Hirdetés

Hatalmi harc Moldovában

A Vladimir Voronin exállamfő vezette kommunisták egy évvel ezelőtti bukása óta tapasztalt látványos román–moldovai közeledéshez képest meglepő kijelentést tett Mihai Ghimpu, a Pruton túli ország ügyvezető államfője.

Rostás Szabolcs

2010. november 17., 09:202010. november 17., 09:20

A chişinăui parlament elnöki tisztségét is betöltő politikus tegnap alkotmány- és törvényellenesnek nevezte a Románia és a Moldovai Köztársaság között a múlt héten aláírt határszerződést. Ghimpu azzal indokolta kijelentését, hogy Vlad Filat kormányfőnek nem volt felhatalmazása a Bukarestben aláírt megállapodás szentesítésére, és erről őt nem tájékoztatták a chişinăui kormány illetékesei.

„A jelek szerint Vlad Filat és Iurie Leancă külügyminiszter mindenhatónak képzeli magát, ha felvállalta a szerződés megkötésének felelősségét a román féllel” – nyilatkozta tegnap a moldovai államfő, nem zárva ki, hogy az alkotmánybírósághoz fordul az ügyben, miután a chişinăui parlament ratifikálja a dokumentumot. Moldovai elemzők és az ellenzéki kommunisták többször kifogásolták az elmúlt napokban, hogy november 8-án Moldova részéről Vlad Filat kormányfő, és nem Iurie Leancă külügyminiszter írta alá a kétoldalú megállapodást Teodor Baconschival, a román diplomácia vezetőjével.

Filat korábban azzal magyarázta a történteket, hogy a Pruton túli országban zajló választási kampányra tekintettel Leancát felfüggesztették tisztségéből, mivel parlamenti mandátumra pályázik. Tegnap a miniszterelnök Ghimpu álláspontjára úgy reagált: felkészült rá, hogy a korteshadjárat közepette ennél is nagyobb támadások érik őt és az általa vezetett liberális-demokrata pártot egyaránt.

Mihai Ghimpu kirohanása egyébként minden bizonnyal a hatalmon lévő, négypárti Szövetség az Európai Integrációért elnevezésű moldovai koalíción belüli választási küzdelemmel magyarázható, Filat alakulatához hasonlóan ugyanis a Ghimpu irányította liberálisok is arra törekszenek, hogy minél jobb eredményt érjenek el a november 28-ára kitűzött parlamenti megmérettetésen.

A választást azért kellett kiírni, mert a chişinăui törvényhozás másfél éve képtelen államfőt választani, szeptemberben pedig érvénytelen lett az a népszavazás, amely azt célozta, hogy a 4,3 millió lelkes ország lakossága közvetlenül válassza meg a köztársasági elnököt. Az Európa-barát pártok most abban bíznak, hogy közösen megszerzik az államfőválasztáshoz szükséges 61 képviselői mandátumot, belső torzsalkodásuk azonban könynyen az ellenzéki kommunisták malmára hajthatja a vizet.

A román–moldovai határszerződés különben többek között a határ megjelölésének és karbantartásának módját szabályozza, de tartalmazza a közös határszakaszon a különböző létesítmények megépítésekor felmerülő problémák rendezési lehetőségeit. Rendelkezik annak a vegyes bizottságnak a létrehozásáról is, amely a határjelek és -nyomvonal ellenőrzésére hivatott.

A dokumentum kitér a határszakaszon húzódó folyóvizek, vasútvonalak, közutak és távközlési vezetékek használatának módjára is, pontosítja a közös határszakaszra érvényes halászati, vadászati, valamint erdő- és talajkitermelési szabályokat. A megállapodás szentesítése húsz éve húzódott, amiben közrejátszott, hogy Moldova jelenlegi területének jelentős része a két világháború között Romániához tartozott.

Traian Băsescu román államfő korábban többször leszögezte: Románia nem írhat alá határszerződést Moldovával, hiszen az szentesítené a Molotov–Ribbentrop-paktumot, amelynek nyomán Románia elvesztette Besszarábiát. A határszerződés aláírásának megtagadását a Voronin volt államfő vezette chişinăui kommunisták mindannyiszor úgy értelmezték, hogy Bukarestnek revizionista törekvései vannak Moldovával szemben.

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. október 14., szerda

„A mi új és gyönyörű Grönlandunk” – Trump nagyszabású kitermelési terveket jelentett be

Donald Trump amerikai elnök szerdán bejelentette, hogy hamarosan nagyszabású kutatások kezdődhetnek Grönland kőolaj-, földgáz- és ásványkincskészleteinek feltárására.

