Hirdetés

Hír Tv-s drogbotrány

Újabb felvétel került nyilvánosságra abban az ügyben, amelyben a Hír Tv állítása szerint kábítószert akartak csempészni két riporterük autójába; a Szabolcs Online portálon közzétett hangfelvételen egy drogdíler és a bűncselekményre felbujtással összefüggésbe hozott Helmeczy László ügyvéd állítólagos első találkozásán elhangzott beszélgetés hallható. A Szabolcs Online szerint az ügyvéd korábban nem ismerte a dílert, és a kábítószer-kereskedő kereste meg Tóth Viktort, Veres János kampányfőnökét.

MTI

MTI

2008. augusztus 05., 00:002008. augusztus 05., 00:00

A díler azt állította, rendszeresen szállít kábítószert a két riporternek, de azok tartoznak neki 1,6 millió forinttal, ezért ha valaki kifizeti ezt az összeget, hajlandó lebuktatni az újságírókat. Barát Miklós szerint a riporterek sokkal tartoznak neki, ezért gondolkozott el azon, miként tudna „kitolni ezekkel” úgy, hogy még pénzt is kapjon érte. Az ügyvéd azt ajánlotta Barát Miklósnak, helyezzék letétbe a pénzt, és ha szólnak neki, hogy „rendben van és sikerült”, akkor fizetik ki. A felek arról is beszéltek, hogy ha a riporterek „beborulnak”, akkor a Hír Tv ellehetetlenül. A díler még azt is megjegyezte: „és azoknak a köröknek, akiket Viktor képvisel, gondolom ez elég jó”. Helmeczy szerint ügyfeleinek megért másfél millió forintot, hogy leleplezzék az őket gyakran és alap nélkül támadó újságírókat. Abban egyeztek meg, hogy a díler szól, mikor és hol adja át a kokaint, majd megbízói értesítik a rendőröket. Az ügy előzménye, hogy a Hír Tv szerint kábítószert akartak elrejteni két riporterük autójába. Állításuk szerint az akcióról Helmeczy László ügyvéd, az MLSZ alelnöke beszélgetett egy büntetett előéletű férfival, akit Veres János pénzügyminiszter kampányfőnöke, Tóth Viktor ajánlott az ügyvéd figyelmébe.

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. október 12., hétfő

Áttörés: az ukrán parlament elfogadta a kisebbségi nyelveken folyó oktatásról szóló törvényt

Az ukrán parlament elfogadta a nemzeti kisebbségek nyelvén folyó oktatásról szóló törvénymódosítást – jelentette hétfőn az Ukrinform hírügynökségre hivatkozva az MTI.

Áttörés: az ukrán parlament elfogadta a kisebbségi nyelveken folyó oktatásról szóló törvényt
Hirdetés
2026. október 12., hétfő

Kormánybuktatás: Trump a botrányt kirobbantó athéni nagykövet menesztését fontolgatja

Donald Trump amerikai elnök a számos botrányos ügy főszereplőjévé vált athéni nagykövet, Kimberly Guilfoyle menesztését fontolgatja – közölte a CNN egy, az ügyet ismerő személyre hivatkozva.

Kormánybuktatás: Trump a botrányt kirobbantó athéni nagykövet menesztését fontolgatja
2026. október 11., vasárnap

Trump szerint energetikai tűzszünet lépett életbe, Zelenszkij nem tud róla, de üdvözli

Energetikai tűzszünet lépett életbe Ukrajan és Oroszország között – közölte a közösségi oldalán Donald Trump amerikai elnök vasárnap délután.

Trump szerint energetikai tűzszünet lépett életbe, Zelenszkij nem tud róla, de üdvözli
2026. október 11., vasárnap

Románia felszólította Ukrajnát, hogy tartsa meg a román iskolákat

Meg kell őrizni az ukrajnai román tannyelvű iskolákat, és el kell kerülni azokat az intézkedéseket, amelyek hátrányosan érinthetik a román kisebbség oktatását – szögezte le a román külügyminisztérium pénteken.

Románia felszólította Ukrajnát, hogy tartsa meg a román iskolákat
Hirdetés
2026. október 11., vasárnap

Trump „leváltaná” Zelenszkijt, egyre feszültebb az amerikai-ukrán viszony

Ideje, hogy Ukrajnának új elnöke legyen – jelentette ki Donald Trump amerikai elnök.

Trump „leváltaná” Zelenszkijt, egyre feszültebb az amerikai-ukrán viszony
2026. október 10., szombat

Amerika lazít, az EU bosszankodik, és minden eddiginél nagyobb szankciós csomagra készül Oroszország ellen

Az orosz gázolajra vonatkozó szankciók feloldása hozzájárul Oroszország Ukrajna elleni háborújának finanszírozásához – jelentette ki Kaja Kallas uniós külügyi és biztonságpolitikai főképviselője szombaton.

Amerika lazít, az EU bosszankodik, és minden eddiginél nagyobb szankciós csomagra készül Oroszország ellen
2026. október 10., szombat

Trump újabb váratlan húzással lepte meg a világot: Putyintól kért olajtermékeket Amerika és a világpiac számára

Váratlan húzással lepte meg a világot Donald Trump amerikai elnök: bejelentette, hogy megállapodott Vlagyimir Putyin orosz elnökkel, hogy Oroszország jelentős mennyiségű dízelüzemanyagot szállít országa és a világpiac számára.

Trump újabb váratlan húzással lepte meg a világot: Putyintól kért olajtermékeket Amerika és a világpiac számára
Hirdetés
2026. október 09., péntek

Navi Pillay dél-afrikai jogászé idén a Nobel-békedíj

Navi Pillay dél-afrikai jogász, az ENSZ volt emberi jogi főbiztosa és a hágai Nemzetközi Büntetőbíróság egykori bírája kapja idén a Nobel-békedíjat – jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.

Navi Pillay dél-afrikai jogászé idén a Nobel-békedíj
2026. október 09., péntek

Maia Sandu ismét az egyesülés mellett állt ki: Románia nagyobb biztonságot nyújtana Moldovának

Maia Sandu, a Moldovai Köztársaság elnöke ismételten kijelentette, hogy támogatja az egyesülést Romániával, és úgy véli, hogy egy ilyen forgatókönyv nagyobb biztonságot nyújtana országának.

Maia Sandu ismét az egyesülés mellett állt ki: Románia nagyobb biztonságot nyújtana Moldovának
2026. október 09., péntek

Romániára is átterjedhet az ukrajnai háború? Rubio borúlátóan nyilatkozott a jövőről

Oroszország ukrajnai háborúja veszélyes patthelyzetbe jutott, de az Egyesült Államok továbbra is minden erőfeszítést megtesz egy olyan megállapodás elérése érdekében, amely véget vet a konfliktusnak – jelentette ki Marco Rubio amerikai külügyminiszter.

Romániára is átterjedhet az ukrajnai háború? Rubio borúlátóan nyilatkozott a jövőről
Hirdetés
Hirdetés