
Fotó: Agerpres
2009. február 12., 00:382009. február 12., 00:38
A harmadik legerősebb párt – a nem hivatalos eredmények szerint – a szélsőjobboldali Iszrael Béténu (Izrael az Otthonunk) lett 15 mandátummal, negyedik helyen pedig a Munkapárt végzett 13 képviselővel. A Sasz szefárd ultraortodox vallási párt 11 törvényhozót delegálhat a parlamentbe. Hiába szerezte a Kadima a legtöbb mandátumot a választásokon, nem feltétlenül a legerősebb parlamenti frakció alakíthat majd kormányt. Simon Peresz államfő azt a politikust fogja megbízni a kormányalakítással, akinek a legnagyobb esélye van más pártokkal együttműködve többségi koalíciót létrehozni a parlamentben. A jobboldali Likud 65 fős többségre tehet szert a szélsőjobboldal és a vallási pártok együttműködésével, míg a legtöbb szavazatot megszerző Kadima elvileg összesen csak 55 képviselő támogatását tudná biztosítani. Az urnazárás után mind Livni, mind legfőbb riválisa, Netanjahu egyaránt saját magát kiáltotta ki győztesnek, és azt állította hívei előtt tartott beszédében, hogy ő lesz Izrael új miniszterelnöke.
Az Iszrael Béténu pártnak minden bizonnyal döntő szerepe lesz: várhatóan az a politikus tud majd kormányt alakítani, aki el tudja nyerni Avigdor Liberman ultranacionalista világi pártjának támogatását. Ez a felállás Benjamin Netanjahu kormányalakítási esélyét növeli. Elemzők szerint a választások eredménye egyértelműen a jobboldal térnyerését hozta, ami csorbíthatja a palesztinokkal kötendő megállapodás esélyét. Avigdor Liberman ugyanis leszögezte: csak abban az esetben lép be a kormányba, ha a Gázai övezetet irányító Hamász kiszorul a hatalomból. Az Iszrael Béténu részvételével „nem lesznek sem közvetlen, sem közvetett tárgyalások a Hamásszal, sem pedig fegyverszünet” – hangoztatta Liberman. A moldovai kidobóemberből lett politikus korábban követelte azoknak az izraeli arab törvényhozóknak a kivégzését, akik találkoztak radikális palesztin szervezetek vezetőivel. Elképzelése szerint újra kellene rajzolni az ország határait úgy, hogy a nagyrészt arablakta térségek a zsidó államon kívülre kerüljenek. Azokat az arabokat, akik ezek után is Izrael területén maradnának, hűségesküre kellene kötelezni; aki erre nem lenne hajlandó, azt megfosztanák szavazati jogától, és eltiltanák minden közhivatal viselésétől.
Az ukrán parlament elfogadta a nemzeti kisebbségek nyelvén folyó oktatásról szóló törvénymódosítást – jelentette hétfőn az Ukrinform hírügynökségre hivatkozva az MTI.
Donald Trump amerikai elnök a számos botrányos ügy főszereplőjévé vált athéni nagykövet, Kimberly Guilfoyle menesztését fontolgatja – közölte a CNN egy, az ügyet ismerő személyre hivatkozva.
Energetikai tűzszünet lépett életbe Ukrajan és Oroszország között – közölte a közösségi oldalán Donald Trump amerikai elnök vasárnap délután.
Meg kell őrizni az ukrajnai román tannyelvű iskolákat, és el kell kerülni azokat az intézkedéseket, amelyek hátrányosan érinthetik a román kisebbség oktatását – szögezte le a román külügyminisztérium pénteken.
Ideje, hogy Ukrajnának új elnöke legyen – jelentette ki Donald Trump amerikai elnök.
Az orosz gázolajra vonatkozó szankciók feloldása hozzájárul Oroszország Ukrajna elleni háborújának finanszírozásához – jelentette ki Kaja Kallas uniós külügyi és biztonságpolitikai főképviselője szombaton.
Váratlan húzással lepte meg a világot Donald Trump amerikai elnök: bejelentette, hogy megállapodott Vlagyimir Putyin orosz elnökkel, hogy Oroszország jelentős mennyiségű dízelüzemanyagot szállít országa és a világpiac számára.
Navi Pillay dél-afrikai jogász, az ENSZ volt emberi jogi főbiztosa és a hágai Nemzetközi Büntetőbíróság egykori bírája kapja idén a Nobel-békedíjat – jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.
Maia Sandu, a Moldovai Köztársaság elnöke ismételten kijelentette, hogy támogatja az egyesülést Romániával, és úgy véli, hogy egy ilyen forgatókönyv nagyobb biztonságot nyújtana országának.
Oroszország ukrajnai háborúja veszélyes patthelyzetbe jutott, de az Egyesült Államok továbbra is minden erőfeszítést megtesz egy olyan megállapodás elérése érdekében, amely véget vet a konfliktusnak – jelentette ki Marco Rubio amerikai külügyminiszter.