
Még nincs az országban „piros”, vagyis jelentősen fertőzött település
Fotó: Pixabay
Izraelben ismét emelkedik a koronavírussal újonnan fertőzöttek száma, az R fertőzési együttható 1-re emelkedett – jelentette a Maariv című újság hírportálja pénteken.
2021. november 19., 14:302021. november 19., 14:30
Az egészségügyi minisztérium csütörtökön mért és pénteken közzé tett adatai szerint folytatódik a koronavírus-járvány utóbbi két hétben tapasztalt emelkedő tendenciája, és 1-re emelkedett az R fertőzési együttható, amely szeptember közepétől októbér végéig 0,74 körül állt.
Ez azt jelenti, hogy míg korábban, a negyedik hullám szeptember-októberi visszaszorulásának idején 100 vírushordozó csak mintegy 74 másik embert fertőzött meg, és fokozatosan visszaszorult a járvány, ez a mutató egy hónapja lassan, de folyamatosan emelkedik.
Ha tovább folytatódik ez a folyamat, akkor az R egy fölé emelkedik, és tovább növekszik az új fertőzöttek száma, noha az augusztusban indított harmadik oltási kampány sikere nyomán az országban a járvány negyedik, delta variáns okozta hulláma több hétre jelentősen visszaszorult.
Csütörtökön 467 új vírushordozót azonosítottak mintegy hetvenezer teszt elvégzésével. A pozitív esetek aránya a tesztelésnél 1,71 százalékos volt, noha a negyedik hullám csúcsán, szeptember elején még a 8 százalékot is meghaladta ez a mutató. A súlyos betegek száma csütörtökön 126 volt, közülük 87-en vannak lélegeztetőgépen. A járvány megjelenése óta a mintegy 9,4 millió lakosú országban 1 339 531 fertőzöttet regisztrálták a hatóságok.
Jelenleg Izraelben 5215 aktív fertőzöttet tartanak nyilván, és 173-an vannak közülük kórházban. Tavaly december vége óta 6 263 415 embert (tizenkét évesnél idősebbeket) oltottak már be legalább egyszer a Pfizer/BioNTech vakcinájával, ez az ország lakosságának 67,35 százaléka.
A kampány nyomán eddig 4 038 711-en vették fel a harmadik adag vakcinát, ami a lakosság 43,43 százalékát jelenti. Csütörtökön nem volt az országban „piros”, vagyis jelentősen fertőzött település. Közepesen fertőzött, vagyis „narancssárga” 10 hely, kis mértékben van jelen a koronavírus 19 „sárga” városban és faluban, és „zöld”, vagyis alig vagy egyáltalán nem fertőzött 251 izraeli település. Szeptember közepén, a járványhullám tetőpontján a lakóhelyek többsége „piros” volt.
A SARS-CoV-2 koronavírus okozta betegségben (Covid-19) tavaly február óta 8154-en, az utóbbi 7 napban 10-en haltak meg Izraelben.
Az ukrán parlament elfogadta a nemzeti kisebbségek nyelvén folyó oktatásról szóló törvénymódosítást – jelentette hétfőn az Ukrinform hírügynökségre hivatkozva az MTI.
Donald Trump amerikai elnök a számos botrányos ügy főszereplőjévé vált athéni nagykövet, Kimberly Guilfoyle menesztését fontolgatja – közölte a CNN egy, az ügyet ismerő személyre hivatkozva.
Energetikai tűzszünet lépett életbe Ukrajan és Oroszország között – közölte a közösségi oldalán Donald Trump amerikai elnök vasárnap délután.
Meg kell őrizni az ukrajnai román tannyelvű iskolákat, és el kell kerülni azokat az intézkedéseket, amelyek hátrányosan érinthetik a román kisebbség oktatását – szögezte le a román külügyminisztérium pénteken.
Ideje, hogy Ukrajnának új elnöke legyen – jelentette ki Donald Trump amerikai elnök.
Az orosz gázolajra vonatkozó szankciók feloldása hozzájárul Oroszország Ukrajna elleni háborújának finanszírozásához – jelentette ki Kaja Kallas uniós külügyi és biztonságpolitikai főképviselője szombaton.
Váratlan húzással lepte meg a világot Donald Trump amerikai elnök: bejelentette, hogy megállapodott Vlagyimir Putyin orosz elnökkel, hogy Oroszország jelentős mennyiségű dízelüzemanyagot szállít országa és a világpiac számára.
Navi Pillay dél-afrikai jogász, az ENSZ volt emberi jogi főbiztosa és a hágai Nemzetközi Büntetőbíróság egykori bírája kapja idén a Nobel-békedíjat – jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.
Maia Sandu, a Moldovai Köztársaság elnöke ismételten kijelentette, hogy támogatja az egyesülést Romániával, és úgy véli, hogy egy ilyen forgatókönyv nagyobb biztonságot nyújtana országának.
Oroszország ukrajnai háborúja veszélyes patthelyzetbe jutott, de az Egyesült Államok továbbra is minden erőfeszítést megtesz egy olyan megállapodás elérése érdekében, amely véget vet a konfliktusnak – jelentette ki Marco Rubio amerikai külügyminiszter.
szóljon hozzá!