„A mi új és gyönyörű Grönlandunk” – Trump nagyszabású kitermelési terveket jelentett be
Hirdetés
2026. október 14., szerda

Magyarország-szerte trükköztek a romániai ékszertolvajok 

Ékszervásárlónak, máskor festőnek adta ki magát az a román állampolgárságú férfi, aki Magyarország-szerte eladókat tévesztett meg, hogy értékeket lophasson. Társa közben sofőrként várta, majd menekítette. Több mint 14 millió forint értékben zsákmányoltak.

Magyarország-szerte trükköztek a romániai ékszertolvajok 
2026. október 14., szerda

Tüdőrákot diagnosztizáltak XIV. Leó pápánál – FRISSÍTVE

Sikeres műtéten esett át kedden XIV. Leó pápa egy római kórházban, ahol eltávolították jobb tüdejének alsó lebenyét.

Tüdőrákot diagnosztizáltak XIV. Leó pápánál – FRISSÍTVE
2026. október 13., kedd

Kormánybuktatás: útilaput kötöttek a botrányt kirobbantó athéni nagykövet talpára

Lemondásra szólították fel Kimberly Guilfoyle-t, az Egyesült Államok athéni nagykövetét, aki az elmúlt hetekben számos botrány főszereplőjévé vált – jelentette be Katie Zacharia, a Fehér Ház szóvivője.

Kormánybuktatás: útilaput kötöttek a botrányt kirobbantó athéni nagykövet talpára
Hirdetés
2026. október 13., kedd

Az ukrajnai tűzszünet ügyét szolgálja a Putyinnal kötött dízelmegállapodás? Washington szerint igen

Az orosz dízelexportot engedélyező megállapodás annak a kísérletnek a része, amelynek célja Oroszország visszacsábítása a tárgyalóasztalhoz.

Az ukrajnai tűzszünet ügyét szolgálja a Putyinnal kötött dízelmegállapodás? Washington szerint igen
2026. október 13., kedd

Folytatódott a hajók elleni vadászat a Fekete-tengeren

Folytatódott a Fekete-tengeren közlekedő kereskedelmi hajók elleni drónvadászat: két kereskedelmi hajót ért támadás két különálló incidens során, a bolgár felségvizeken a hétfőről keddre virradó éjszaka folyamán.

Folytatódott a hajók elleni vadászat a Fekete-tengeren
2026. október 13., kedd

A kárpátaljai pártok és a magyar kormány üdvözlik az ukrán oktatási törvény módosítását, a Fidesz elégedetlen

Közös nyilatkozatban üdvözölte a kisebbségi törvény ukrán parlament által hétfőn elfogadott és Volodimir Zelenszkij elnök által haladéktalanul aláírt módosítását a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség és az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség.

A kárpátaljai pártok és a magyar kormány üdvözlik az ukrán oktatási törvény módosítását, a Fidesz elégedetlen
Hirdetés
2026. október 12., hétfő

Áttörés: az ukrán parlament elfogadta a kisebbségi nyelveken folyó oktatásról szóló törvényt

Az ukrán parlament elfogadta a nemzeti kisebbségek nyelvén folyó oktatásról szóló törvénymódosítást – jelentette hétfőn az Ukrinform hírügynökségre hivatkozva az MTI.

Áttörés: az ukrán parlament elfogadta a kisebbségi nyelveken folyó oktatásról szóló törvényt
2026. október 12., hétfő

Kormánybuktatás: Trump a botrányt kirobbantó athéni nagykövet menesztését fontolgatja

Donald Trump amerikai elnök a számos botrányos ügy főszereplőjévé vált athéni nagykövet, Kimberly Guilfoyle menesztését fontolgatja – közölte a CNN egy, az ügyet ismerő személyre hivatkozva.

Kormánybuktatás: Trump a botrányt kirobbantó athéni nagykövet menesztését fontolgatja
2026. október 11., vasárnap

Trump szerint energetikai tűzszünet lépett életbe, Zelenszkij nem tud róla, de üdvözli

Energetikai tűzszünet lépett életbe Ukrajan és Oroszország között – közölte a közösségi oldalán Donald Trump amerikai elnök vasárnap délután.

Trump szerint energetikai tűzszünet lépett életbe, Zelenszkij nem tud róla, de üdvözli
Hirdetés
Hirdetés