
Archív felvétel
Fotó: MTI/EPA/Si Cse
A koronavírus-járvány legelső gócaként ismert közép-kínai Vuhanban is ismét megjelent a vírus, ezért a helyi hatóságok kedden elrendelték a teljes lakosság tesztelését – írta internetes kiadásában a Global Times című kínai lap.
2021. augusztus 03., 10:242021. augusztus 03., 10:24
A városban, ahol 2020 júniusa óta nem regisztráltak újabb helyi fertőzötteket, hétfőn hét beteget diagnosztizáltak a SARS-CoV-2 koronavírus okozta betegséggel (Covid-19).
Az oktatási intézményeket a tantermi oktatás felfüggesztésére szólították fel, és felgyorsították a tanárok és a diákok beoltását – közölték a helyi hatóságok kedden.
A Global Times szerint a fertőződések eredete ahhoz vezethető vissza, hogy a hétfőn azonosított hét beteg egyike kapcsolatba került egy, a kelet-kínai Csiangszuból érkező turistacsoporttal pénteken. Csiangszu tartomány székhelyén, Nankingban július 20-án azonosították a legújabb járványgóchoz kapcsolódó első esetet.

Az új típusú koronavírus hónapokig észrevétlenül terjedhetett az első Covid-19-esetek 2019. decemberi kínai megjelenése előtt amerikai kutatók szerint, akik a Science című tudományos folyóiratban megjelent tanulmányukban úgy becsülik, hogy legkorábban 2019 októberében jelenhetett meg a vírus Kínában.
Kína szárazföldi részén hétfőn összesen 61, belföldi fertőzésből eredő, új Covid-19-es esetet azonosítottak – közölte a kínai Nemzeti Egészségügyi Bizottság kedden. Közülük 45-öt Csiangszuból, további 16-ot pedig az ország öt másik tartományából, egyet-egyet pedig Sanghajból és Pekingből jelentettek. Az országban továbbá 41 tünetmentes fertőzöttet regisztráltak hétfőn – a panaszmentes vírushordozók számát a kínai hatóságok külön kezelik a Covid-19-es betegekétől. Jelenleg 1157 beteg áll kórházi kezelés alatt, közülük 24 ember állapota súlyos.

Nem ötvenezer, hanem feltehetően félmillió, vagyis a korábbiakban közölteknél tízszer több fertőzött volt Vuhan városában, ahonnan elindult világjárványt okozó koronavírus – állapította meg a kínai betegségmegelőzési központ (CDC), amely jelentését idézte szerdán a CNN hírtelevízió.
A legfrissebb adatok szerint meghaladta az ezret a halálos áldozatok száma, míg több mint 50 ezer embert eltűntként tartanak nyilván.
Az amerikai légierő iráni célpontokat bombázott pénteken, miután egy nappal korábban Irán felől indított drón talált el egy kereskedelmi hajót a Hormuzi-szorosban – jelentette be az amerikai Központi Parancsnokság (CENTCOM).
Az egyesülés mindig is valós lehetőség volt a moldovai társadalom egy része számára, de ez csak a polgárok tömeges szavazatával valósulhat meg – szögezte le Maia Sandu, a Moldovai Köztársaság elnöke a bukaresti parlamentben Diana Șoșoacă pártja, az S.O.S.
Donald Trump elnök szerdán kijelentette, hogy Volodimir Zelenszkij elnök „elég jól boldogul” Ukrajna védelmében Oroszország teljes körű inváziója ellen, és az ukrán vezetőt a folyamatos harcok ellenére is kitartónak nevezte.
Bekérették a román nagykövetet az orosz külügyminisztériumba – jelentette be csütörtökön Maria Zaharova külügyi szóvivő az Interfax hírügynökség tájékoztatása szerint.
Szlovénia is csatlakozott ahhoz a romániai kezdeményezéshez, amely a barnamedvék európai uniós védettségi szintjének csökkentését sürgeti, mert a növekvő állomány egyre nagyobb veszélyt jelent az emberekre és a haszonállatokra.
Bírálta Irán Romániát, miután Mark Rutte NATO-főtitkár szerdán arról beszélt: Bukarest komoly támogatást nyújtott az Egyesült Államoknak a perzsa állam elleni háború során.
A moldovai polgárok többsége elveti a Romániával való egyesülést – derül ki egy friss közvélemény-kutatásból.
Románia még a kereskedelmi repülőjáratok rovására is támogatta az Egyesült Államok Irán elleni katonai műveleteit – jelentette ki Mark Rutte.
Ukrajna úgy véli, hogy sikerült megszereznie a Fehér Ház támogatását egy olyan művelethez, amelynek célja, hogy Oroszországot érdemi tárgyalásokra kényszerítse – közölte a Kyiv Independent saját értesülésekre hivatkozva.
szóljon hozzá!