
Archív felvétel
Fotó: Vatican News
Ferenc pápa állapota az utóbbi két napban stabil maradt, csekély javulást tapasztaltak az orvosok – közölte a Szentszék az egyházfőt a Gemelli-klinikán kezelő szakemberek véleménye alapján szombat este. A közleményben kiemelték: a pápa stabil állapota azt mutatja, hogy jól reagál az eddig alkalmazott terápiára.
2025. március 09., 15:062025. március 09., 15:06
„Fokozatos, csekély javulás” regisztrálható – olvasható az orvosi véleményben.
Az orvosok kiemelték, hogy óvatosságból továbbra sem bocsátkoznak jóslatokba az egyházfő állapotának alakulását illetően. Az orvosi közlés az utóbbi negyvennyolc órára vonatkozott, mivel utoljára csütörtök este adtak ki tájékoztatást.
Mint ismeretes, Ferenc pápa február 14-én került kórházba.

Ferenc pápa immár három hete kórházban van, és továbbra is küzd a kettős tüdőgyulladás következményeivel.
Ferenc pápa a szombati napot imával és munkával töltötte. Üzenetet küldött a nemzetközi nőnap alkalmából, hangoztatva, hogy továbbra is bízni kell a nőkben, nagylelkűségükben és bátorságukban. Kell, hogy a nők számíthassanak az egész civil és egyházi közösség támogatására.
Az üzenet annak a beszédnek a részét képezte, amelyet a pápa helyett a szentszéki államtitkár, Pietro Parolin bíboros olvasott fel az olasz Életért Mozgalom képviselőinek, akik jubileumi zarándoklaton vettek részt. A Gemelli-klinikán keltezett beszédben Ferenc pápa az élet szentségét hangsúlyozta.
Kijelentette: miközben korunkat a selejtezés kultúrája uralja, az élet akkor a legszentebb, amikor sérülékeny. Kiemelte, hogy a társadalom akkor nevezhető igazságosnak, amikor védi a születendő életet, a segítségre szoruló időseket, a gyógyíthatatlan betegeket.
A Ferenc pápa felépüléséért minden este a Szent Péter téren mondott rózsafüzérimát szombat este Michael Czerny bíboros, az átfogó emberi fejlődésért felelős dikasztérium prefektusa vezette.
A Vatikánban hétfőn kezdődnek a hagyományos nagyböjti lelkigyakorlatok, amelyeken a kúria bíborosai vesznek részt. A szentszéki szóvivő közölte, hogy Ferenc pápa videón keresztül sem csatlakozik a találkozókhoz.

Ferenc pápa állapota továbbra is stabil – közölte a Vatikán péntek este.
Donald Trump amerikai elnök szerdán bejelentette, hogy hamarosan nagyszabású kutatások kezdődhetnek Grönland kőolaj-, földgáz- és ásványkincskészleteinek feltárására.
Ékszervásárlónak, máskor festőnek adta ki magát az a román állampolgárságú férfi, aki Magyarország-szerte eladókat tévesztett meg, hogy értékeket lophasson. Társa közben sofőrként várta, majd menekítette. Több mint 14 millió forint értékben zsákmányoltak.
Sikeres műtéten esett át kedden XIV. Leó pápa egy római kórházban, ahol eltávolították jobb tüdejének alsó lebenyét.
Lemondásra szólították fel Kimberly Guilfoyle-t, az Egyesült Államok athéni nagykövetét, aki az elmúlt hetekben számos botrány főszereplőjévé vált – jelentette be Katie Zacharia, a Fehér Ház szóvivője.
Az orosz dízelexportot engedélyező megállapodás annak a kísérletnek a része, amelynek célja Oroszország visszacsábítása a tárgyalóasztalhoz.
Folytatódott a Fekete-tengeren közlekedő kereskedelmi hajók elleni drónvadászat: két kereskedelmi hajót ért támadás két különálló incidens során, a bolgár felségvizeken a hétfőről keddre virradó éjszaka folyamán.
Közös nyilatkozatban üdvözölte a kisebbségi törvény ukrán parlament által hétfőn elfogadott és Volodimir Zelenszkij elnök által haladéktalanul aláírt módosítását a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség és az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség.
Az ukrán parlament elfogadta a nemzeti kisebbségek nyelvén folyó oktatásról szóló törvénymódosítást – jelentette hétfőn az Ukrinform hírügynökségre hivatkozva az MTI.
Donald Trump amerikai elnök a számos botrányos ügy főszereplőjévé vált athéni nagykövet, Kimberly Guilfoyle menesztését fontolgatja – közölte a CNN egy, az ügyet ismerő személyre hivatkozva.
Energetikai tűzszünet lépett életbe Ukrajan és Oroszország között – közölte a közösségi oldalán Donald Trump amerikai elnök vasárnap délután.
szóljon hozzá!