2010. október 15., 15:232010. október 15., 15:23
Az augusztus 5-én bekövetkezett bányaomlás során szerencsétlenül járt bányászokat szinte az egész világ szeme-láttára szerdán mentették ki az Atacama-sivatagban lévő réz- és aranybányából, ahol 622 méteres mélységben egy menedékhelyen több mint 2 hónapot töltöttek. A bányászokat – akik közül az utolsó szerda éjfél előtt látta meg ismét a napvilágot – a hozzátartozókkal való rövid találkozó után helikopterrel kivizsgálásra azonnal a közeli Copiapo városka kórházába szállították.
Szemtanúk szerint az első három bányász kevesebb mint 24 órával később már el is hagyhatta a kórházat, ami megerősíti azokat az értesüléseket, amelyek szerint a vájárok igen jól viselték a páratlan megpróbáltatást. Bár sokuknál bőrfertőzést észleltek, különösebb megbetegedés egyikük esetében sem fordult elő. Információk szerint három bányászon fogműtétet kellett végrehajtani, míg egy negyediket tüdőgyulladás miatt kezelnek. Az orvosok állítólag azt nyilatkozták, hogy az egész ország által ünnepelt pácienseik „meglepően fittek”.
Sebastian Pinera államfő – akinek népszerűsége a sikeres mentésnek köszönhetően ugrásszerűen megnövekedett – beszámolt arról, hogy a nemzetközi segédlettel végrehajtott mentés költségei csaknem 15 millió eurónak megfelelő dollárra rúgtak. A bánya bejáratánál emlékhelyet létesítenek - közölte az elnök, aki elmondta azt is, hogy bányában mindaddig nem újíthatják fel a munkát, amíg a tulajdonosok nem javítanak az ottani feltételeken.
A San José-i bányát tulajdonló San Esteban (Szent István) vállalatot az egykor Magyarországról, a kommunista rezsim elől Chilébe menekült Jorge Kemeny Latay alapította. A vállalatot Kemeny 2000-ben bekövetkezett halála után két fia, Emérico és Marcelo örökölte, majd az utóbbi vitte tovább az üzletet, maga mellé véve feleségének testvérét, a jelenlegi ügyvezető igazgatót. 2004 márciusában egy halálos baleset miatt a hatóságok bezáratták a bányát, és újranyitását csak 4 évvel később engedélyezték.
Bár a mostani baleset miatt mind Kemeny, mind társa igyekezett elhárítani a felelősséget a vállalatról, az államügyészség a történtek kapcsán mindkettőjük ellen vizsgálatot indított. A hatóságok szerint ugyanis a hepienddel végződött mostani katasztrófa is azt bizonyította, hogy a bánya nem felelt meg a biztonsági előírásoknak. És nemcsak a hatóságok, hanem a bányászok mellett a lakosság is a tulajdonosokat vádolja a szerencsétlenség miatt.
Közben a kimentett bányászok közül többen is megerősítették, hogy az új életet már nem a bányában képzelik el. A legfrissebb információk szerint csábító ajánlatok várnak rájuk. A föld mélyén eltöltött 69 nap története – alighanem villámgyorsan – hollywoodi sztori lesz, és már megkezdődött a versengés a film-, a televíziós-, illetve a könyvkiadási jogokért.
Mindezzel egy időben a bányaipari szakszervezetek nemzetközi szövetsége arra hívta fel a figyelmet: szerte a világon évente legkevesebb 12 ezer bányász veszti életét a különböző bányaszerencsétlenségek következtében.
Németországban kedden letartóztattak egy román állampolgárt, akit azzal gyanúsítanak, hogy megkísérelt létrehozni egy szélsőjobboldali terrorista szervezetet, amelynek célja egy „terrorháború” kirobbantása Romániában.
Szerdától kizárólag mobiltelefon használatával lehet Budapesten fizetni a parkolásért: ezt meg lehet tenni alkalmazáson keresztül, sms-sel vagy hanghívással. Emellett zónától függően 33–50 százalékkal emelkednek a parkolási díjak.
Vlagyimir Putyin elnök vasárnap kijelentette, hogy Oroszország továbbra is kitart a négy ukrán régió teljes elfoglalására irányuló hadi célja mellett, és elutasította Ukrajna új javaslatát a több mint négy éve dúló háborúban a harcok visszafogására.
A legfrissebb adatok szerint meghaladta az ezret a halálos áldozatok száma, míg több mint 50 ezer embert eltűntként tartanak nyilván.
Az amerikai légierő iráni célpontokat bombázott pénteken, miután egy nappal korábban Irán felől indított drón talált el egy kereskedelmi hajót a Hormuzi-szorosban – jelentette be az amerikai Központi Parancsnokság (CENTCOM).
Az egyesülés mindig is valós lehetőség volt a moldovai társadalom egy része számára, de ez csak a polgárok tömeges szavazatával valósulhat meg – szögezte le Maia Sandu, a Moldovai Köztársaság elnöke a bukaresti parlamentben Diana Șoșoacă pártja, az S.O.S.
Donald Trump elnök szerdán kijelentette, hogy Volodimir Zelenszkij elnök „elég jól boldogul” Ukrajna védelmében Oroszország teljes körű inváziója ellen, és az ukrán vezetőt a folyamatos harcok ellenére is kitartónak nevezte.
Bekérették a román nagykövetet az orosz külügyminisztériumba – jelentette be csütörtökön Maria Zaharova külügyi szóvivő az Interfax hírügynökség tájékoztatása szerint.
Szlovénia is csatlakozott ahhoz a romániai kezdeményezéshez, amely a barnamedvék európai uniós védettségi szintjének csökkentését sürgeti, mert a növekvő állomány egyre nagyobb veszélyt jelent az emberekre és a haszonállatokra.
Bírálta Irán Romániát, miután Mark Rutte NATO-főtitkár szerdán arról beszélt: Bukarest komoly támogatást nyújtott az Egyesült Államoknak a perzsa állam elleni háború során.