak jegyet péntekre, mint általában, a legtöbben Bordeaux-ba, Lyon-ba, Marseille-be, Rennes-be és Nantes-ba indulnak.
A közutakon is reggel óta az átlagosnál élénkebb a forgalom, s délre több helyen dugók alakultak: kora délután több mint 250 kilométeres dugó volt a főváros körül, amely az átlagos duplája, s a hatóságok még nagyobb torlódásokra számítanak a késő délutáni órákban. Hasonló helyzet alakult ki Párizsban az előző két lezárás előtt is, októberben az utolsó esti csúcsforgalmi időben 734 kilométeres dugó volt a Párizsból kivezető utakon. Jelentős különbség azonban az előző lezárásokhoz képest, hogy a vidéki országrészben élők megértőbbek a fővárosból hozzá menekülőkkel.
Az Atlanti-óceán partján található La Baule elegáns üdülőhely az egyik legkedveltebb célpontja a párizsiaknak. Az alig 18 ezer lakosú városban az előző lezárások alatt megduplázódott a lakosság. „Mégis csak jobb itt lenni a lezárás alatt, mint a párizsi kis lakásokban” – mondta az LCI hírtelevízióban egy helyi lakos. Egy másik helyi lakos is természetesnek tartja, hogy a párizsiak elhagyják a fővárost, de nem tagadta, tart attól, hogy a vírust is hozzák magukkal. „Ha betartják az egészségbiztonsági szabályokat, semmi probléma, hogy jönnek” – mondta egy kereskedő, aki kifejezetten örül, hogy turisták érkeznek a városba. „Nagyon várjuk őket, örülünk, hogy jönnek, sok párizsinak van itt háza” – mondta egy másik butiktulajdonos.
„Ha az emberek tágabb helyeken szeretnének lenni, ahol a szociális kapcsolatok kevésbé erősek, miért ne” – mondta a szakember a FranceInfo hírrádióban. A száz francia megyéből tizenhatban, köztük Párizsban, péntek éjféltől lép életbe a lezárás, legalább négy hétre, a koronavírus fertőzőbb variánsai egyre fokozódó terjedésének megfékezésére, a korlátozások azonban rugalmasabbak lesznek az előző két lezáráshoz képest. A lakhelyet el lehet hagyni, időkorlát nélkül, de csak előre kitöltött igazolással, és csak 10 kilométeres körzetben, a megyék közötti közlekedés viszont tilos, kivételt csak a halaszthatatlan vagy a hivatalos ügyek jelentenek. Az iskolák mindenhol nyitva maradnak, a 16 megyében viszont csak az alapvető szükségleteket kielégítő üzletek nyithatnak ki, amely kategóriába beletartoznak a zenei- és a könyvesboltok is, valamint a kormány pénteki közlése szerint a fodrászatok, a virágboltok és a barkácsboltok is.
A lezárás mintegy 20 millió franciát, az ország lakosságának csaknem harmadát érinti. Az ország többi részén az éjszakai kijárási korlátozás szombattól a jelenlegi délután 6 óra helyett este 7 órától fog kezdődni.
A két ország egyesülése mellett állt ki a moldovai és a román írószövetség.
Donald Trump amerikai elnök csütörtökön jelezte, hogy fontolóra veszi az amerikai csapatok részleges kivonását Olaszországból és Spanyolországból, nem sokkal azután, hogy Németország kapcsán is felvetette a létszámcsökkentés lehetőségét.
Megszűnt Szili Katalin Kárpát-medencei autonómiatörekvésekért felelős miniszterelnöki főtanácsadói jogviszonya április 30-i hatállyal.
Négy román állampolgár is tartózkodott az egyik, Irán által a Hormuzi-szorosban elfoglalt teherhajó fedélzetén – közölte csütörtökön a bukaresti külügyminisztérium.
Donald Trump szerint akár hamarosan lehet megoldás az ukrajnai háború lezárására – az amerikai elnök erről egy fehér házi eseményen beszélt, miután bejelentette, hogy hosszan beszélt telefonon Vlagyimir Putyin orosz elnökkel szerdán.
Hamarosan érkeznek az európai uniós források Magyarországra – közölte Magyar Péter leendő miniszterelnök, miután egyeztetett Ursula von der Leyennel, az Európai Bizottság elnökével szerdán Brüsszelben.
A választással a 16 évig tartó nemzeti kormányzás korszaka lezárult, egy új időszak, a liberális kormányzás és a nemzeti ellenzék időszaka kezdődik – írta Orbán Viktor a Fidesz tagjainak küldött levélben.
Románia bármikor készen áll az egyesülésre, ha a Moldovai Köztársaság polgárai ezt kívánják, és ha többség támogatja ezt a tervet – jelentette ki Nicuşor Dan román államfő.
Borvendég Zsuzsanna, a Mi Hazánk Mozgalom európai parlamenti képviselője keddi felszólalásában élesen bírálta az Európai Parlament kisebbségvédelmi és vallásszabadsággal kapcsolatos gyakorlatát.
Az Egyesült Arab Emírségek kilép a Kőolajexportáló Országok Szervezetéből (OPEC), valamint az OPEC+ -ból is – közölte kedden az emírségek energiaügyi minisztere.
szóljon hozzá!