
Fotó: Agerpres/EPA
Az új típusú koronavírus hónapokig észrevétlenül terjedhetett az első Covid-19-esetek 2019. decemberi kínai megjelenése előtt amerikai kutatók szerint, akik a Science című tudományos folyóiratban megjelent tanulmányukban úgy becsülik, hogy legkorábban 2019 októberében jelenhetett meg a vírus Kínában.
2021. március 19., 19:272021. március 19., 19:27
2021. március 19., 19:302021. március 19., 19:30
A San Diegó-i székhelyű Kaliforniai Egyetem, az Arizonai Egyetem és az Illumina cég kutatói molekuláris kormeghatározási eszközökkel és járványügyi szimulációkkal jutottak erre a következtetésre. „Arra kerestük a választ, hogy milyen hosszú ideig terjedhetett a SARS-CoV-2 Kínában, mielőtt felfedezték” – mondta Joel O. Wertheim, a Kaliforniai Egyetem adjunktusa, a tanulmány egyik társszerzője.
– részletezte a kutató.
2019 december végén jelentették az első Covid-19-eseteket a közep-kínai Hopej tartományban lévő Vuhanból. Az új koronavírus gyorsan elterjedt a tartományból. A kínai hatóságok lezárták a térséget és az egész országra kiterjedő intézkedéseket hoztak a betegség terjedésének a feltartóztatására.
Az új koronavírus zoonikus vírus és azt feltételezték, hogy az esetek első csoportja a vuhani állatpiacról terjedt el, de a tanulmány szerzői szerint nem valószínű, hogy ezek jelentik a járvány kezdetét, mivel a legkorábbi feljegyzett Covid-19-esetek nem kapcsolódnak a piachoz. Helyi újságjelentések azt sugallják, hogy Hopej tartományban a Covid-19 diagnosztizálása legalább 2019. november 17-re datálódik, ami azt feltételezi, hogy már aktívan terjedt Kínában, amikor a kínai hatóságok az első járványügyi intézkedéseket életbe léptették.
A közös ős molekuláris időpontmeghatározása gyakran rokonértelmű a betegség legkorábbi azonosított megjelenésével, ám utóbbi „elképzelhető, hogy időben megelőzheti a közös őst – ennek a járványnak az első esete napokkal, hetekkel, sőt több hónappal korábban megjelenhetett a közös ős feltételezett időpontja előtt” – magyarázta Michael Worobey professzor, a tanulmány társszerzője.
Wertheim megjegyezte, hogy bár az új koronavírus 2019 őszén terjedőben volt Kínában, a kutatók modellje azt mutatja, hogy decemberig ez alacsony szintű volt. A kutató megkérdőjelezte azokat a korábbi állításokat. hogy a Covid-19 abban az időszakban Kínán kívül is terjedt volna.
Közös nyilatkozatban üdvözölte a kisebbségi törvény ukrán parlament által hétfőn elfogadott és Volodimir Zelenszkij elnök által haladéktalanul aláírt módosítását a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség és az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség.
Az ukrán parlament elfogadta a nemzeti kisebbségek nyelvén folyó oktatásról szóló törvénymódosítást – jelentette hétfőn az Ukrinform hírügynökségre hivatkozva az MTI.
Donald Trump amerikai elnök a számos botrányos ügy főszereplőjévé vált athéni nagykövet, Kimberly Guilfoyle menesztését fontolgatja – közölte a CNN egy, az ügyet ismerő személyre hivatkozva.
Energetikai tűzszünet lépett életbe Ukrajan és Oroszország között – közölte a közösségi oldalán Donald Trump amerikai elnök vasárnap délután.
Meg kell őrizni az ukrajnai román tannyelvű iskolákat, és el kell kerülni azokat az intézkedéseket, amelyek hátrányosan érinthetik a román kisebbség oktatását – szögezte le a román külügyminisztérium pénteken.
Ideje, hogy Ukrajnának új elnöke legyen – jelentette ki Donald Trump amerikai elnök.
Az orosz gázolajra vonatkozó szankciók feloldása hozzájárul Oroszország Ukrajna elleni háborújának finanszírozásához – jelentette ki Kaja Kallas uniós külügyi és biztonságpolitikai főképviselője szombaton.
Váratlan húzással lepte meg a világot Donald Trump amerikai elnök: bejelentette, hogy megállapodott Vlagyimir Putyin orosz elnökkel, hogy Oroszország jelentős mennyiségű dízelüzemanyagot szállít országa és a világpiac számára.
Navi Pillay dél-afrikai jogász, az ENSZ volt emberi jogi főbiztosa és a hágai Nemzetközi Büntetőbíróság egykori bírája kapja idén a Nobel-békedíjat – jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.
Maia Sandu, a Moldovai Köztársaság elnöke ismételten kijelentette, hogy támogatja az egyesülést Romániával, és úgy véli, hogy egy ilyen forgatókönyv nagyobb biztonságot nyújtana országának.
szóljon hozzá!