A szaktárca vezetõje közölte: a magyar gyermekvédelmi szervek felvették a kapcsolatot román kollégáikkal, így a román állampolgárságú gyermek hamarosan visszakerülhet szülõhazájába. Mint arról már beszámoltunk, a 12 éves, egyes információk szerint székelyföldi származású gyermek azért szúrt combon egy 15 éves fiút egy villamosmegállóban, hogy megszerezze annak mp3-lejátszóját. A magyarul beszélõ fiú egyébként életkora miatt nem büntethetõ Magyarországon. Kumszt Róbert, az ügyben eljáró V. kerületi gyámhivatal vezetõje az MTI-nek elmondta, a kiskorúnak nincs Magyarországon törvényes képviselõje, ezért hivatalvezetõként felvette a kapcsolatot a rendõrséggel és a budapesti román nagykövetség munkatársaival, hogy a gyerek minél hamarabb visszakerülhessen Romániába. Különben az erdélyi késelõ által okozott incidens miatt a Budapesti Rendõr-fõkapitányság napok óta fokozott rendõri jelenlétet tart fenn a Blaha Lujza téren, az eset nyomán pedig több szélsõséges szervezet is hajtóvadászatot indított a fiú ellen. Takács Albert egyébként tegnap közölte azt is: az általa vezetett tárcánál szakértõi elõkészítõi szakaszban van az új magyar büntetõ törvénykönyv kidolgozása, mivel az 1945 után, szovjet mintára megalkotott Btk. ma már nem állja ki az idõ próbáját, az ugyanis nem kezeli külön a gyermekek és fiatalkorúak által elkövetett bûncselekményeket. Az igazságügyi és rendészeti miniszter szerint az új büntetõjog „két nyomtávú\" lenne: a represszióra, a büntetésre, másrészt a reszocializációra, a társadalmi megbékélésre helyezné a hangsúlyt. „Az új Btk. szerint csak kivételes esetben büntetnék a fiatal bûnözõket szabadságvesztéssel, inkább a nevelõ jelleg lépne elõtérbe\" – mondta Takács, hozzátéve: ezt az indokolja, hogy a gyermekek fizikai fejlõdésével nem jár együtt annak megfelelõ szellemi és értékrendbeli fejlõdés. A koncepcióban szerepel, hogy megfontolandó a büntethetõség alsó korhatárának leszállítása14 évre.
Energetikai tűzszünet lépett életbe Ukrajan és Oroszország között – közölte a közösségi oldalán Donald Trump amerikai elnök vasárnap délután.
Meg kell őrizni az ukrajnai román tannyelvű iskolákat, és el kell kerülni azokat az intézkedéseket, amelyek hátrányosan érinthetik a román kisebbség oktatását – szögezte le a román külügyminisztérium pénteken.
Ideje, hogy Ukrajnának új elnöke legyen – jelentette ki Donald Trump amerikai elnök.
Az orosz gázolajra vonatkozó szankciók feloldása hozzájárul Oroszország Ukrajna elleni háborújának finanszírozásához – jelentette ki Kaja Kallas uniós külügyi és biztonságpolitikai főképviselője szombaton.
Váratlan húzással lepte meg a világot Donald Trump amerikai elnök: bejelentette, hogy megállapodott Vlagyimir Putyin orosz elnökkel, hogy Oroszország jelentős mennyiségű dízelüzemanyagot szállít országa és a világpiac számára.
Navi Pillay dél-afrikai jogász, az ENSZ volt emberi jogi főbiztosa és a hágai Nemzetközi Büntetőbíróság egykori bírája kapja idén a Nobel-békedíjat – jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.
Maia Sandu, a Moldovai Köztársaság elnöke ismételten kijelentette, hogy támogatja az egyesülést Romániával, és úgy véli, hogy egy ilyen forgatókönyv nagyobb biztonságot nyújtana országának.
Oroszország ukrajnai háborúja veszélyes patthelyzetbe jutott, de az Egyesült Államok továbbra is minden erőfeszítést megtesz egy olyan megállapodás elérése érdekében, amely véget vet a konfliktusnak – jelentette ki Marco Rubio amerikai külügyminiszter.
Az Európai Bizottság a két ország kérésére műholdas felvételeket bocsát Bulgária és Románia rendelkezésére a Fekete-tengeren a kereskedelmi hajók ellen elkövetett támadások nyomán kialakult helyzet felméréséhez.
Böcskei László nagyváradi püspök szerint nem hangos emberekre, népünknek ma elsősorban hűséges emberekre van szüksége.