
Fotó: Pixabay
Ingyenes oltást ígért pénteken a koronavírus ellen minden görög állampolgárnak a miniszterelnök, Kiriákosz Mícotákisz. Közben vírussal fertőzött nyérceket találtak két telepen Görögországban.
2020. november 13., 21:542020. november 13., 21:54
2020. november 13., 21:572020. november 13., 21:57
Micotákisz bejelentését a kormány vakcinastratégiájáról tartott miniszteri értekezletén tette. „Ragaszkodom ahhoz, hogy minden görögnek ingyen jusson oltás, mivel a kormány a járvány elejétől kezdve a közjó kulcsaként tekint a vakcinára” – mondta a görög kormányfő, hozzátéve, hogy azt kivétel nélkül mindenki ingyen kapja majd.
A vizsgálat szerint a vírus nem mutálódott, ugyanolyan, mint amilyen az embereket támadja meg. Megfertőződött az egyik telep vezetője is, ezért összes munkását tesztelik. Mindkét telep az ország északi részén van.
Csütörtökön a 11 millió lakosú Görögországban újabb napi rekord született a bizonyítottan fertőzöttek számában: 3300-nál több ember tesztje lett pozitív. A járvány miatt újabb 50 beteg halt meg egy nap alatt.
A két ország egyesülése mellett állt ki a moldovai és a román írószövetség.
Donald Trump amerikai elnök csütörtökön jelezte, hogy fontolóra veszi az amerikai csapatok részleges kivonását Olaszországból és Spanyolországból, nem sokkal azután, hogy Németország kapcsán is felvetette a létszámcsökkentés lehetőségét.
Megszűnt Szili Katalin Kárpát-medencei autonómiatörekvésekért felelős miniszterelnöki főtanácsadói jogviszonya április 30-i hatállyal.
Négy román állampolgár is tartózkodott az egyik, Irán által a Hormuzi-szorosban elfoglalt teherhajó fedélzetén – közölte csütörtökön a bukaresti külügyminisztérium.
Donald Trump szerint akár hamarosan lehet megoldás az ukrajnai háború lezárására – az amerikai elnök erről egy fehér házi eseményen beszélt, miután bejelentette, hogy hosszan beszélt telefonon Vlagyimir Putyin orosz elnökkel szerdán.
Hamarosan érkeznek az európai uniós források Magyarországra – közölte Magyar Péter leendő miniszterelnök, miután egyeztetett Ursula von der Leyennel, az Európai Bizottság elnökével szerdán Brüsszelben.
A választással a 16 évig tartó nemzeti kormányzás korszaka lezárult, egy új időszak, a liberális kormányzás és a nemzeti ellenzék időszaka kezdődik – írta Orbán Viktor a Fidesz tagjainak küldött levélben.
Románia bármikor készen áll az egyesülésre, ha a Moldovai Köztársaság polgárai ezt kívánják, és ha többség támogatja ezt a tervet – jelentette ki Nicuşor Dan román államfő.
Borvendég Zsuzsanna, a Mi Hazánk Mozgalom európai parlamenti képviselője keddi felszólalásában élesen bírálta az Európai Parlament kisebbségvédelmi és vallásszabadsággal kapcsolatos gyakorlatát.
Az Egyesült Arab Emírségek kilép a Kőolajexportáló Országok Szervezetéből (OPEC), valamint az OPEC+ -ból is – közölte kedden az emírségek energiaügyi minisztere.
szóljon hozzá!